2020. január 11., szombat

K. A. Tucker: Sodrás


Meglepődtem. És egyúttal kellemesen csalódtam.

4 éve olvastam a Tíz apró lélegzetet, és nem voltam tőle elájulva (az értékelésemet nézve), viszont tény, hogy akkori énem fokokkal kritikusabb volt, továbbá éretlenebb. Ez az előzményrész meghozta a kedvemet ahhoz, hogy újraolvassam a könyvet, sőt, annak a következő részére is felhívta a figyelmemet. Főleg, hogy az Livie-ről szól, akit ebben a részben nagyon megkedveltem, mivel úgy éreztem, hasonlít rám; szelíd lélek.

Cole Reynolds. Tetszik ez a név. De a Trent Emerson se rossz. Valahogy féltem, hogy nem fogom tudni elviselni ezt a mérhetetlen mennyiségű gyászt és negatív energiát, amit a Sodrás hordozott magában, és tény, hogy valóban nehéz volt, de felülemelkedtem ezen az érzésen, és helyette elkezdtem gondolkodni, együttérezni. Bevallom, szerintem ez egy nagyon érdekes téma. Ittas vezetés okozta halálos kimenetelű baleset. Annyira mindennapi eset! Sajnos. Én személy szerint nem igazán olvastam még ilyen könyvet, ami ezt a témát boncolgatja. Elég nyomasztó. És brutális is: hiszen Trent volt az okozó felek oldalán. Kemény. Hibás, nem hibás, mi lett volna, ha…, bárcsak… stb. Úgy éreztem olvasás közben, hogy igen, ez reális, hiteles, elhiszem. Elhiszem, hogy ez így mindenestül igaz lehet. Ez tetszett.

Panaszkodtam a Tíz apró lélegzetnél, hogy Trentből lópikulát sem kapott az olvasó, és hogy sokkal jobban szerettem volna, ha lett volna saját szemszöge. Tessék, megkaptam. És elégedett voltam, amikor befejeztem. Ezúttal sem váltam rajongójává a sorozatnak, azonban úgy vélem, ez most jobb volt, mint a többi (pl. RP könyvek körében). Kicsit talán beteges volt Trenttől, hogy Kacey-megszállott lett (akitől előre félek, mert nehéz esetnek tűnik, és egy egész könyvet az ő szemszögéből újraolvasni… hááát), és követte őt meg kémkedett utána, de hát ugye ebből jött létre az első rész; nem lehet az írónőt hibáztatni (plusz ki olvasná el, ha nem lenne benne semmi izgi?). :D


