Voreena

Szerző:

Scarlett St. Clair

Fordító:

Kádár Pál

Sorozat:

Zafír pöttyös könyvek

,

Hades és Persephone

Kötésmód:

kartonált

Persephone csak névleg a Tavasz Istennője. Az igazság az, hogy a virágok kislánykora óta elhalnak az érintése alatt. Új-Athénba költözése után abban reménykedik, hogy feltűnés nélkül vegyülhet el az emberek között, halandó újságírónak álcázva magát. Hades, a Halál Istene egy szerencsejáték-birodalmat épített fel a halandó világban, a szóbeszéd szerint pedig a leglehetetlenebbfogadásokat kedveli a legjobban.Miután véletlenül összetalálkozik Hadesszal, Persephone rádöbben, hogy alkut kötött a Halál Istenével. Az alku feltételeit pedig képtelenség teljesítenie: életet kell teremtenie az Alvilágban, különben elveszíti a szabadságát. Az alku azonban nem csak arra világít rá, hogy Persephone egy bukott istennő. Miközben ugyanis igyekszik elhinteni szabadságának magvait, egyre jobban beleszeret a Halál Istenébe – ez pedig tilos. Hades és Persephone történetének modern és kreatív feldolgozása.

A sötétség érintése egy romantikus fantasy regény, amely egy népszerű páros, Hades és Persephone történetét meséli el. A sztori középpontjában az alvilág istene, Hades és a tavasz istennője, Perszephoné közötti szenvedélyes, de sokszor viharos kapcsolat áll, egy modern mitológiai környezetben. A regény nemcsak romantikus, de kalandos is, hiszen a karaktereknek számos akadállyal és veszéllyel kell szembenézniük. St. Clair írása modern, élénk nyelvezettel hozza közel az ókori görög mitológia világát a mai olvasókhoz, és új szemszögből mutatja be a klasszikus isteni alakokat, ám az érzéki és szenvedélyes szálak miatt a könyv inkább felnőtt olvasóknak szól.

Sajnos azonban akármilyen jól indult a könyv és akármennyi potenciál is volt benne, nekem sajnos csalódást okozott. Ahogy Instagramon és TikTokon is beszámoltam róla, nem azt mondom, hogy rossz. 4 csillagot adtam neki, azt nemigen lehet negatív értékelésnek venni, és nem is annak szántam; nem tudtam ennél lejjebb értékelni, mert alapvetően egy egészen olvasmányos könyv, pikkpakk kiolvastam én is, viszont hiányérzetet hagyott maga után.

Hiányoltam a karakterfejlődést; sem egyénileg, sem mint páros nem éreztem őket sokrétűnek, nem mélyülnek igazán az érzelmeik, nem tudtam együtt érezni velük. Perszephone motivációi és döntései nem mindig következetesek, ami miatt néha nehéz megérteni vagy együtt érezni vele. A görög mitológia vonzó volt számomra, de nem kaptam belőle eleget, hiányoltam a részletesebb világépítést, sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle, sok a kiaknázatlan lehetőség, és ez elszomorított.

A kapcsolat ábrázolása olykor túlságosan dominálja a cselekményt, és kevésbé kap teret a háttérvilág vagy a mellékszereplők kidolgozása, a romantikus jelenetek pedig egy idő után már nem nagyon tudtak lázba hozni... Hadest sötétebb figurának képzeltem, de a második rész fülszövege alapján lehet, hogy oda spórolta meg az írónő a titkokat. Mondjuk ez a másik, ami engem kiégetett, hogy már NÉGY RÉSZES a sorozat! Azt hogy??? Szerintem minden simán belefért volna egy, de maximum kettő kötetbe, ám ezt nem valószínű, hogy valaha megtudom, mivel nem tervezem folytatni a sorozatot.

Annyiból bánom ezt a döntésemet, hogy tényleg nem volt rossz élmény, és nem hazudtam, mikor azt írtam, éreztem benne a potenciát, a hitemet azonban elvesztettem, és már rég elhatároztam, hogy olyan könyvekbe fektetem az időm és energiám, amikben van hitem, hogy szeretni fogom őket.

