Becca Fitzpatrick: Hush hush — Csitt, csitt

Oldalszám: 360
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Hush Hush
Fordító: Farkas Orsolya

A romantika nem szerepelt Nora Grey tervei között. Az iskolában egy sráchoz sem vonzódott különösebben, akármennyire is próbálta erőltetni legjobb barátnője, Vee. Aztán feltűnt Folt. Simulékony mosolyával és tekintetével, amivel mintha a lány veséjébe látna, Folt legjobb belátása ellenére is vonzza Norát.

Hm… Így, másodjára is olvasva a könyvet, kicsit átértékeltem az iránta érzett rajongásomat. Elsőre lenyűgözött, most inkább elgondolkodtatott. Ám annak ellenére, hogy így felfigyeltem a könyv hiányosságaira, képtelen lennék nem öt csillagra értékelni. Ez a történet magával ragadó, ahogy az meg van írva, és még mindig az első helyen szerepel azon a bizonyos dobogón, amit magamnak állítottam fel. Aranyérmes, esküszöm. Nem szokványos. És ez az, ami igazán számít. A többi elem, attól függetlenül, hogy létfontosságú, csupán másodlagos szerepet kap.

A történet. Emberek, bukottak, Nephilimek. Halandók és halhatatlanok. Érzők és nem érzők. Valójában ez az, amiből az író nagyot, drámait alkothatott volna. Igen, oda vagyok a drámákért, a drámát nem lehet megunni, a drámát szeretni kell, a dráma maga a kihagyhatatlan lélek. Én így gondolom. Az, hogy (SPOILER!!!) Folt nem érez, nem képes észlelni a fizikai tapintást és egyéb nélkülözhetetlen dolgot, nagyon (ismétlem: nagyon!) nagy szerepet kellett volna kapnia. Drámát. Ám ez elmaradt. Az írónő viszont megúszta, ugyanis a következő részekben ez már egy feszegetett tény – hál' istennek! De akkor is felfoghatatlan, hogy Nora ebbe nem gondolt bele mélyebben. Később igen, javult a felfogása, és talán úgy ahogy – valahogy – sikerült elfogadható viselkedést tanúsítania, azonban csak félig. Ezzel nem voltam megelégedve.

A cselekményekről. Most azon elmélkedem, mi volt a fő szála a könyvnek? Merthogy történtek dolgok, de mindegyik megkaphatná a központi szerepet – legalábbis szerintem. (SPOILER!!!) Folt. Micsoda Folt/Mi köze van Norának Folthoz/Mit akar tőle Folt? Ez egy kupac. Avagy: Ki a símaszkos/Miért verte meg Vee-t a símaszkos/Miért követi/Miért leselkedik utána? És végül: Elliot és Jules. Hm. Észlelhető – még annak is, aki nem olvasta –, hogy a három kupac közül leginkább a símaszkos-téma emelkedik ki. Vagy mégsem? Kinek mi, de véleményem szerint az hívja magára a legtöbb figyelmet. Normál esetben. De mi van, ha minket jobban érdekel Folt? Így vagyok ezzel én is. Folt sodorta Nora életébe a katyvaszt. Na de ebben a limlomban hogyan találod meg, amit keresel? És igen, valami kirívót keresel… De hát itt minden csillog! Akkor mégis hogy? Agyalj, és ne ródd meg rögtön szegény írónőt. Nem az ő hibája, ha nem találod a kincset.

A szereplők. Nos, kezdjük az igazán tragikusakkal, élükön Vee Sky. Uramisten, milyen legjobb barát az ilyen?! Egy az, hogy úgy beszél, mint a kuplerájok stand-up-osa, de az, hogy ilyen énközpontú liba, az már egészen más tészta. A beszólásain még – talán – röhögtem is, de hogy valamiért mindig ő a lényeg, a sztár, a csillag, mely felragyog az égen, az már sok volt. Nem értem, Nora hogy nézhette el neki a naivitását, ami miatt nemhogy csak ő, de mindketten életveszélybe kerültek. És a későbbiekben csak nagyobb csalódás volt nekem. Az epilógus viszont tapsot érdemel. Megmentette Vee-t a viszkető tenyeremtől.

A rendőrök. Ilyen idegesítő rendőrök remélem, nem léteznek. Látom én, hogy valójában minden logikus, helyén van az eszük és megfelelően szólalnak fel a látogatások során, de argh… mindegy. Aztán ott van Nora anyja. Elég, ha azt mondom, irritáló? Szerintem tökéletesebb jelző nincs is rá. Hm. Igen, valójában ők a könyv negatív karakterei. És persze Elliot és Jules. Jaj, nem hiszem el, hogy majdnem kimaradtak! Hát ők a poénpáros, emberek. Ellenben ők pozitívan negatív szereplők. Az ilyenekre is szükség van olykor.

Nora és Folt. Nora szimpatikusabb bármely női főszereplőnél, akit eddig olvastam. Hűbéreskütis tennék rá. És annyi szent, hogy Katnél (Obszidián), Galambnál (Gyönyörű sorscsapás – azért ez cuki becenév), vagy esetleg Emmánál (Elakadó lélegzet) százszor jobb alakítást nyújtott a műben. És persze sorolhatnám tovább az alá szoruló, egyre szánalmasabb női főszereplőket, a lista hosszú. Ám most megmenti a helyzetet Folt. Folt Cipriano. Egy: a név nem negatívum, és nem ér lepontozni, mert az ok, amiért ez a neve, teljesen indokolt. Most ezen miért kell fennakadni? Nekem tetszik. Kettő: Foltnál nincs jobb férfikarakter a könyvek birodalmában, pont. Khm… Bevonnám a körbe Rixont, a második szerelmemet. Róla nem spoilerkedem, csak annyit jegyeznék meg: későbbi tettei ellenére egyszerűen imádtam. Végig. Komolyan. Pont. 

Szóval összességében: remek mű. Szeretem. Az írásmód megkapó, a mondatok összeszedettek, rendezettek, érzékiek. Van lelkük. (Taps.) A cselekmény érdekes, figyelemfelkeltő, vadító és élvezhető. A szereplők elfogadhatóak, illenek a sztoriba. A történet… Szép. És csak egyre szebb lesz. És nem lehet ennél kifejezőbbet mondani.

Magával ragad.