Értékelés: 10/8

2019. január 26., szombat

Elle Kennedy: The Score – A pont

Cselekményleírást tartalmazó szöveg!
És amikor már azt hittem, nem tud újat mutatni az írónő: megtette!
Azt hiszem, Dean Heyward-Di Laurentis (zabbantanivaló ez a név :3) volt az, aki a legtöbb meglepetést hordozta magában, és ő igazán a szívemhez nőtt. Az első, de leginkább a második rész után nem is gondoltam volna, hogy ő lesz a srácok közül a kedvencem. Szexi, imádnivaló, intelligens, jószívű lélek. Majdnem elolvadtam, amikor rájöttem, hogy ő bizony hokitanár lesz, és nem egy uncsi ügyvéd. Annyira illik hozzá! Féltem, hogy csalódást fog okozni, hogy végül milyen irányban tanul tovább, de megmelengette a szívemet, hogy ezt a pályát választotta; imádtam, hogy olyan jól ért a gyerekekhez.
Allie-től tartottam egy kicsit, olyan Hannah utánzatnak tűnt elsőre, ráadásul ott volt a párkapcsolati drámája is. Amit egyébként teljes egészében át tudtam érezni, ugyanis én is voltam hasonló helyzetben, így igazán hitelesnek láttam az egész érzelmi hullámvasutat még Sean részéről is. Ha már Hannah, akkor be kell valljam, fejben lekevertem neki néhány szép pofont amiért olyan genyó volt Deannel szemben (meg az ő haverjainak is). Még akkor is, ha megalapozott vádakkal dobálóztak. De akkor is: ha igazán a barátai volnának, jobban ismernék, és tudnák, hogy van érző oldala is. Mégiscsak ember!
Magát a cselekményt nézve, szerintem korrekt volt a könyv. Élveztem, bár Allie-nél néha nagyon untam a fejem. Talán ezért tartott több ideig, míg kiolvastam, mint az első két résznél, ahol folyamatosan pörögtek az események. Ennek a résznek már inkább volt élet szaga (bár tény, hogy el sem tudom képzelni, milyen lehet szexmániásnak lenni :D), de azért az a kezdés nem volt semmi, hogy rögtön az elején le is feküdtek. Nagyon sokat nevettem. Ott volt a Solange, meg amikor a fürdőben rájuk nyitottak, és Logan meglátta Winstont. Áá, kész voltam. Imádom Elle Kennedy humorérzékét: egyszerű, laza és zseniális. Természetesen nem maradhatott el a tragédia: Beau Maxwell meghalt. Ez teljesen lesokkolt. Nagyon bírtam a srácot, vicces volt ("Ugye tudjátok, hogy ébren vagyok?" :')), és szegény Dean! Ezután egy kicsit vontatott lett minden, vártam, hogy végre Dean elfogadja: tovább kell lépni. És ezután minden csak jobb és jobb lett, és végre újra nevettem.
A befejező sorok roppant izgalmasra sikerültek. Tény, hogy bespoilereztem magam az utolsó rész fülszövegével, de ez a függővég csak még inkább felcsigázott, hogy vajon mi történt, és mi lesz ezután.
Keblemre, Off-Campus 4.!

Értékelés: 10/9,5

2019. január 23., szerda

Elle Kennedy: The Mistake – A baklövés


Cselekményleírást tartalmazó szöveg!
Mm, hát ez is elképesztően jóra sikeredett véleményem szerint. Talán néhol lapos volt, néhol kicsit sok, de nekem nagyon tetszett minden hibája ellenére.
Nem voltam elragadtatva az alaphelyzettől. Sajnos úgy kezdtem neki az olvasásnak, hogy alapból negatívan álltam a főszereplőhöz, mivel, hát, Logan „szerelmes” a legjobb haverja barátnőjébe, Hannah-ba. Szóval szántam a szerencsétlent, és bár az első részben attól féltem, hogy nyíltan fog közeledni a lány felé, a második részben meglepetésemre épp ellenkezőleg cselekedett, jófiú módjára, és inkább megubózott. Nem a legmegfelelőbb kezelési módszer, de én kedveltem érte. És elkezdődött a szimpátiám kivirágzása felé, ami alatt a kedvenc szereplőmmé nőtte ki magát a sorozatban (pedig azt hittem, Garrettet már senki sem fogja felülmúlni, egyemmeg). Szóval tetszett az alaphelyzet. Grace-től teljesen le voltam döbbenve, hogy mennyire rokonszenves, érdekes, vicces karakter (mondjuk később voltak ingadozások nála, amikor kevésbé kedveltem, de hát mindenhol vannak mélypontok…). Odáig voltam az első találkozásukkor, baromi cuki és vicces volt. Viszont egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a srácok ennyire kanosak legyenek. :D
Amikor Hannah szembesítette Logant a saját vágyaival, hatalmas kő esett le a szívemről. Úgy éreztem, végre nem kell szánnom a srácot, és elkezdődhet a könyv.
Logan apja alkoholista. Ezen meglepődtem, de attól függetlenül, hogy ez egyébként egy szörnyű (és igen gyakori) függőség, tetszett. Adott egy komolyabb élt a könyvnek, de szerencsére nem tette totál depissé (ahogy Garrettnél sem, pedig ott a családon belüli erőszak szerintem elég kemény téma volt). Aztán jött egy kis szokásos kavar, természetesen Logan elcseszett mindent, Ramona pedig ribanckodásával végre megmutatta valódi, romlott énjét. Furcsa módon őt bár utáltam, de át tudtam érezni, mi kavarog a lelkében. Ez viszont akkor sem mentség arra, hogy tulajdonképpen hátba támadta a legjobb barátnőjét. Jött a nyár. Féltem, hogy Grace-ben a gyűlölet olyan fokokra hág majd ez alatt az idő alatt, hogy teljesen megváltozik (ahogy a fülszöveg is utalt erre), plusz elfelejti Logant, és hogy ezáltal elhal a szimpátiám iránta. De hála Istennek, csak szőke lett, és csupán egy gyenge falat sikerült maga köré emelnie, amit Logan később sikeresen áttört (természetesen). Halálra nevettem magam és olvadoztam a visszahódításos jeleneteknél, azt azonban le kell szögeznem, hogy az a rádiós vallomás elég nyálas volt, még nekem is. :D
Nagyon féltem, hogy Logan jövője reménytelen lesz, így nagyon örültem, hogy valóra vált az álma, és hogy Garretthez hasonlóan ő is a hokinál kötött ki. Elle Kennedy nagyon ért hozzá, hogy szerettesse meg velem a srácait. Előre félek, mi lesz Deannel! <3

