2018. március 3., szombat

James Dashner: Halálparancs

március 03, 2018 0 Comments


Ó te jó ég!!!
Előre jelzek: SPOILERRIADÓ!!
Szinte megbűvölten, ám egyben félve kezdtem neki ennek a könynvek. Gyakori, hogy az írók „kiégnek”, mire egy trilógiát megírnak – James Dashner viszont a kivételek csoportját erősíti. Immár 5 részes az Útvesztő-sorozat, és még mindig tud meglepetést okozni a csávó! Elképesztő. Éhező szemekkel faltam a sorokat, és i-m-á-d-t-a-m. Annyira átélhető volt, annyira letehetetlen, hogy még az iskolapad alatt is „igen, Mark, ezaz Mark, GYERÜNK MARK!!”. Ahh, egyszerűen ahww volt az egész, nem is tudok mit mondani; tudod, ilyen az, amikor valamire nagyon rá vagy kattanva. Annyit mondasz: „AHHWWW!!”, miközben a szemedben szívecskék jelennek meg, és áhítattal beszélsz róla mindenkinek, pedig magasról lepottyantják; ezzel álmodsz, ezzel ébredsz… Nemrég, este (az úton biciklizve… igen, egyedül, nem, nem veszélyes) konkrétan rettegtem, hogy vajon a jobb vagy a bal oldali bokorból fog rám ugrani egy buggyant, vagy esetleg az égből; mert ki tudja?! Páni félelmem csak nőttön nőtt, ahogy a néptelen utcák gyarapodtak előttem.
Ne hagyd gyermekedet, hogy éjjel egyedül bringázzon; még a végén megbuggyan! Ha-ha…
A szereplők. „Mennyi új név, amit meg kell jegyezni, mennyi új stílus, amihez hozzá kell szokni!” Kb. így indultam neki, de el kell ismernem, kis felüdülés volt ez számomra. Mark. Milyen kis helyes, de annyira fiatal! Féltem, hogy főszereplőként mennyire fog hajazni Thomasra, azonban Dashner bácsi átment a vizsgán, és egészen egyedi karaktert hozott létre. Erős, van benne kurázsi, és ennek tetejébe: szerelmes. Hát nem imádnivaló? És annyira reális! Trina. Jajjaj, kapott egy kis darabot Teresából, mégpedig a kisugárzását. De ő hétköznapibb, épp ezért szimpatikussabb volt nála. Néha picit magamra ismertem benne… Alec. Huha. Ez a név. Csak nevetni tudok rajta, bár csupán részleteket olvastam a Halál ereklyéiből. Viccet félretéve nagyon rokonszenves alak, elfogadnám nagyapának. Deedee. Őszintén szólva, róla majd később. Bammm.
A cselekmény. Mókás bevezető, túlságosan jó hangulat; az olvasók rögtön meg is érzik, hogy bizony percek kérdése, és fordul a kocka. Bergek az égen, mily váratlan! Úgy érzem, a könyv fülszövegében több információt talál az olvasó, mint szeretne… Lapozzunk. Nagyon tetszett, hogy Alec és Mark tettre kész egyéniségek, és ezzel rögtön megragadták a figyelmemet, s szerencsére a kurázsi mellett egy kis józan paraszti ész is szorult beléjük, így sosem éreztem azt, hogy belassulna a sztori pl. a vírus kitörése kapcsán adódó értetlenség miatt; reálisan, értelmesen kezelték a helyzetet. Ahogy haladtam előre, a könyv úgy vált egyre durvábbá. Az a sok halál, a barátok elvesztése… Deedee. Gondolkodtam: ki ez a kislány? Miért ő, miért olyan fontos? Ki lehet? Hm, hány évvel ezelőtt is játszódik a mű; talán 13? Az Útvesztő szereplői… Teresa??? A sejtés megvolt, de meglepően későn világosodott meg előttem… Hiába, nem vagyok formában. Aztán ott vannak Mark álmai. Azért elég durva dolgokon mentek keresztül, nem? Ááh… brutális. -an jó, nekem, mert sosem unatkoztam! 

Azonban volt, ami nem tetszett: rövid. Mármint, bakker, szinte alig történt úgy igazán valami érdemleges, mikor az a bizonyos 3 szereplő eltűnt… Persze előtte Mark összejött Trinával, ami aaah, csodás volt! Milyen kis aranyosak voltak!! Na. Szóval végre egy kis happiness, aztán bumm a levesbe. És utána már csak azt vettem észre, hogy állandóan lődöznek, és mindenki élete veszélyben forog, és valószínűleg mindenki elkapta a vírust, és aztán mindenki, és és és…!! „Hogy lesz ebből happy end, kérem szépen?”, mérgelődtem magamban. (Jaj, de szép alliteráció. xd) És a válasz egy beintés volt, mert SEHOGY. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy… hogy Mark… hogy Mark is. Noooo!! Trina rossz állapota pedig végképp lesokkolt. De az a befejezés, emberek! Én bőgtem. Hatalmas taps Dashnernek, igazi drámakirálynő. Így játszani az érzésekkel? Gonooosz… Akarom mondani: zseniális! Persze nem az epilógusra gondolok, bár az sem volt silány munka; Dashner lassan, de biztosan lerántotta a leplet.
Összegezve mindent, kellett még ez a plusz a sorozathoz. Annyira hiteles, annyira átélhető; gyönyörű munka, minden elismerésem érte. Remek film készülhetne ilyen csodás alapból.

