Nananana… Ez mi a frász?! Már az elején beindul a történet, minden a feje tetejére áll – már nem mintha bánnám –, de ami sok, az sok. Sajnos elkövettem azt a hibát, mint sokan; túl sokat vártam ettől a folytatástól. Az útvesztő vége azt sugallta, csak most kezdődik a káosz, a kalandok pedig egyre gyarapodnak, és most az olvasók megtudják, mi is az igazi vérengzés és a szívfájdalom. Félig ez igaz is, hisz' nem mondhatjuk, hogy nem voltak kalandok, és olyan megrendítő dolgok, melyektől elállt a lélegzetünk. Velem megesett – elég sokszor –, de nem erre számítottam. Abban reménykedtem, hogy még több izgalom jön, megannyi lenyűgöző lénnyel a nyomában, hogy a könyv eleget tegyen a veszedelmekre kiéhezett olvasóknak és fantasy mivoltának – hisz' fantasy, nem? :)
Valahogy nem stimmelt az egész… A sorok rossz előjelként üzenték, hogy ne számítsak arra, ezt ugyanolyan élmény lesz olvasni, mint Az útvesztőt. Ez eleinte lelombozott kissé, de megkíséreltem tartani az optimista hozzáállásomat, még ha éreztem is, hogy megkörnyékez az elbizonytalanodás köde. Uralkodni tudtam fölötte, hiszen egyre csak jöttek az érdekesebbnél érdekesebb dolgok, új szereplők, látomások, álmok és a valóságnak hitt valóságtalanság. Furcsán hangzik, ez igaz, de ez nem spoiler; mindenki hihet, amit akar. Addig úgysem tud meg semmit konkrétan, amíg el nem olvassa a könyvet. (Tőlem legalábbis nem.) :)
Ami a szereplőket illeti… MI VAN??! Kezdjük a mi drága Thomasunkkal. Egyemmeg. :3 Őt komolyan mondom, az elejétől a végéig imádtam, és ritka elenyésző nálam az ilyen karakter. Sokszor nem értettem vele egyet, mikor az érzelmeiről beszélt, vagy éppen gondolkodott róluk, ám végül mindig be kellett látnom, helyes döntést hozott… A helyében bizonyára mind hasonlóan elmélkedtünk és cselekedtünk volna. Viszont sokszor fájtak egyes elhatározásai. Mert most képzeljünk el egy szereplőt (TERESA), aki végre valahára sikerült megkedvelnünk, aztán bummm… Tönkre kell vágni mindent, mert így a helyes. Ahaa, és ebben az a legrosszabb, hogy míg te már azon vagy, hogy megbocsáss neki, Tommyka más véleményen van, és szétbomlasztja azt az elképzelésedet, hogy most minden happy end lesz végre. Micsoda tévhit volt ez részemről… És Brenda. Naneee, most komolyan? Igen, ez volt a reakció, de erről inkább nem nyilatkozok. Csak remélni tudom, hogy a film megkedvelteti velem, mert ha nem… csúnya vége lesz.
Aris, Jorge, Minho, Newt… A kergék. Istenem, mennyit sírtam én Minho miatt! Szívem csücske, úgy imádom, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Pont ezért rettegtem annyira, hogy meghal, de persze nem kell őt félteni. De akkor is!!! :( Na mindegy. Newtban és Jorge-ban kellemeset csalódtam, na de Aris! Hát, nem volt szimpatikus egy pillanatig se, de amit tett, az egyszerűen undorító. Aztán a kis „szörnyellával” mintha mi sem történt volna… Persze, mert ez ilyen egyszerű. -.-' Én bizony ezt soha a kibökött életbe nem fogom megbocsájtani nekik, még akkor se, ha ez kissé igazságtalan… De nem érdekel, rohadjanak meg! Ami pedig a Kergéket illeti: FÚJ! Róluk ennyi. A „küldetésben” pedig nagyot csalódtam, ahogy a végében is. Nagyobb csattanóra és drámaibb befejezésre számítottam, de mint sokszor megesik, nem mindig kapjuk meg az élettől, amire vágyunk. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kéretik a blogon feltüntetett szövegeket máshova nem feltölteni! Köszönöm! :)