Értékelés: 10/9,5

2019. január 11., péntek

Elle Kennedy: The ​Deal – Az üzlet


AZTAMINDENIT! Olyan kellemes csalódásban volt részem, amit ritkán tapasztalok. Az első Rubin pöttyösöm talán a Zuhanás volt? Hát igen, nem vágtam magam hanyatt tőle, és az azt követő Rubin pöttyösöktől sem. Lassan már fel is adtam, hogy ez a kiadói sorozat bizony nem nekem való. Aztán bamm, a tesóm mutatta ezt, milyen jó kis idézetet rakott ki belőle a Könyvmolyképző. És hirtelen feléledt bennem a vágy, vagyis inkább a remény, hogy hátha
Egyébként nem tudom, ki hogy van vele, de én kimondom: igazán jóra sikerültek a könyv 18-as jelenetei. Szerintem érdemes ezt megemlíteni, hisz nem véletlenül Rubin pöttyös a drága. Úgy hiszem, túlságosan kislány voltam az első ilyen regényem olvasásakor, ezért nem tudtam igazánértékelni. Ezekhez a könyvekhez tényleg fel kell nőni, és ez nem csupán hegyi beszéd. Egyébként engem az erotikus jelenetek mindig vigyorgásra késztetnek, mintha előbújna belőlem a kisördög. Vicces belegondolni, hogy vajon az írók azért írnak erotikus regényeket, hogy kiéljék kiéletlen vágyaikat, vagy hogy dobjanak a könyvek hitelességén (hisz a szex a mindennapok része bizonyos korban és bizonyos körülmények között). Persze számos más oka is lehet.
Nem szeretnék fennakadni olyan semmiségeken, mint: miért néz ki mindegyik hokis úgy, mint egy fotómodell; miért kell ennyi ribancot súvasztani az egyetembe, és legfőképp, miért kell megint lelki nyomoros hormontúltengéses egyetemistákról olvasnom? Mintha ez előírás lenne a Rubin pöttyösöknél… Ki tudja? Mindezt megbocsátom ennek a szerethető műnek, hisz megérdemli. Visszaadta a reményt, és megajándékozott néhány szuper szereplővel. Hannah Wells. Nagyon bírtam. Ez is ritka. (Nehéz a kedvemben járni, mi?) Aranyos, vicces, beszólogatós, belevaló, de mégsem ringyós. A neve kiakasztott, szerencse, hogy Wellsy lett a beceneve, nem bírtam volna végigolvasni az egészet, ha állandóan Hannah-ztak volna. Tetszett, hogy reális, erős karakter, aki nem futamodik meg, de nem is megrendíthetetlen. Nem mondom, keményen meglepett olykor. Ahogy Garrett Graham is. Az ő nevéhez fura volt hozzászokni. Mindig azt vártam, hogy mikor „grahamkenyerezik” le. :D Kicsit „túltolta a szlenget”, de üsse kő, imádtam a poénjait, és plusz pont, hogy a belső többet takar nála, és kivételesen az ő családi bonyodalma határozottan tetszett. Le voltam nyűgözve, főleg amikor segített Cindy(?)nek, és a végén, amikor egy pillantásra sem méltatta az apját. Imádom ezt a fajta jellemfejlődést.
A regény tetőpontja eszméletlenre sikeredett! Tűkön ültem, mi lesz, és reménykedtem, nem ezen a ponton, 70 oldallal a vége előtt fog minden végleg tönkremenni. Persze senki ne nézzen naivnak. Hát persze, hogy happy end lett! Én pedig ragyogtam az örömtől és a rajongástól. Egyediséget kölcsönzött az egésznek, hogy Wellsy énekel és hogy hokisokról sem olvasok ám mindennap. Plusz pont az alaphelyzetért is: Tolbert, ha te nem vagy, hol lenne most ez a regény? :D
Ui.: A borítóról csak annyit: mihéhéhééért?

