2015. március 17., kedd

# Könyvértékelések # romantikus

Nicole Williams: Crash — Zuhanás


Oldalszám: 328
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Crash
Fordító: Sándor Alexandra Valéria
Lucy nem éppen arról álmodott, hogy új iskolában kezdje az utolsó évet. Arról pedig pláne nem, hogy a gimi rosszfiúja, Jude Ryder miatt a Southpointe’s gimi minden diákja ribancnak tartsa már az első napon. De csak a céljára összpontosít. Balerina szeretne lenni, s nem hagyja, hogy bármi az útjába álljon. Egészen addig, amíg újra Jude-ba nem botlik.

Ssszzz… Ez éget. De nem rossz értelemben, ugyanis kellemeset csalódtam. Ám mint minden könyvnek, ennek is vannak hibái. Számos hibái. Mégpedig nem más, mint a cselekmény hiánya és maga Lucy Larson. És a legszomorúbb dolog egy irományban, ha a főszereplőt nem kedvelik az olvasók. Mivel hát valljuk be, a drága drága Luce el-lett-csessszve. Elnézést a megfogalmazásért, de szebb kifejezést arra, amit az írónő művelt szerencsétlen Lucyvel (vagy Lucyval, nem t'om), egyszerűen képtelen vagyok kiötölni. Az meg, hogy konkrétan az egész történet egyetlen egy évet foglal magába, és mégis mindössze NYAMVADT 316 OLDAL, totálisan felháborító! Már elnézést, de inkább olvasok egy 600 oldalon át nyöszörgő esztendőről, mint egy ilyen semmi 300 oldalt végigszáguldó… semmiről. Mert ez egy NAGY. BÜDÖS. SEMMI. Mégis tetszett. Ez van.
A cselekmény. Mint azt említettem, szörnyen tragikus módon az író nem ismeri a cselekmény fogalmát. Legalábbis a cselekményét biztosan nem. Persze, fel voltam én készülve mindenféle botrányos vétekre az értékelések alapján, olvastam is, hogy mások szerint sincs benne semmi töltelék. (Oké, ez nem teljesen igaz, mert vannak azért aprócska mellékszálacskák, de könyörgöööm! Mi a jó isten volt a könyv lényege?) Szóval… Ja. Az viszont nagyon-nagyon fájt, hogy (SPOILER!!!) már a kezdetek kezdetén, mikor még a történet konkrétan el sem kezdődött, és a főszereplők is csupán pár órája ismerték egymást, el-csat-tant-az-el-ső-CSÓK! OMG. Ennél a pontnál hanyatt vágódtam. Még életemben nem olvastam olyan könyvet, amiben a szerző nem tartotta, fogadta meg azt a kedves kis szabályt, miszerint az olvasók idegeit feszítve HÚZNI KELL A CSÓKOT. Kell, ember, vágod? Na most ezmiez? De még ha a fiú kezdeményezett volna, Istenem, a FIÚ. Lucytől nem ezt vártam. A történet eleje előtt viszont le a kalappal. Le. Voltam. Taglózva. Mert ilyen megkapó első két-három fejezetet a Csitt, csitt óta nemigen olvastam. Az a csók viszont betette a kiskaput. Tényleg elcseszte Williams. Ami a többit illeti… Vegyük például a táncot. Erről csak pozitív véleményt olvastam eddig, ám őszintén szólva… engem nem nyűgözött le. Azt vártam, hogy leírja, mennyire felszabadul, miközben perdül-fordul-ugrik, meg mit tudom én, szaltózik(?), és nem azt, hogy hatórányi (WHAT?!) táncikálás után két liter víz mekkora áldás… A történet ezen szálán orbitálisat csalódtam. A további szálakat a szereplőknél pedig bőven lesz alkalmam boncolgatni.
A szereplők. A főszereplőről nagyjából már kinyilvánítottam a véleményem. Persze voltak pillanatai, amiért tapsot érdemelt volna, de… de az a bizalomhiány, emberek… Fájdalom. Ám ennél is nagyobb fájdalom, hogy tök logikusan gondolkodik, ésszerű következtetéseket von le (öhm… általában), de véletlenül se azt mondaná, amit gondol. Mert könnyebb hiszékeny kis k*rvának látszani, mint értelmes, kötelességtudó lánynak. Hatalmas, de HATALMAS pozitívuma viszont a jótékonysági tevékenységei. Tiszteletreméltó, amiket tett a világ megváltásáért (bármennyire is túlzás ilyet mondani). Például a kutyákkal… a… mindennel. Engem ez szörnyen meghatott. Jude. Jude Ryder Jamieson. Szürke sapiii. Ő egy hatalmas <3. Annyira imádtam! Ritka sajnos az efféle rossz-perverz-mocskos rosszfiú, szóval… ahw. De miért éreztem magam a Gyönyörű sorscsapásban? Mert Jude Travis férfiasabb alteregója. Biza'. Azt hiszem, ezzel mindent el is mondtam róla. (Viszont nyolcmilliomodszor jobb, mint Travis Maddox!) Lucy szülei. Te. Jó. Ég. Végre! Végre van egy könyv, amiben a szülőktől nem kapok idegbajt, sőt! Sawyer Diamond. Hozzád intézem szavaim: Remélem fájt, mikor megszabadították a kezed a férfiasságodtól. Ó, és még egy dolog: rohadj meg, please. Taylor. Nagyon bírtam, és sajnálom, hogy csupán a mellékszereplők csoportját gazdagítja. Holly. Fogalmam sincs, hogy róla miért alkotott mindenki pozitív véleményt, mert nekem nem volt szimpatikus, és nem is értem, mit lehet benne szeretni. Csakhogy mivel igencsak sok érdekes dolog függ össze vele, ő egy viszonylag fontos szereplő. Elég sokat koppantam miatta, és jó pár OMG-t is megeresztettem. Damon. Úúúúú…! ^.^ EZ A NÉV! Damon Salvatore, alias Ian Somerhalder. Többet róla nem nyilatkozok. Cuki volt. 

Na, ha valakit/valakiket kihagytam, az bizonyára azért van, mert az illető(k) nem említésre méltó(ak).
A vége. Szerintem errefelé én már belehaltam a folyamatosan rámtörő OMG-rohamokba, szóval nem mondok semmit. (Nem akarok spoilerezni, na.) Csak gratulálni tudok Nicole Williamsnek, mert sikerült elérnie, hogy sírjak (jó pár alkalommal), és hogy az utolsó oldalakig kételkedjek a sztori happy endjében. Ezért tényleg tapsot érdemel. Csatt, csatt. De komolyan lehetett volna hosszabb. És ez a borító…! Az okádnivaló rá a szebb kifejezés. Az eredeti fényévekkel csodásabb.
Viszont: Clash, gyere a mamihoz…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kéretik a blogon feltüntetett szövegeket máshova nem feltölteni! Köszönöm! :)