Mindenesetre nem akarom elvenni a kedvetek, hiszen A sötétség érintése ideális választás azoknak, akik szeretik a romantikus urban fantasyket, különösen, ha szívesen olvasnak görög mitológiai alapokon nyugvó történeteket, grumpy x sunshine sztorikat. Ajánlm azoknak, akik vonzódnak a szenvedélyes történetekhez, és szívesen merülnek el egy titokzatos, isteni világban, ahol a szerelem, a hatalom és a sötét múlt összeütközése dominál.

Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft.

Oldalszám: 432

Fordította: Stier Ágnes

Megjelenés: 2024

ISBN szám: 9789634997825

Misery Lark, a Délnyugat legbefolyásosabb vámpírtanácsosának egyetlen lánya kívülálló... ismét. Az emberek között névtelenségben töltött napjainak vége. Hívatták, hogy támogasson egy történelmi, békét megőrző szövetséget a vámpírok és halálos ellenségeik, a vérfarkasok között, és nem lát más lehetőséget, mint hogy feláldozza magát ezért... már megint. A vérfarkasok könyörtelenek és kiszámíthatatlanok, ez alól az alfájuk, Lowe Moreland sem kivétel. Megkérdőjelezhetetlen tekintéllyel, de igazságosan irányítja a falkáját. És a Vámpírtanáccsal ellentétben nem érzelmek nélkül. Abból, ahogy szemmel tartja Misery minden mozdulatát, egyértelmű, hogy nem bízik benne. Ha tudná, mennyire igaza van... Mert Miserynek megvannak a saját indokai, amiért beleegyezett ebbe a kényszerházasságba, olyan okai, melyeknek semmi köze cselszövésekhez vagy szövetségekhez, csakis az egyetlen dologhoz, ami valaha fontos volt számára. És kész bármit megtenni azért, hogy visszaszerezze, ami az övé, még ha ehhez együtt is kell élnie... magával a farkassal. Misery és Lowe kapcsolata érdekből indul, de a kettejük között fellángoló perzselő szenvedély hamarosan mindent megváltoztat – és veszélybe sodor. Vajon sikerül megőrizniük a népeik közötti békét, vagy forró románcuk mindenki vesztét okozza?

Hajnalban kivégeztem Ali Hazelwood fantasy szüleményét, és őszintén szólva hozta azt, amit vártam tőle. Tudjátok rólam, mennyire rá vagyok kattanva a vámpíros new adult sztorikra, és evidens volt, hogy ha maga ALI HAZELWOOD is lemerészkedik eme fanatikusságot okozó gödör bugyraiba, azt nem hagyhatom ki. 

Annyiban is különleges a kapcsolatom a regénnyel, hogy ez lett az első annotated könyvem, vagyis bejelölőztem minden olyan részt, ami izgalmas volt, megható, vicces, spicy blablabla… Magyarán mindent, amit érdemesnek találtam kiemelni. (Megjegyzem, meglepően kevésnek tűnik a jelölés ahhoz képest, hogy elfogyott egy adag piros... Mindenesetre hasznosnak találom, és tetszik, hogy ha mondjuk csak gyorsan fel akarom idézni, mi minden történt a könyvben, egyszerűen csak elolvasom a kiemelt részeket.)

Na, de mondjak már valamit a könyvről is, igaz? Maga a világfelépítés nagyon tetszett, egyszerű, de nem tipikus: minden ember tud a vámpírok és a vérfarkasok létezéséről, de a fajok elkülönülten élnek, legalábbis ezen a területen, ahol a cselekmény zajlik, a fajok közötti béke pedig törékeny, akár az üveg. Misery, a vámpír belemegy egy „kényszerházasságba” a vérfarkasok Alfájával, Lowe-val. Természetesen ez hozza magával az enemies to lovers trope-ot, ami nekem bármikor jöhet, ezúttal is örömmel fogadtam. Persze Misery nem azért csinálta ezt, mert unta az agyát; egy nyomot követett, és azt remélte, megtalálja eltűnt barátnőjét, Serenát, akivel felnőtt. Nagyon közel állnak egymáshoz, érdekes volt megismerni a közös múltjukat úgy, hogy a jelenben sokáig nem ismertük a rejtélyes lányt.

