Voreena

Oldalszám: 688

Kötéstípus: kartonált

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.

Eredeti cím: From Blood and Ash

Fordító: Rácz Kata

Országos megjelenés: 2022.05.06

IDE KATTINTVA MEGRENDELHETED! 

Fülszöveg:

Egy új korszak hajnalán, a születésekor kiválasztották Poppyt, ezért az élete sosem volt igazán a sajátja. A Szűz élete magányos. Sohasem érinthetik meg. Sohasem nézhetnek rá. Sohasem szólhatnak hozzá. Sohasem tapasztalhatja meg az élvezeteket. Ám ő Felemelkedésének napjára várva szívesebben tölti idejét a testőreivel, és inkább harcol a gonosszal, ami elvette tőle a családját, mint hogy arra készüljön, hogy az istenek méltónak találják. De ez a döntés sem volt sohasem az övé. Az egész királyság jövőjének terhe Poppy vállát nyomja, és ez olyasvalami, amire egyáltalán nem biztos, hogy vágyik. Hiszen egy Szűznek is van szíve. És lelke. És vágyai. És amikor Hawke, az arany szemű őr felesküszik rá, hogy biztosítja a Felemelkedését, így belép az életébe, a végzet és a kötelesség összekuszálódik a sóvárgással. Hawke felkorbácsolja a lány indulatait, elülteti benne a kételyt azzal szemben, amiben eddig hitt, és megkísérti azzal, ami tilos.

TE JÓ ÉG! Rájöttem!! 🤯 Mi a fenéért vesztegettem az időmet JLA YA fantasy könyveire? Számomra egyértelmű, hogy ő a New Adult, azon belül is a high fantasy világában tud a leginkább kiteljesedni. Nem csoda, hogy az Obszidián meg a Komor elemek nem tudtak magukkal ragadni… Na meg ÚRISTEN, ez a könyv!! Bevallom, picit szkeptikus voltam a nagy hype miatt, de már az első pár fejezet után tudtam, hogy én ezt imádni fogom.

Nagy megkönnyebbülésemre azonnal beindult a sztori, Poppynak (csak nekem szokatlan kicsit ez a név?) nem sok nyugodt perce volt, na meg nekem se. 😅 A világfelépítés, a különböző lények, a rejtélyek, a váratlan fordulatok… Minden nagyon izgalmas volt! Bár nem tudom, hogy az írónő szokott-e animéket nézni, de el tudom képzelni, hogy ehhez a könyvhöz az Attack on Titanből, a Kabaneri of the Iron Fortressből vagy esetleg a The Promised Neverlandből inspirálódott, mert engem abszolút rájuk emlékeztetett. 🤭

Tetszett a nyomasztó hangulat és az állandó feszültség, sose tudhattam, hogy a következő fejezetben vajon meghal-e valaki, vagy Teerman herceg kegyetlenkedése következik a sorban. Persze nem mondom, hogy tökéletes ez a könyv. Muszáj kiemelnem, hogy egy idő után roppant idegesítő volt, hogy az írónő állandóan ismételgette magát, sőt, olykor még túlságosan egyértelműen utalt dolgokra, amikre jobb esetben nem jön rá azonnal az olvasó (szerencsére én ezt a tábort erősítettem, de csak mert béna vagyok 😅), rosszabb esetben azonnal leesik a tantusz, és a könyv további részében végig unatkozik. 

Örültem, hogy több helyszínen játszódott a történet, mert azért a kastély egy idő után már nem valami érdekfeszítő. Tetszett az is, hogy Poppy bár naiv és tapasztalatlan, képes megvédeni magát, és nem pánikol be egy kis vértől. Na és persze ott van Hawke. Vele kicsit hullámzó volt a kapcsolatom, vonzott, de féltem, hogy nincs benne több annál, amit mutat, ugyanis az nagyon kevés volt. Épp ezért reménykedtem, hogy valóra válnak a sejtéseim vele kapcsolatban, de erről inkább nem mondanék többet… A könyv végére felkerült a bookboyfriendjeim listájára. 🤭

Annak ellenére egyébként, hogy bizonyos csavarokra rájöttem, még számos meglepetés ért a könyv utolsó fejezeteiben, és örültem, hogy végre gondolkodnom kell, hogy összerakjam a képet. Összességében szerintem ez egy szuper sorozatindító kötet, tele lehetőségekkel, izgalmas karakterekkel, sötétséggel, vérrel, na meg persze egy csipetnyi erotikus fűszerezéssel. 🔥