2018. március 2., péntek

James Dashner: Halálkúra

március 02, 2018 0 Comments
Lassan felébredtem a téli álomból, és találkoztam régi jó barátommal, a Halálkúra című könyvvel, amelyet ismeretlen okokból kifolyólag több mint két éve kerülök. Aztán hirtelen kiderül, hogy 2018 januárjában filmként is megjelenik, és hopp, varázslatos úton ismét a kezemben találom a regényt. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy akárcsak az első kötetnél, úgy ennél is ez a löket kellett, hogy befejezzem a trilógiát – amely sajnos valójában szerintem nem is trilógia, pedig milyen menőn hangzik már!
Útvesztő-trilógia… Na nem mintha bánnám azt a plusz kettőt, csak legyen már kerek egész a sztori!
(Egyébként ettől függetlenül trilógia, nem?)
Két nappal a mozi előtt leültem, hogy én ezt igenis ki fogom olvasni addig, erre persze realista énem megszólalt, hogy „Álmodozz csak!”, és valóban álom lett az elhatározásból. Védelmemre szóljon, a háromnegyedét sikerült kivégeznem, és azzal nyugtattam magam, hogy legalább a moziban nem fogok unatkozni. Na de a filmről majd később.
!!SPOILER!!
Kicsit nehezen indult be nekem a sztori, és tartottam attól, hogy nem lesz elég izgalmas számomra – pedig a befejező kötetnek igenis a legizgisebbnek kellene lennie; mégsem ezt sugallta a könyv (hozzátenném, elég sokáig). De aztán hozták a formájukat a srácok, pl. a VESZETT-től való szabadulás kis csavaros volt, és ki is derült néhány dolog… Brenda a VESZETT-tel. Nekem ez annyira abszurdum! Szinte nevetséges, mert egyáltalán nem illik oda. Majd Teresa hirtelen pálfordulása. Aztán Denver. Gally él?! Áhá, gyanús volt! Szóval voltak meglepik dögivel. Dashner fantasztikusan írja le a hátborzongató részeket, és teljesen átélhetően; mintha mindig ott loholtam volna Thomas nyomában. Azt hiszem a legnagyobb veszteség Newt volt. Szegényt nagyon szerettem. Úgy vélem, ő volt a szükséges áldozat. Minden könyvbe kell egy ilyen, hogy az írók fenntartsák az egyensúlyt, mert a való életben sem klappol minden, semmi sem tökéletes.
Jöjjön a film, ami lespoilerezte nekem Teresa halálát. Őszintén szólva, a film és a könyv vegyületéből zseniális mű születhetett volna. Például a Teresával történtek sokkal megfogóbbak voltak, jobban átjöttek az érzelmek. A könyvben meg… Hirtelen kiderül, hogy a csaj ismét velük van, felbukkan, Thomas meg így meg úgy van, etyepetyél Brendácskával… Én bírlak, de döntsd már el, mit akarsz! De azért tetszett, hogy mindkét változatban végül segítették egymást. Az már kevésbé, hogy így is, úgy is meghalt… Egyébként annyira összecsapottnak érzem a befejezést. Mint kiderült, a VESZETT terjesztette el a vírust, hogy csökkentse a világ népességének számát – a Halálparancsban ugyebár ez bővebben van kifejtve –, és erre az a megoldás, hogy elmenekültek valami Paradicsomba, ami egyébként hol is van? Véleményem szerint ez egyet jelent azzal, hogy az emberiség ki fog pusztulni, mert hiába az új generáció, hová mehetnének? Vagy egy másik univerzumba kerültek? Hogy ez mennyire elcseszett, már bocsánat! Megható sztori, bőgtem rajta meg minden; a könyv szinte a kezemhez ragadt, annyira lebilincselő volt… Aztán ahogy így utólag elgondolkodik rajta az ember: nem kellett volna máshogy végződnie?
Na de ki vagyok én, hogy ezt mondjam? Amatőr író. Így hát el tudom képzelni, hogy ha Dashner ilyen véget szánt szereplőinek, akkor ennek így kellett történnie. Alapvetően semmi kivetnivalóm nincs a könyvvel. Kicsit ugyan meglepett, hogy a Jobb Kar végül ellenséggé vált, Gally pedig „jó” lett, meg ugye még sorolhatnám, de egy csodálatos történet zárult le ezzel a kötettel. Én büszke lennék magamra, ha ilyet tudnék alkotni. Merem ajánlani minden sci-fi/fantasy kedvelő olvasónak, mert az Útvesztő-trilógia igenis megállja a helyét a legjobbak közt.

Értékelés: 10/10