Voreena

2020. május 3., vasárnap

Becca Fitzpatrick: Silence – Vihar előtt

Voreena május 03, 2020 0 Comments

Oldalszám: 392

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.

Eredeti cím: Silence

Fordító: Miks-Rédai Viktória

Nora Grey nem emlékszik élete elmúlt öt hónapjára. Azután, hogy egy temetőben ébred, és megtudja: hetekig keresték, megpróbálja életét visszazökkenteni a régi kerékvágásba. Iskolába jár, legjobb barátnőjével, Vee-vel lóg, igyekszik elkerülni édesanyja ijesztő új pasiját. Csakhogy néha megszólal a fejében egy hang, egy idegen gondolat, amelyet nem képes megérteni. Látomásaiban angyalszárnyak jelennek meg és földöntúli lények, akiknek semmi dolguk Nora életében.

    A Silence volt az első vörös pöttyös könyvem, így mindig is elfogult voltam vele kapcsolatban. Igen, nem tudtam, hogy egy sorozat harmadik része, szóval elég érdekes élményt nyújtott anno. :’) Viszont kedvenc lett, teljesen beleszerettem a Csitt, csitt-univerzumba. Azonban eltelt 6 év, és így majdnem 20 éves fejjel be kell látnom: ami egyszer kedvenc volt, nem biztos, hogy az is marad… Nem hittem volna, hogy valaha is ezt fogom mondani, de én ezt a könyvsorozatot kinőttem. Ez van, pont. Ettől függetlenül úgy érzem, nem lenne helyénvaló, ha módosítanám az évekkel ezelőtti csillagozásomat, sőt, az igazat megvallva nincs is rá szükség.

    Az elfuserált Crescendo után felüdülés volt ez a kötet. Sajnos sokan elhasalnak a második részt követően (amit meg is tudok érteni), pedig szerintem legalább egyszer érdemes a végére érni a sztorinak. Persze a Silence-nek is megvannak a maga hibái, és idegesítő szereplőkből sem szenved hiányt, viszont az nem változott (és nem is fog), hogy Becca Fitzpatrick milyen sajátosan tud írni. Imádom a stílusát. Egyszerű, de egyedi, és mindemellett szórakoztató is. Neki köszönhetem első könyves crushomat, Foltot (aki még mindig imádnivaló). Scottot mindig is bírtam, viszont erre a Dantéra most már nagyon kíváncsi vagyok, mert valamiért odáig voltam érte régen.

    Számomra még mindig az a legfurább és legfeltünőbb, hogy Nora és Folt milyen keveset van együtt, és hogy Foltról tulajdonképpen nem sokat tudunk. Ennek is megvan a maga varázsa, de azért kicsit elszomorító. Várni kellett, míg beindul a cselekmény, sokszor unatkoztam is olvasás közben, nem kötött le, de Scott miatt ezt megbocsátom, mert szerencsére elég sokat szerepelt, és gyakran megnevettetett. Örülök, hogy Fitzpatrick nem erőltette a szerelmi háromszöget. Hallelujah! Kíváncsian várom a következő részt, és nagyok az elvárásaim, mert ha jól emlékszem, a Csitt, csitt-tel egyenértékűnek tartottam a Finalét. Ami nagy szó!

Becca Fitzpatrick: Crescendo

Voreena május 03, 2020 0 Comments

Oldalszám: 392
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Crescendo
Fordító: Miks-Rédai Viktória

Nora tudhatta volna, hogy az élete messze nem tökéletes. Bár a barátja, Folt egyben a szó szoros értelmében vett őrangyala is (aki a rangja ellenére minden, csak nem angyali), a dolgai mégsem állnak jól. Először is ott a nyári iskola, és mint egy rémálomban, régi ellensége, Marcie Millar lesz a laborpartnere. Aztán meg Folt is mintha minden ok nélkül egyre távolabb kerülne tőle. Mindennek a tetejébe Norát lidércálmaiban és különös látomásaiban újra és újra kísérti apja meggyilkolása.

…Talán harmadjára olvastam el ezt a részt, és nem csodálkozom, hogy még csak most jutottam el arra a szintre, hogy írni tudjak hozzá kritikát. Ugyanis ez egy hatalmas szenvedés 390 oldalon keresztül, és őszintén nem értem, hogy nem vette el a kedvét a 14-15 éves énemnek, hogy folytassa a sorozatot. Emlékszem, teljesen odáig voltam a Csitt, csitt-ért: olyan szinten rajongtam, hogy képes voltam elnézni a Crescendo hibáit.

Nem hittem, hogy lehetséges fokozni Vee idegesítő személyiségét, de megtörtént. Már-már elviselhetetlen, a falnak megyek minden megszólalásától és borzalmas barátnak tartom. Komplett idióta. Szinte szégyellem magam, hogy nekem is V betűvel kezdődik a nevem… Emellett Nora szintén ugrott egy szintet, és még annál is hülyébb és naivabb lett, mint eddig. Az egyetlen értékelhető szereplő Scott volt (persze Folton kívül), akit én az elejétől fogva különös módon kedveltem, vagyis már 14-15 éves koromban. Vee nem tud vezetni, logikátlan és felelőtlen, Nora elhisz minden szirszart, és közben szörnyen büszke meg makacs (negatív értelemben), Folt viszont mindig közel fog állni a szívemhez, kedves, gondoskodó, de mindig az az érzésem, mintha egyáltalán nem ismerném. Emlékszem, az utolsó rész elolvasása után is így éreztem, és az azért elég durva, ha egy szereplővel négy részen keresztül ismerkedsz, és mégse ismered, nem? Viszont van ebben valami intimitás, amit nem tudnék megmagyarázni, de tetszik.

Elképesztő, hogy bár a legrosszabb rész mind közül, és a cselekmény is néhol megkérdőjelezhetően irreális, mégis tetszett a könyv összességében. Az írásmód nagyon érdekes, egyszerű, mégis újszerű, ez Becca Fitzpatrick veleszületett adottsága. Épp emiatt gördülékenyen olvasható, jól lehet vele haladni, a történések rejtélyesek, fordulatosak és izgalmasak; na nem egy Üvegtrón, de egy laza romantikus fantasynak tökéletes lefekvés előtti olvasmánynak.

Úgy kezdtem írni ezt az értékelést, hogy a korábbi 4 csillagot 3,5-re redukálom, de úgy hiszem, a leírtak tükrében ez nem lenne megfelelő. Ugyanis tényleg tetszett. Igaz, akárhányszor visszagondolok erre a részre, elkap a hányinger, hogy mennyire egy sz*r volt, de mindig rá kell jönnöm, hogy szeretek túlzásokba esni. Hisz olyan nincs, hogy a Csitt, csitt bármely része sz*r legyen, igaz? :D