Lili egy zátonyra futott házasságtól menekül Itáliába. És hogy miért pont a szerelmek városában akarja átgondolni az életét, arról csakis nagymamája naplója tehet. Vajon a nagymamájának tényleg volt egy titkos olasz szerelme? A naplóból ugyanis fény derül Róza nagyi titkaira, és Lili egészen Velencéig megy, hogy megtudja az igazságot. Lili reméli, a saját életével kapcsolatban is tisztábban lát majd az utazás végére. Tudni fogja, érdemes-e még egy esélyt adni a házasságának, vagy új életet kell kezdjen, ha hazatér. Első állomása a Trattoria Venezia, ahova nagymamája útja is vezetett annak idején. Elandalítja a város, a gondolások éneke, egy régmúlt szerelem emléke és talán egy új ígérete is. Vajon Velence feltárja előtte titkait?

Amit kiemelnék, azok Róza mami írásai, itt éreztem egyedül, hogy élettel telnek meg az oldalak, viszont helytelenítettem, hogy Lili úgy gondolja, csakis Róza teljes sztorija adhatja meg a megoldást a saját problémáira. Viszont ettől eltekintve mozivásznon szerintem remekül mutatna a történet, a borító pedig csodás lett. Nem akarok senkit elkedvteleníteni a könyvtől, lehet, hogy csak túl kritikus vagyok, vagy csak tényleg nem nekem való, de ki tudja, lehet, hogy neked kedvenc lesz.

Yorkshire megye, 1904. Ruby Mayt, a frissen végzett dadát felveszik Charles és Lilian England négy gyermeke mellé. Ruby reméli, hogy ez az a kiugrási lehetőség, amelyre mindig is várt, ugyanis Englandék befolyásos gyártulajdonos dinasztiából származnak, jelentős vagyonnal rendelkeznek. De az új dada számára, amint megszokja az élet rendjét az eldugott Hardcastle House-ban, világossá válik, hogy a titokzatos és szépséges Mrs. Englanddel valami nincs rendjén.

 A KÖNYVET IDE KATTINTVA MEGRENDELHETED!

Nem teherek róla, magas elvárásokkal vágtam bele Stacey Halls ezen regényébe, amely idén jelent meg a 21. Század Kiadó gondozásában ezzel a meseszép borítóval. 🥰 Talán ezért is tartott ennyi ideig, hogy belevágjak; féltem, hogy csalódni fogok, hiszen A lelenc és a Familiárisok azonnal repült a kedvenc könyveim közé. 🙈 És még egy kis időnek el kellett telnie, hogy méltó bejegyzés születhessen a könyvhöz, és ahogy a mondás is tartja, ami késik, nem múlik, tehát itt is vagyok egy újabb értékelővel/ajánlóval. 😁

A Mrs. Englandet olvasva határozottan visszaköszönt A lelenc hangulata, azon belül is az Alexandra szemszögéből megismert tehetősebb réteg hűvös udvariaskodása. 👀 Ezen kívül a Jane Eyre c. klasszikusra is emlékeztetett kicsit, és mások értékelését olvasva úgy láttam, nem csak nekem tűnt fel a hasonlóság. Vicces, hogy a könyvben valóban említésre került egy Brontë-regény, ami úgy gondolom, nem lehet véletlen. 🤭

Ezúttal is előtérben volt az anyaság témaköre, viszont teljesen másképpen, mint Halls eddigi műveiben, kezdve ott, hogy a főszereplő, akinek a szemszögéből a könyv íródott, nem anya. 🤱🏽🙅🏽‍♀️ Ami a kezdeti kétségek ellenére nagyon bejött, hiszen egy teljesen más szögből tekinthettem a szülőségre. Mrs. Englandet sokáig abszolút nem tudtam hova tenni, lévén ő a könyv címadója, azt gyanítottam, sötét titkokat rejteget, épp ezért óriási meglepetésként ért a könyv vége… 😳

De erről nem is mondanék többet. 🤫

Bevallom, nem jött az a lendület, amit vártam; nem ragadott magával azonnal a történet. 😓 Tetszett, hogy sejtelmes, tetszett, hogy az írónő arra késztetett, hogy folyamatosan megkérdőjelezzem a legerősebb sejtéseimet is az egész könyv lényegével kapcsolatban, de mégis hiányoltam valami plusz szikrát, ami megadta volna azt az érzést, hogy “wow, na ezért lesz ez az új kedvenc könyvem”, ami bár nem következett be, de azt sem mondhatom, hogy nem állt hozzá nagyon közel. 🤗

