Matthew Quick: Bocsáss meg, Leonard Peacock!

Oldalszám: 272
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Forgive Me, Leonard Peacock
Fordító: Stern Gábor

Hogyan töltenéd a születésnapodat, ha tudnád, hogy az utolsó? A tizennyolc éves Leonard Peacock pontosan megtervezte az övét: búcsúzkodni fog. Nem az anyjától, aki másik városba költözött és magára hagyta minden problémájával. Nem is az egykori legjobb barátjától, aki elviselhetetlenül nagy fájdalmat okozott neki. Szeretne viszont elbúcsúzni attól a négy embertől, akik a legfontosabbak az életében: a Humphrey Bogart-filmekért rajongó szomszéd bácsitól, a tizenéves hegedűvirtuóztól, a lelkész lányától és kedvenc tanárától. Miközben az idő fogy és az igazság pillanata vészesen közelít, Leonard titkaira sorra fény derül.

Kis összefoglaló egy rejtett értékeléssel:

Lényeges dolgokat taglaló, erkölcsi határokat feszegető és mélyen negatív hangulatú mű ez, melynek főszereplője egy csodálatos elmével rendelkező, de rossz múltú ifjú, aki végre szeretne megszabadulni ettől az élettől, és érezni a semmit. Bevallom, nem igen hittem, hogy a borítóra írt állítás, miszerint ez korunk egyik legfontosabb könyve igaz, vagy legalábbis komolyan kellene vennem, ám meglepő, mennyire közel áll hozzá, hogy valóban egy fontos könyv legyen. Nagyon fontos. Hisz mi mindent is rejt? Borzalmas családi viszonyokat, kiskori bántalmazásokat, etnikai különbségekről és rasszizmusról szóló diskurzusokat, beteljesületlen álmokat, de mindezt Leonard Peacock szemszögéből, akit csak kevesen értenek meg, épp ezért taszítják ki sokan köreikből. Leonardtól félnek. Leonard furcsa és visszataszító – a maga módján mégis a legkülönlegesebb karakter a létező összes könyv szereplői közül, akikről valaha olvastam.

Rögtön átéreztem minden dühét és fájdalmát, elkeseredését és lelkesedését, amint belekezdtem az első sorokba. Szomorú, hogy pont egy ilyen elképesztő fiú válik kirekesztetté a társadalomban, mikor ő is megérdemli a boldogságot és a szeretetet – néha jobban is, mint egyesek. És ami igazán megrendítő volt az egész könyv során, az a négy levél a „jövőből”. Egyértelműen sugallják Leonard vágyait, a szeretet utáni sóvárgást, a boldogságot… Ám a múlt is kísérti a sorokat. Érezhető belőlük, hogy Leonard sosem lesz képes túljutni a történteken. Szép lassan kerül le a fátyol az őrzött titokról, ám Leonard a kitárulkozásban sem leli nyugtát. Rajta csak a jövő segíthet, de erősnek kell maradnia, ami igencsak nehéz neki ebben a megértés nélküli világban, a környezetében, amelyben él. A fejezetről fejezetre ismételt mantra, miszerint kinyírja Asher Bealt, aztán magával is végez, és az állandóan emlegetett P-38-as náci fegyvere lassú méreg Leonard számára. Teher. De mikor abbamarad ezeknek az ismétlése, mikor a P-38-as is a feledésbe merül, Leonard megpróbál a jövő felé vezető útra lépni. Talán egyszer sikerül is neki. Talán, ha Linda akkor és ott megsüti a palacsintákat, megtudtuk volna, hogy sikerül-e neki. Talán végül a levelek adtak útmutatást Leonard számára. Ám így a remény haloványan ragyog, a jövő pedig kilátástalan.