Őszintén szólva, nem nagyon tudom, mit mondhatnék erről a könyvről. Furcsa volt, érdekes, olykor kiszámítható, szokatlan – tehát ebből a szempontból jó –, mégis amolyan tömegkönyvstílusú. Viszont iszonyatosan humoros. Bár lehetséges, hogy én pont azoknál a jeleneteknél röhögtem könnyezve, mikor talán… meg kellett volna hatódnom? :') Vegyük példának a nagybetűs Első Csókot. Fogalmam sincs, ki hogy van vele, de én a jelenet olvasása közben nem bírtam megállni nevetés nélkül. Szerintem életemben először fordult velem elő, hogy két főszereplő Első Csókját nem a meghatódottság örömében, hanem a röhögőgörcs mámorában élveztem ki. Mondjuk, nekem már szimplán a találkozásuk is kész komédia volt. Röhej. Kale-t ráadásul teljesen félreismertem, aztán a végén, mikor saját szemszöge volt, kiderült, hogy mégse. Ez van, megesik az ilyen.
A szereplők. Nos, Deznee egy kivételesen jó női főszereplő számos szempontból is. Először is: merész. Ki nem állhatom a beszari alakokat, noha én sem vagyok Zeusz, vagy ki a szösz – nekem mindegy. Viszont volt egy pont, ahol megszakadt a felé irányuló szimpatizálásom, bár azt hiszem, már meg sem lepődöm; minden könyvnél ez volt, kivéve talán a Csitt, csittnél, mert Nora – noha érdekes dolgokat művelt –, nem igazán tudott csalódást okozni, mivel kiismertette magát velem (értsd: előre számítottam a viselkedésére, így konkrétan nem tudott csalódást okozni). De Dez!? Ő is olyan epekedő nyálgéppé változott, mint például a Tíz apró lélegzetben Kacey. Ez a másik legfőbb tulajdonsága egy karakternek, amit ki. Nem. Állhatok. Viszont természetesen számos jó tulajdonságai is akadnak Deznek – szerencsére. Például tetszett, ahogy bizonyos helyzetekre reagál, ahogy kezeli őket, a gondolkodásmódja. Ellenben vele, Kale-ben nem látok fantáziát. Aranyos, ez oké. Édes, ez is oké. Cuki, ez is oké. Hogy mi ezzel a probléma? Az, hogy csupán szinonimákat halmoztam, mivel nem tudok róla mást mondani. Jellemtelennek és kiforratlannak érzem, olyan semmilyennek. Deznee apja olykor szörnyen felidegelt, de nem tartom rossz szereplőnek, kifejezetten kedveltem. A legnagyobb kedvenceim pedig egyértelműen Alex és Brandt lett, mert mindketten annyira… ahw. Szimplán csak imádtam minden megszólalásukat és mindenüket. A többi karakterről nem nyilatkozok. :)
A cselekmény. Érdekes, pörgős az alapja a könyvnek, ami azért jó, mert nem hagyja unatkozni az olvasókat. És ha már maga az alap ilyen, akkor milyen a töltelékkel együttesen? Remek, azt kell mondjam, remek. Az akciódús jeleneteket kedveltem a legjobban, a drámákat, a rejtélyeket. Igazán nagy örömet okoztak ez utóbbiak, mivel rég olvastam hasonlóan jó felépítésű és tartalmú könyvet. (Talán a Legenda volt a legutóbbi ilyen, és azt már azért viszonylag rég olvastam.) Ami még megfogott, az a történet végkimenetelének a kiszámíthatatlansága, ugyanis sosem tudhattam biztosra, hogy most vajon így vagy úgy fejeződik be az adott fejezet, kijutnak-e innen, onnan, meghalnak-e vagy sem. Jó, persze, nyilván voltak előrelátható szálak, ám azok amolyan mellékes szerepet töltöttek be. Ezzel is bizonyítható tehát a könyv kivételes felépítése.
Egyszóval: tetszett. A folytatáshoz viszont nemigen hozta meg a kedvem.
Értékelés: 10/8
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kéretik a blogon feltüntetett szövegeket máshova nem feltölteni! Köszönöm! :)