Nem voltak nagy elvárásaim, és nem ez az első könyvem az írónőtől, így nagyjából tudtam, mire számítsak. Persze ezúttal sem maradhatott ki, hogy főhősnőnk kiválóan ért valamihez, egy igazi tech guru! Megkönnyebbülés, hogy kiléptünk a tudósok világából, de felőlem még ez is kimaradhatott volna. De értem én, poénos és kreatív jeleneteket tudott az írónő komponálni, amelyek feldobták a könyvet, szóval nem panaszkodom.

Hamar megszerettem a szereplőket, működött is köztük a kémia, viszont az erotikus jeleneteknél ez a „dirty talking” háááát… Nekem nagyon cringe volt, azt kívántam, hogy Lowe bárcsak meg se szólalna. Ez a csomózós dolog is omg... Naggggyon fura!! Már maga a kifejezés is wtf, na mindegy... Ezen kívül sajnáltam, hogy nem tudhattam meg többet Misery és Owen kapcsolatáról, hiszen ikerként nagyon érdekelt volna az ő kapcsolatuk. Jaj, és ki ne hagyjam, hogy mi volt az az utolsó néhány bekezdés???? Adja magát, hogy legyen egy kövi rész. Argggh, ha nem lesz, nagyon mérges leszek!

A leírtakon kívül viszont perfekt volt a könyv, szuperek voltak a mellékszereplők is (Serena, Ana, Alex), izgalmas volt, fordulatos, nemigen volt lehetőségem unatkozni; ezért is úgy gondolom, megérdemel 4,5 csillagot.

Noha nem mondanám, hogy a Briar U hatására el szeretnék kezdeni hokizni, de amikor Elle Kennedy könyveit olvasom, mindig előbújik bennem a vágy, hogy csapatsportot űzzek. Talán majd egyszer. :D Olyan nekem ez a könyvsorozat, mint amikor leülök újranézni a kedvenc romkomjaimat vagy mint amikor kinyitom a régi naplóimat – nosztalgia. Pedig még csak egyszer olvastam végig a Briar U részeit, mégis, amikor rájuk vetek egy pillantást a polcomon, ez a jóleső érzés jár át, mintha régi barátokat üdvözölnék. Talán nevezhetném őket komfort olvasmánynak? Így belegondolva határozottan igennel tudok erre a kérdésre felelni.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, aki találkozott egy lánnyal. A Lánnyal. Fallon megismerkedik Bennel, az ígéretes regényíróval – egy nappal azelőtt, hogy az ország másik felére költözik. A szerencsétlenül időzített vonzalmuk a lány eseménydús életével együtt megadja azt az ihletet, amire Ben mindig is vágyott a regényéhez. Telik-múlik az idő, párhuzamosan futó életükben jönnek-mennek a kapcsolatok és a csalódások, de továbbra is találkoznak évente egyszer, mindig ugyanazon a napon. Egészen addig, ameddig Fallon el nem bizonytalanodik, hogy Ben vajon igazat mond-e neki, vagy csak tökéletes valóságot kreál a regényéhez az ütős konfliktus kedvéért. Lehet-e egyáltalán szerelmi történetnek nevezni Ben kapcsolatát Fallonnal – és egyúttal a regényét is –, ha szívfájdalommal végződik?

Mondom, mi az, ami tetszett: lendületes, könnyed (CoHo többi könyvéhez viszonyítva), az alapötlet pedig jól meg lett valósítva. De akkor vajon miért adtam rá “csupán” 4 csillagot? Kezdjük ott, hogy nem igazán sikerült megbarátkoznom a főszereplőkkel, emellett a témát nem tartom eléggé kidolgozottnak. Azt reméltem, hogy kicsit jobban belemegy CoHo az áldozat-okozó pszichológiájába, mert ez számomra még igencsak felületes munka. Valamint érzelmileg szinte egyáltalán nem érintett meg, valószínűleg pont ezért. 

Úgy tűnik, mostanában ez az általános véleményem az írónő könyveiről, hiszen hasonló gondjaim léptek fel a Minden tökéleteseddel kapcsolatban is. Talán ha évekkel korábban talál meg a November 9, kedvenc is lehetett volna, de ezek csak találgatások.