Ruby, a főszereplő számomra kissé jellegtelen, semmilyen volt, de így utólag belegondolva nem is baj, így még inkább borzongató volt az egész. Igen, hiszen ne feledkezzünk meg róla, hogy a Mrs. England részben thriller, és én úgy vélem, kellően rázott tőle a hideg. 🥶 Főleg az utolsó 50 oldalban, ahol már nem lehetett letenni a könyvet, annyi minden derült ki, és nagyon sok dolog történt, amire egyáltalán nem számítottam. Valamint szerintem ügyes volt az írónő, mert ahogy arra az imént is utaltam, nem sok mindenre jöttem rá végül, és pontosan emiatt ért annyi meglepetés is. 😅

Összességében kerek egész sztorit kaptunk, a thriller-klasszikus-krimi zsánerek kedvelői szeretni fogják, viszont számomra hiányzott belőle egy kis extra, valamint az érzések sem jöttek át annyira, abban viszont biztos vagyok, hogy ez nem vette el a kedvem attól, hogy továbbra is lelkesen várjam Stacey Halls újabb csodás alkotásait. 🥰

A főszereplő, Kinch Na Shannack egészen páratlan karakter, a humora mindent vitt, és érdekes személyiségével azonnal a kedvenc szereplőmmé vált. Szinte minden oldalon elejtett egy-egy megjegyzést, amin nevethettem, de ezen kívül okos, figyelmes, valamint jószívű (bár kicsit szemtelen) fiúként ismertem meg. Imádtam, ahogy a kalandjai során így vagy úgy, de mindig kibújt a slamasztikából; túlélt. Útitársai, a vak cica, Galva, valamint a többiek mind a szívemhez nőttek, és számos meglepetést okoztak.

Tetszett, hogy minden fejezet egy újabb kalandot ígért, és hogy állandóan izgultam, hogy vajon hogy ér véget, és milyen lénnyel szemben győznek vagy veszítenek a szereplők. Krakenek, varázslók, boszorkányok, goblinok, óriások… Nehéz lenne unni egy könyvet, ha ennyi ellenséggel kell megküzdeni, és én bizony egy percig nem unatkoztam.

Volt egy jelenet, kifejezetten egy, ami újra és újra lejátszódik a fejemben; a fejezetnek, amiben szerepelt, az a címe, hogy “A húzás”. Na az hátborzongató volt, és azóta imádkozom. egy szereplő épségéért. Valahogy az egész könyv annyira magával ragadó volt, hogy így hónapokkal azután is, hogy olvastam, emlékszem apró részletekre, és higgyétek el, ez nálam nagy szó! Igaz, néha elvesztem a helységek, a királyságok és az uralkodók neveiben, de többnyire világos volt előttem az egész történet, emiatt tudnám felidézni a könyvet az elejétől a végéig.

Tervezgetem az újraolvasást is, mert ez tipikusan a hidegebb, csípősebb időjáráshoz illik, mint amilyen az ősz, és vágyom elmerülni a sötétebb hangulatú fantasykben. Nem tudom, hogy fogom kibírni a következő rész megjelenését, hiszen elég durva függővége lett, ráadásul még meg sincs írva! Hajjajj, muszáj erősnek lennem. Mindenesetre ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik természetesen szeretik a dark fantasy műfaját, a vicces férfi főhősőket/antihősöket, a kalandokat, egy kis vért és mindemellett egy csipetnyi romantikától sem ódzkodnak.

A Csendes-óceán partján fekvő városkában kétszáz évvel ezelőtt három nővért halálra ítéltek boszorkányságért. Köveket kötöttek a bokájukra, és a kikötő mély vizébe lökték őket. Azóta minden nyáron visszatérnek egy kis időre, hogy három bájos lány testébe költözve bosszút álljanak – fiúkat csaljanak a kikötőbe, és vízbe fojtsák őket.