Értékelés: 10/10

2019. január 10., csütörtök

Colleen Hoover és Tarryn Fisher: Soha de soha 3.

Cselekményleírást tartalmazó szöveg!
Hahaha, ne már!
Ez volt az első reakcióm, amikor a könyv, és ezáltal a sorozat végére értem. Egyrészt jót nevettem az epilóguson, hisz most komolyan, a gyerekükkel is megtörtént ugyanaz? Ne mááár… :'D Úgy éreztem, ez a jelenet inkább menne el filmben, mint könyvben; jó kis romantikus vígjáték keveredne ki a dolgoból.
Másrészt viszont csalódtam. A sors? Ez komoly? És visszatért az emlékük, miután ismét egymásba szerettek? Jajajajjj, ez így picit nyálas volt, és lerombolta a hitelesség és realitás látszatát is. Bár kezdem azt hinni, nem igazán volt cél, hogy reális legyen az egész, annak ellenére, hogy az írónők a normál (elcseszett) életből merítkeztek. És szörnyű, hogy semmit nem tudtunk meg Charile apjáról, ugyanis szerintem abszolút nem volt egyértelmű, hogy akkor most valóban bűnös-e, akták ide vagy oda. Aztán ott van Rák és a jósnő anyja, akikről szintén nem derült ki, mi bajuk van, pontosabban az anyának, azon kívül, hogy Brett szakított vele… Wow, lépj túl rajta! Ez akkor sem magyarázat Charlie elrablására. Ha lemaradtam valamiről, írjon valaki, mert én nem vágom. Furán lezáratlannak érzem a szálakat…
Természetesen Silas és Charlie abszolút a szívemhez nőttek, szerintem nagyon szerethető egyének, aranyosak voltak együtt, és nagyon örültem Landonnak és Janette-nek. Hát mennyire édesek már, nem? :3
Én hiszek a sorsban, de ez azért meglepett, ami itt történt, és úgy érzem gyenge lezárást kaptunk. Viszont el kell, hogy mondjam, nekem akkor is nagyon tetszett, elejétől a végéig!


Értékelés: 10/8


Colleen Hoover és Tarryn Fisher: Soha de soha 2.