Ráébredtem, hogy Hoover komolyabb könyvei sokkal jobban tetszenek (például a Regretting You vagy a Velünk véget ér), mint esetleg a Slammed, ami számomra a November 9-hez hasonló élmény volt. De továbbra is tartom magam ahhoz a kijelentésemhez, hogy CoHo fantasztikus író, mert mindig sikerül meglepnie. Ötletei egyediek, könyveinek cselekménye és mondanivalója teljesen elkülönül egymástól. 

Egy dologban viszont nem nagyon tud újat mutatni: a szereplői terén. Számomra főként a női főszereplők azok, akik kisugárzásukban nagyon hasonlítanak egymásra. Lehet, épp ez a célja, engem ez kicsit idegesít, de lehet, hogy csak én látok bele többet, és CoHo-nak egyszerűen ilyen a stílusa, és csupán ebből adódik ez a hasonlóság. Igazából lényegtelen, ha az ember el tudja különíteni egy szerző könyveit egymástól.

Vicces, hogy sokak kiszámíthatónak tartják a November 9 csattanóját, és valóban az; én mégis kicsit meglepődtem rajta. Igazából tényleg baromira egyértelmű a szitu a tapasztalt olvasóknak, és én annak is tartom magam, de ezt valahogy nem láttam előre. Érzelmileg nem igazán hatott rám, viszont mindig nagyra értékelem, ha meg tudnak lepni, és meg is ragadom az alkalmat, hogy újra megdicsérjem emiatt Hoovert. Már 10 könyvét olvastam, épp ezért is nagy szó, hogy újra és újra újdonsággal hatnak rám a művei; szeretem a sokoldalú írókat. Nemrég azon elmélkedtem, hogy ha végre nekiállnék az írásnak, olyan író szeretnék lenni, mint CoHo. A saját stílusomban írnék fiatal felnőttekről bizonyos élethelyzetekben, olykor vicces, olykor komolyabb jelenetekkel, és persze sok-sok meglepetéssel.

Most, hogy ügyesen megszámoltam, hány könyvét olvastam Hoovernek, szeretném őket sorrendbe állítani az alapján, mennyire tetszettek nekem. (Az első a kedvenc, az utolsó pedig az általam legkevésbé kedvelt.)

1. Velünk véget ér
2. Elrontott életek
3. Minden tökéletesed
4. Csúf szerelem
5. Soha, de soha 1.
6. Soha, de soha 2.
7. November 9
8. Vallomás
9. Slammed
10. Soha, de soha 3.

Hm. Hát, ha ti ezen meglepődtetek, akkor megnyugtatlak titeket; én is. :D

Köszönöm szépen a Könyvmolyképző Kiadónak a recenziós példányt! 

Quinn és Graham tökéletes szerelmét veszélybe sodorja a tökéletlen házasságuk. Az évek során felgyülemlett emlékek, a hibák és a titkok már eltaszítják őket egymástól. Az egyetlen dolog, ami megmentheti őket, éppen az lehet, ami a szakadék szélére sodorta őket. A Minden tökéletesed egy elgondolkodtató regény egy párkapcsolati gondokkal küzdő párról, akiknek múltbéli ígéreteken múlik a jövője. Szívszaggató, letehetetlen olvasmány. Az év legfelkavaróbb szerelmi története – lehet-e együtt tökéletesen boldog két tökéletlen ember?

Az első rész nem lett kedvenc, viszont megadtam neki anno az 5 ⭐️-ot, és úgy gondolom, ezt abszolút meg is érdemelte. A HOSAB viszont… Maradjunk annyiban, hogy 860 oldalnyi hullámvölgyet éltem át az elmúlt hetekben, amíg ezt a könyvet olvastam. 🥴 Az első 200 oldal kellemes bevezető volt, egész érdekes dolgok történtek. 🤭 Aztán a következő pár száz oldal egyre nehezebben csúszott, főképp az motivált az olvasásra, ha Ruhn, Ithan vagy Tharion szemszöge jött, mert Bryce-t és Huntot elkezdtem borzasztóan unni. 🙃

Nem is értem, mi történt itt, vagy lehet hogy velem van a baj, hogy akiket az első részben szerettem, most nem kedvelem… Huntot például szerettem volna most jobban megismerni, de minél többet voltam a fejében, annál jobban csalódtam a személyiségében. 😖 Abszolút semleges érzelmeket váltott ki belőlem, és nagyon irritált, hogy állandó jelleggel Shaharhoz hasonlítgatta Bryce-t, és agyon ajnározta magában. 😑 Nagyon kiábrándító volt, és semmi újat nem mutatott meg magából. Bryce-nak meg láthattam olyan oldalait, amelyek nem sok szimpátiát váltottak ki belőlem, valamint számos húzásával nem értettem egyet, és nem értem, hogy bizonyos dolgokat miért úgy intézett, ahogy. A mártírkodása is kezd roppant unalmassá válni egyébként...