Vegyes érzésekkel csuktam be a könyvet az utolsó fejezet után, kellett is egy nap, hogy átgondoljam, hogyan fogom értékelni. Mivel a fülszöveget nem olvastam el, csupán a borítóra alapoztam, hogy boszorkányokkal kapcsolatos olvasmány lesz, ám végül teljesen mást kaptam, mint amire számítottam. ⁣⁣

A Fekete Tőr Testvériség szövevényes cselekménye után üdítő volt kicsit lelassítani, és talán ennek köszönhető, hogy olyan gördülékenyen ment az olvasás; két nap alatt végeztem vele, de akár egy is elég lett volna, hiszen rövid fejezetei és a könnyed írói stílus egyszerűen viszi magával az olvasót, még akkor is, amikor alig történik valami. ⁣⁣

Hát igen, és itt jön a képbe a problémám. Hiába próbáltam elvonatkoztatni eddigi fantasy olvasmányaimtól, képtelen voltam nem arra gondolni, hogy “Mikor történik végre valami? Mikor jön a csattanó?”. Arra ugyanis hamar rájöttem, hogy a Gonosz mélység amolyan rendhagyó fantasy a társai mellett. És ezzel nincs is semmi baj! ⁣⁣

Én inkább azt érzem, hogy az írónő nem használta ki a lehetőségeit, és sokszor nem arra koncentrált, amire kellett volna. Például amikor több fejezet csupán annyiból állt, hogy Penny elhajózott Sparrowba, lefojtatott egy szinte felesleges és céltalan beszélgetést, majd visszahajózott a szigetre. Ehelyett Ernshaw kicsit jobban kibontakoztathatta volna Bo személyiségét és Penny érzéseit, mert így kettőjük kapcsolata egyáltalán nem jött át, és ez megnehezítette, hogy beleéljem magam a könyvbe, főleg a végébe…⁣⁣

A cselekmény és a “fordulat”, úgy gondolom, szándékosan ennyire kitalálható. Sok értékelést olvastam, és a legtöbből az jött le, hogy már a könyv fele előtt mindenki rájött a fordulatra, és a vége is sejthető ezáltal. Velem sem volt másképp, pedig én aztán nagyon nehezen jövök rá az ilyenekre, ezért is gondolom, hogy az írónő direkt írta így, és bár sokakat ez nem zavart, én egy kicsit csalódott voltam, hogy nem kaptam egy-két kiszámíthatatlan csavart. ⁣⁣

Így végül ennek okán, és amiért a szereplők kissé kidolgozatlanok maradtak, 4 ⭐️-ra értékeltem a könyvet, viszont abszolút nem bántam meg, hogy elolvastam, csodásan van megírva és felépítve, valamint remek a története.

IDE KATTINTVA TUDJÁTOK MEGRENDELNI A KIADÓTÓL!

Bryce Quinlan nappal kemény munkával, éjszakánként pedig bulizással töltött élete egészen addig tökéletes volt, amíg egy démon meg nem gyilkolta a legjobb barátait, magára hagyva őt a veszteségével és a fájdalmával. A tettes rács mögött ül ugyan, a gyilkosságok mégis folytatódnak, és Bryce hirtelen egy nyomozás kellős közepén találja magát. Bármire kész, hogy megbosszulja a barátai halálát.

A második rész megjelenése adta meg a végső löketet, hogy végre elolvassam ezt az agyonhype-olt SJM-könyvet, és azt kell mondjam, nem bánom, hogy kicsit vártam vele. Ugyanis ha korábban olvasom, szinte biztos vagyok benne, hogy kevésbé szerettem volna. 🙈 Nehéz volt elvárás és előítélet nélkül nekivágni a Crescent Citynek, mégiscsak Sarah J. Maas írta, valamint próbáltam elvonatkoztatni attól, mennyien vallják ezt a kedvencüknek az írónő tollából, mert ez túlságosan magasra tette volna a mércét, és ezt a kimenetelt szerettem volna nagy ívben elkerülni. 

Már annak is örülhetek, hogy egyetlen spoilerrel sem találkoztam azon kívül, hogy a szereplők hogy néznek ki. 😆 Még a műfajban sem voltam biztos egészen addig, amíg el nem kezdtem olvasni, viszont azt kell mondjam, SJM szerintem remekül megállta a helyét az urban fantasy, valamint a disztópia műfajában. Én sokakkal ellentétben egyáltalán nem éreztem soknak a világfelépítést, szinte meg sem éreztem, és az első 100-200 oldal hihetetlen gyorsan elrepült, hiszen annyi minden történt! 🤯Ezután jött inkább a társadalmi-politikai viszonyok felvázolása, ami már jobban érezhető volt, viszont számomra ez sem volt “tömény”, inkább kellemes eloszlásúnak éreztem. Kicsit reménykedem, hogy SJM majd ír egy olyan könyvet, amiben még ennél is nagyobb szerepet kapnak a disztópikus, posztapokaliptikus elemek, mert szerintem az nagyon vagány lenne, és ezek alapján meg is van az írónő fejében mindaz, ami egy sötétebb, nyomasztóbb ívű könyvhöz dukálna. 🙈