Cselekményleírást tartalmazó szöveg!
Tetszett! Nehéz az első részt felülmúlni, de majdnem sikerült írónőinknek, legalábbis véleményem szerint. Nem hittem volna, hogy Charlie-t Rákék rabolták el, ez váratlan fordulat volt számomra. Még mindig úgy gondolom, akárhogy is, de a jósnő nagyon szorosan összefügg az apákkal. Bár miket beszélek, minden összefügg mindennel. Ahj, zavar, hogy még nem jöttem rá a rejtélyre, tudnak valamit a szerzők! :D
Úgy érzem, többet megtudtunk végre Charlie-ról és Silasről, például hogy Silas még emlékek nélkül is milyen borzasztóan hűséges, lelkiismeretes és szeretetteljes, Charlie pedig roppant okos és találékony, ami nekem nagyon imponált. Jó karakterek. Csalódtam viszont, hogy csak a végén találkoztak ismét, így egy picit furcsa volt, de egyben nagyon izgalmas! Reméltem, hogy Silas elmondja végre valakinek a dolgot, és hála az égnek, valóban, most már Landon is képben van, akit egyébként nagyon bírok.
Ezúttal is hátborzongató volt, hogy úgy végződött a könyv, mint az elsőnél; visszaszámlálás az emlékezetvesztésig… Brr, esküszöm, para egy kicsit. Én ki lennék készülve, ha tudnám, hogy a következő percben majdnem minden emlékem huss, elröppenne. De az írónők szerintem remekül megoldották a dolgot: reális, hiteles a sztori, érződik, hogy próbáltak mindent átgondolni, hisz egyébként, ha belegondolunk, sok buktatója van a dolognak, és lehetséges, hogy tényleg nem jutott eszükbe minden. Ki tudja? Számomra kerek egész eddig a sorozat, a végére úgyis mindenre fény derül. Már olvasom is a következőt.

Értékelés: 10/9

2018. december 21., péntek

Colleen Hoover és Tarryn Fisher: Soha de soha 1.

Na erre mondják azt, hogy letehetetlen! Uramatyám, nem is tudom, mikor olvastam ilyen jót… Azt hiszem, sokkban vagyok. Az írónők közül Hoover volt számomra ismert, olvastam a slames könyvét, de apám, össze sem lehet hasonlítani a kettőt. Nem tudom, hogy ez Tarryn érdeme-e, mindenesetre, csak hogy ne mondjak semmi újat, hahaha, imádtam! Fantasztikus, sőt, zseniális! És aki ismer, tudja, hogy nem osztom egykönnyen a dicséreteket, szóval na.
Nem hiszem, hogy hosszas jellemábrázolást kellene írnom szereplőinkről. Ebben a könnyed, 170 oldalas irományban nem is igazán tudtam teljesen megismerni őket, és gyanítom, ez volt a cél. Fokozzuk a feszültséget, mi? Hát feszkó az volt dögivel! Eleinte, elismerem, nem győzött meg a mű, de aztán, ahogy fogytak az oldalak, ó igen, meg lettem győzve. Silas abszolút kedvenccé vált, és meglepetésemre Charlie-t is nagyon hamar megkedveltem. Viszont ő szörnyű lehetett! Ez a megcsalás meg bunkó viselkedés, mint később kiderült… Na de miért? Miért és ki által felejtettek el mindent? Mit tud a Rák? Már a legelejétől sejtettem, hogy vissza fogunk erre a gyanús nőszemélyre térni, de mégis várat magára a következő részig. Hjaj!
Bonyolult és sok az egész. Első elméletem szerint minden forrása az apák bajos ügye, ami Charlie apját börtönbe juttatta. De mégis, akkor ez hogy kötődne a Rákhoz? Miért törlődik a memória 48 óra múlva? Annyi kérdés! És az utolsó oldalak, te jó ég! Kirázott a hideg… Sőt, még mindig érzem azt a borzongást, mintha átment volna az egész egy thrillerbe. „Charlie és Silas! Ha nem tudjátok, miért olvassátok ezt a levelet, akkor mindent elfelejtettetek.
Brr. Erre nincsenek szavak. Megnevettetett, ledöbbentett, majd földbe döngölt. „Soha ne hagyd abba! Soha ne felets!
Annyira jó, hogy már el is kezdtem a második részt, és bátran ajánlom mindenkinek. ;)


Értékelés: 10/10