Rövid kitérő a vörös pöttyösök elől...
Rég volt már, hogy olvastam olyan könyvet, amit érdemes is kézbe venni, sokat csalódtam, ez pedig a könyvekhez való hozzáállásomon is sokat rontott. Aztán kedves kis barátosném kíséretében elmentem a könyvtárba. A Hadd mondjam el… volt az első, amelyet kiemeltem a tömegből, ám erre különösebb okom nem volt. Talán csupán a törzsén is feltüntetett cím és a borító ragadta meg a figyelmem, nem tudom, de természetesen a fülszöveget is elolvastam, ami, őszintén szólva, nem volt túlontúl meggyőző, bár maga az, hogy a főszereplő egy velem egykorú lány, elég volt ahhoz, hogy komolyabban is érdekeljen az iromány.
Aztán visszatettem a polcra. Még mindig nem voltam meggyőzve.
Viszont mielőtt kivettük volna azt az egynéhány vörös pöttyös könyvet meg egyebet, kedves barátosném megtalálta az Árnyalatnyi reményt az egyik polcon, amiből sajnos csak idézeteket olvastam eddig, de azok már bőven elégnek bizonyultak, hogy elnyerjék a tetszésem. Na, annak a hátoldalán megpillantottam Anderson nevét. Rögtön visszasiettem ehhez a könyvhöz.
Végre meg voltam győzve.
Hogy csalódtam-e? Ritka az efféle könyv, ami csöpög az iróniától, mentes a túlzott érzelmektől, tragikus, nyomott hangulatú, mégis minden oldalon találsz valamit, amin csak nevetni tudsz. Így írnám le ezt a csodálatos könyvet, amiből sokat tanultam az elmúlt napokban. Melinda nem lett a szívem csücske, ennek ellenére a tiszteleten kívül nem jut más szó az eszembe, ami jobban kifejezné az iránta érzett érzéseim. Az, amit tettek vele, kiszámítható volt, mégis, amikor kimondta… leírhatatlan. Csak sírni tudtam. Egy tizennégy éves lány nem érdemel ilyen életet. Senki sem érdemel ilyen életet. Legszívesebben a tulajdon két kezemmel fojtottam volna meg Andyt. Legszívesebben felnégyeltem volna Melinda szüleit. Legszívesebben összehoztam volna Melindát Daviddel.
Ez az egész egy szívszorító dráma. Meghatott.
Méltónak éreztem Mr. Freemant ahhoz, hogy vele és Melindával záruljon végül a könyv. Így volt a legjobb. Így a legjobb. És így lesz a legjobb majd az utóutókornak is. Mindenkinek olvasnia kellene, hogy lássa, mikor Melinda kimondja:
„Hadd mondjam el…”
Értékelés: 10/10*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kéretik a blogon feltüntetett szövegeket máshova nem feltölteni! Köszönöm! :)