A szereplőkre térve: sajnos itt már nem jelenthetném ki tiszta szívvel, hogy elvárások nélkül álltam hozzá Hunthoz vagy Ruhnhoz (de főleg Hunthoz), és attól félek, némileg ez az oka annak, hogy egyikőjük sem került hozzám közel. 🥺 Hiába a 900 oldal, nekem ez nem volt elég ahhoz, a szívembe fogadjam Huntot, hiányoztak belőle a mélyebb érzések. Viszont úgy voltam vele, hogy a későbbi részekben minden bizonnyal jobban meg fogom ismerni, és talán annyira megszeretem, mint Chaolt vagy Doriant, esetleg Tamlint. Ruhnra ugyanez vonatkozik, azzal a kivétellel, hogy benne pozitívan csalódtam, és remélem, több szerepet kap a kövi részekben. 🙈Bryce már egy különleges eset. Féltem, hogy hasonlítani fog Aelinhez vagy Feyre-hoz (személyiségben), mert az kicsit elszomorított volna. Nem azért, mert nem szeretem őket, egyszerűen csak vágytam egy újabb egyéniségre… És Maas ezúttal sem okozott csalódást. 😌 Bryce-t határozottan NEM kedveltem az első 300 oldalban, de fokozatosan megismertem, felfedte előttem valódi arcát. Tetszett a gondolkodása, egészen más volt, mint Aelin mesterkéltsége vagy Feyre józansága. Önzetlen, bátor, mégis tele van félelemmel és szeretettel, amit annyira őrzött magában, hogy a végén már csak nehezen adott belőle. Nagyon átéreztem a vívódásait, miután megértettem a miértjüket. Iszonyúan büszke voltam rá, és arra is, hogy nem hagyta cserben Huntot, amikor Hunt “megérdemelte” volna. 

A cselekménnyel már nem vagyon annyira elégedett. Egyrészt azért, mert ahogy sokan is rámutattak értékeléseikben, Bryce és Hunt sok felesleges kört futott a nyomozás során, néha pedig azt éreztem, mintha dèja vu-m lenne, és ugyanazt olvasnám, ami egy idő után fárasztó és frusztráló volt. Nagyon jól meglettünk volna ezek nélkül, mert ezek az üresjáratok még csak semmi nagy pluszt sem adtak a sztorihoz. De persze amikor meg történt valami, annak mindig akkor kellett, mikor B és H “összejöttek” volna… 🙄 Na mindegy. Lényeg, hogy lehetett volna rövidebb, pláne hogy a tettes (szerintem) elég nyilvánvaló volt. 

A veszteségeket nagyon fájlaltam, egyik halálra sem számítottam, és még durvább volt, hogy olyan gyorsan történtek, gyászolni se jutott időm. 😢 De a végén kitört belőlem az összes elfojtott könny Bryce nagy jeleneténél, szerintem az egész nagyon megható és epic volt. Teljesen másra számítottam a könyvtől, és annak ellenére, hogy magamat is meglepve egy csomó dologra idő előtt rájöttem, így is okozott meglepetéseket, és nagyon élveztem minden sorát, még azokat is, ahol nem történt semmi. Ajánlom ezt a könyvet az SJM-rajongóknak, az urban fantasy, disztópia, paranormális romantikus műfajok kedvelőinek és mindenkinek, aki szereti ezeket a műfajokat krimivel keveredni látni. 🤭 Nekem nagyon bejött, bár egy kis 🌶-t hiányoltam belőle, de elvileg ez pótolva van a második részben. 😂🙈 Lényeg a lényeg, alig várom, hogy a következő részt is olvassam!

A KÖNYVET IDE KATTINTVA MEGRENDELHETED!

Amikor elkezdtem ezt a könyvet, nem tudtam, hogy az új kedvencemet tartom a kezemben. Sok mindenre számítottam, például, hogy néha unni fogom, vagy túl érzelgős lesz; korábban ugyanis olvastam már az írónő könyveiből egy-kettőt, és azok nem igazán férkőztek a szívem közelébe. De arra a legkevésbé sem voltam felkészülve, hogy mennyire el fog gondolkodtatni, hogy mennyire megváltoztat majd emberileg, lelkileg, mindenhogy. Épp nyaralás közben olvastam, és a párom meg is jegyezte, hogy nagyon furcsa vagyok; szerinte szokatlanul boldog és felszabadult voltam (nem vettem magamra, mert én bár ilyen vagyok, nem mutatom ki, ez tűnt fel neki).

Pár napig gondolkodtam, mi okozhatta ezt, és rá kellett jönnöm, hogy Greta James története volt a kulcs. A könyv felépítése, a szereplők, a múlt felidézése; az egész annyira természetesen összehangolódott, annyira könnyedén jöttek egymás után a szavak… Én személy szerint ezt nevezem írói érzéknek. Olvasás közben úgy éreztem, hogy Smith erőlködés nélkül adja át egy család történetét, egy karrier bukását, majd helyreállítását, a gyász feldolgozását, az elengedés fontosságát. Sokszor haragudtam Gretára, az apjára, még az anyukájára is, de egyúttal sokat is nevettem.

A legnagyobb félelmem, hogy én valaha egy ilyen hajóúton részt veszek, alattam a mélységgel, előttem a messzeséggel, mégis, ettől a könyvtől kedvet kaptam elmenni egy ilyen útra. Alaszka egyszerűen fantasztikus! De még csodálatosabb mindaz, amit Greta és az apukája felépítettek hét nap alatt. Nagyon rég éreztem ilyen őszinte és tiszta érzéseket, mint amiket ez a könyv váltott ki belőlem. A rövidsége ellenére bámulatos mélységei vannak, és cseppet sem éreztem azt, hogy rohanunk, ezen kívül szívmelengető jellemfejlődéseknek lehettem tanúja.

Igazából még mindig keresem a szavakat erre a mesterműre… A végén természetesen nem maradhatott ki a sírás. Imádtam. Kedvenc. A könyvet köszönöm a 21. Század Kiadónak, és ezer hála a csodás és minőségi kiadásnak!

Hannah és a pasija, Simon Amszterdamba tartanak vonattal, és biztosak benne, hogy időben oda fognak érni a fiú húgának az esküvőjére. Arról azonban egyikük sem tud, hogy a szerelvény az éjszaka közepén kettéválik: egyik fele tovább halad Amszterdamba, a másik pedig, amelyiken Hannah ül, Párizs felé robog. Hannah magára marad a holmijai és a remény nélkül, hogy újra Simonnal legyen, így nincs más lehetősége, mint a napot Párizsban tölteni a következő vonat indulásáig. Mi lehet rosszabb annál, mint hogy az ember egyedül vesztegel egy idegen városban? Mindezt Léóval, a jóképű, de idegesítő franciával kell tennie, aki Hannah-t okolja a saját késése miatt.

A KÖNYVET IDE KATTINTVA MEGRENDELHETED!

Valahogy ezek a könyvek mindig akkor találnak meg, amikor a legnagyobb szükségem van rájuk. Na de hogy miről is beszélek? A történetben Hannah és Simon kapcsolata korántsem olyan tökéletes és sziklaszilárd, mint azt Hannah gondolta, és a bizalom megrendülni látszik…

És talán ha Hannah nem ül át egy másik szerelvényre a vonaton, még mindig abban az idilli felhőben lebegne, amiben teljesen a férfira bízza magát, amiben hagyja, hogy a párja atyáskodjon fölötte, és amiben úgy érzi, hogy mindez rendben van.

De nem, ez nem igaz. És hogy ez megvilágosodjon előtte, mindössze néhány órára volt szüksége Párizsban Léóval, az idegesítő, nagyképű francia hapsival, aki szintén volt olyan ügyes, hogy Amszterdam helyett Párizsban kötött ki.

Az egész könyvet átjárta egyfajta romantikus lepel; ha a főhősnő épp ideges is volt, az írónő gondoskodott róla, hogy ne szenvedjünk hiányt helyleírásokban, és hogy csorogjon a nyálunk minden egyes nyalánkság után, amit Han és Léo együtt elfogyasztott.

Tetszett, hogy milyen könnyedén váltott az írónő a jelen és a múlt emlékei között a fejezeteken belül, ez megkönnyítette, hogy megismerjem a szereplőket anélkül, hogy túl sok infó árasztaná el az agyamat. Ezen kívül üdítő volt úgy egy harmincévesről olvasni, aki tényleg úgy viselkedik, mint aki végzett a húszas évek drámáival. Nem volt idegösszeroppanás, mániákus féltékenykedés, hiszti, lejáratás, ordibálás, verekedés. Így emiatt én is csak enyhén izgultam, hogy mi lesz a vége, hiszen könnyen ki lehetett számítani. Azt mondjuk bevallom, hogy sikerült átvernie az írónőnek “a nagy kitálalás” alkalmával, nem erre számítottam, és pozitívan csalódtam.

Így azon kívül, hogy remek szórakozást és kikapcsolódást nyújtott a könyv, őszintén el is gondolkodtatott. Számos kérdést felvet: milyen is a jó párkapcsolat? Hogyan engedjük el a múltat? Miért is fontos a bizalom és az őszinteség egy párkapcsolatban? Merünk-e önmagunk lenni a párunk előtt? Attól sikeres a kapcsolat, ha a férfi jól szituált és mindent kézben tart? Adjunk-e második esélyt, ha a szívünk mélyén úgy érezzük, az csak boldogtalansághoz vezetne?

Szóval kb. minden témával foglalkozik a könyv, ami az elmúlt hónapokban engem is érdekelt. A saját párkapcsolatommal kapcsolatban is nagyon hasonló kérdéseim merültek fel, és ez a könyv rámutatott arra, hogy van mit tanulnom és átgondolnom, valamint hogy biztosnak kell lennem a döntésemben, és bíznom kell az érzéseimben, még ha az agyam mást mond is.

Bevallom őszintén, hogy bár a sztori, a történet lendülete és a lezárás is tetszett, Hannah és Léo között nem éreztem azt, amit szerintem éreznem kellett volna, ami kicsit levont az élményből, viszont pont ez tette szörnyen reálissá az egészet, és szinte úgy éreztem, hogy mindez akár velem is megtörténhetett volna.

Bátran ajánlom a könyvet azoknak, akik szeretik Párizst, a romantikát, a városnézős jeleneteket, no meg a jóképű franciákat!

A balszerencse mindig is üldözte Olivia Marshallt…, vagy csak lehet, hogy ő tényleg az a csődtömeg, aminek a családja tartja. De amikor egy random telefonszámról érkező „mi van rajtad?” üzenetből élete legérzékibb, legszórakoztatóbb – ámbár névtelen – kapcsolata lesz, azt hiszi, hogy a dolgok talán felívelőben vannak…

A KÖNYVET IDE KATTINTVA MEGRENDELHETED

Viccesen indult számomra ez a történet, mivel mint oly sokszor, ezúttal sem olvastam el a fülszöveget, mielőtt elfogadtam volna a recenziós példányt a Kossuth Kiadótól (amit innen is nagyon köszönök 🥰). Hát igen, szeretek meglepődni. 😅 Persze azért a borító, valamint a molyon feltüntetett címkék (chick lit, romantikus stb.) segítettek a döntésben, mivel ezek alapján úgy gondoltam, tetszeni fog a könyv. 

És mennyire igazam volt! Bár hozzá kell tennem, hogy ehhez valószínűleg nagyban hozzájárult az, hogy nulla, ismétlem zéró elvárással vágtam bele az olvasásba. 🙆🏽‍♀️ Szerintem ez lesz az új mottóm: “Zéró elvárás, semmi előítélet. Nyisd ki úgy a könyvet, mintha semmit sem tudnál róla.” Ugyanis az utóbbi időben rájöttem, hogy ha ezen az úton járok, akkor mindig egy jó olvasási élménnyel gazdagodom, még akkor is, ha a könyv pont olyan csapnivaló, mint ahogy mások mondták. 

A főhősnővel, Oliviával nagyon könnyű volt azonosulni; vicces, szeleburdi és hát egy kész sorscsapás szegényke. 😂 Mivel már volt szerencsém nagyon hasonló karakterhez egy másik könyvben, tudtam, hogy őt szimplán csak nem szabad komolyan vennem. Ugyanis ha komolyan vettem volna, egy idő után valószínűleg roppant idegesítőnek találtam volna a személyiségét. Így viszont minden második oldalon megnevettetett. 

Aztán ott van Colin. És itt kanyarodnék vissza arra, hogy miért indult viccesen nálam a könyv… Mikor Colin színre lépett, egyáltalán nem szenteltem neki sok figyelmet; mivel a fülszöveget nem olvastam, így nem tudtam, hogy ő Mr. Téves Szám. Hát, nagyot koppant az állam, mikor leesett. 😂 Nagyon szórakoztató volt kettejük kapcsolata, és örültem, hogy az írónő sok közös jelenetet biztosított számukra.

Ettől függetlenül mégis úgy gondolom, hogy nem teljesedett ki a kapcsolatuk; a kémia megvolt köztük, azonban érzelmi szinten én kicsit többet vártam volna, pláne hogy nagyon régóta ismerik egymást. Azonban mindez kimerült abban, hogy olykor felidéztek egy-egy kínos, gimis emléket. Hiányoltam a melegséget, a közös pillanatok meghittségét. 

Ezen kívül Liv egészen elképesztő dolgokat művelt ebben a könyvben; ami a legjobban kihozott a sodromból, az az volt, amikor kidobott egy fullos ágyneműszettet… No comment. Na meg hazudni a családi helyzetemről a munkahelyen, hááát… Mondjuk ezt szerintem egy ilyen jó kis melóért még én is bevállalnám. 😂 

Lényeg a lényeg, véleményem szerint a Mr. Téves Szám tökéletes olvasnivaló azok számára, akik szeretik a mogorva pasi-életvidám csaj párosítást, valamint ha nincs elhúzva a bonyodalom rész. A romantika kedvelői garantáltan szeretni fogják ezt a történetet, viszont mindenképp úgy érdemes nekivágni ennek a könyvnek, ahogy én is tettem: zéró elvárással. Itt nem lesznek lélekrendítő titkok, sem nagyszabású veszekedések; igaz, egy kis klisés félreértés becsúszik, de az nem akkora hűha.

Fogjátok a könyvet, és élvezzétek. ENNYI! 😁

    Leginkább a világ és a mágia felépítése tetszett a legjobban, valamint a szereplők kidolgozottsága. Riannának az éles esze és kitartása üdítő volt, jól építhető karakternek tartom, és úgy érzem, On Sai már az első részben kihozta belőle mindazt, amit reméltem. Drága ikertestvérét ellenben legszívesebben megrugdostam volna, hihetetlenül önzően viselkedett, arról meg inkább ne is beszéljünk, hogy mennyire kiábrándító volt, hogy férfiként, tehát a fizikailag erősebb nem nevében nem kelt a nővére védelmére… Egyúttal elfogadom, hogy az írónőnek nem is volt célja, hogy megkedveljem, ilyen szempontból semmi kifogásolnivalóm nincs a karakterben. 

    Nagyon tetszettek a helyszínek és leírásuk, valamint hogy a mágia ilyen szinten kapcsolódik a természethez. Élveztem, hogy az írónő nem akar semmit a szánkba rágni, hagyta hogy magunk érezzünk rá, hogyan működik a mágia, és a szálak hogyan kapcsolódnak egymáshoz. A fordulatos cselekmény számos meglepetést tartogatott, és bár nagyon igyekeztem, egyik rejtélyre sem sikerült rájönnöm, kivéve egyre, az utolsó pillanatban, szóval szerintem kellőképp izgalmas volt ez a csekély 300 oldalas könyv.

    A szerelmi szálat sajnos nem éreztem erősnek, sokáig azt sem lehetett biztosra tudni, hogy végül ki lesz a nagy Ő (én Rastól kezdve a gyógyítókig bárkit el tudtam volna képzelni), ráadásul Rianna sajátos mágiájának hála nem egy arcpirító jelenetet köszönhetünk, ami csak rátett egy lapáttal az amúgy is zavaros románcokra. Továbbá szerintem túl lett húzva az álcázás, jobban örültem volna, ha ebben a részben lehull a lepel Riannáról, mert a második részre már majdnem Roannak szólítottam…

    Összességében egy igényes és rendkívül szórakoztató fantasyt köszönhetünk On Sainak, szerintem fantasztikus világot alkotott, a szereplők ábrázolása, valamint az újszerű mágia pedig külön emeli a könyv színvonalát. Határozottan végig fogom olvasni a trilógiát, és nem kizárt, hogy új kedvenc könyvsorozatot avatok.