Ezzel szemben ott van Ruhn, Ithan és Tharion, ja meg persze Cormacet se hagyjam ki a sorból! Imádtam a srácokat. 🥰 Igaz, eleinte nagyon bosszantó volt, hogy ott van Bryce egy seregnyi alfalágyult hímmel, nem éreztem kiegyenlítettnek a nemi egyensúlyt, de Celestina és Hypaxia jelenléte kicsit enyhítette a kantúltengést. 😅 Cormac kicsit Erisre emlékeztetett, egyébként, és ő sok meglepetést okozott. Ruhntól sokat vártam, és úgy érzem, meg is kaptam, amit szerettem volna. Most már nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ő a kedvencem a sorozatból. ❤️‍🔥 Ithan felforgatta a lelki világomat, imádnivaló a srác, Tharion pedig abszolút pozitív csalódás volt. Hozzá sok negatívum kötődik, de pont ez teszi számomra érdekessé a személyiségét. Legtöbbször önös célok vezérlik, legfőbb vágya a szabadság, amiért bármire hajlandó. Izgalmas karakter. 🙈🔥

Vissza a sztorira: miért kell mindig újra és újra visszatérni Danikához? Értem én, hogy mindenhez IS köze van, és tetszik, hogy Sarah ennyi összefüggést hozott vele kapcsolatban, valamint számos kérdésre is választ kaptunk a kötet végére, de maga a tudat nagyon idegesít, hogy világi legjobb barátnőkként hogy tudhatott ennyire kevés dolgot róla Bryce? Aki pedig képtelen ezt elengedni, dühös és csalódott, ami abszolút érthető. Egyedül ezek az érzések jöttek át tőle ebben a részben. 

Amik tetszettek, azok az akciódús jelenetek voltak leginkább, vagy amikor nagyon érzékletes leírással történt a cselekmény. Abból viszont kezd elegem lenni kicsit, hogy soha senki nem kap egy normális halál-jelenetet ebben a rohadt sorozatban. Pont, ahogy az előző részben, ezúttal sem jutott idő, hogy megsirassam a holtakat. De egyben meg nagyon is igaz, hogy a valóságban sem áll meg az idő, amikor meghal valaki, hiába szeretnénk egy kis lelki belenyugvást…

A csavarok számomra igencsak kiszámíthatóak voltak, semmi olyan nem történt, amire azt mondtam volna, hogy “OMGG EZT NEM HISZEM EL!”, és ez szintén csalódást okozott. Persze ettől függetlenül a fordulatok tetszettek, csak többet vártam, pláne SJM-tól. Viszont Ruhn és Nap szála nagyon szépen fel lett vezetve, tetszettek az apró nyomok, amik alapján idő előtt ki is találtam, hogy ki lehet Nap ügynök. Az volt a kedvenc “nem meglepő” fordulatom. 🤭😍 Sajnos hallottam spoilert a végéről (köszi, booktok! 🤡), de egyébként ez sem igazán lepett volna meg akkor sem, ha nem tudok róla. Valami ennél is extrábbat vártam volna… Na mindegy. Összességében a könyvre 4 ⭐️-nál kevesebbet nem vagyok hajlandó adni, mert a minőség benne van, csak Sarah rossz szokása szerint brutálisan elhúzta a sztorit, és ahhoz képest meg nem volt elég tartalmas. 😅

Lili egy zátonyra futott házasságtól menekül Itáliába. És hogy miért pont a szerelmek városában akarja átgondolni az életét, arról csakis nagymamája naplója tehet. Vajon a nagymamájának tényleg volt egy titkos olasz szerelme? A naplóból ugyanis fény derül Róza nagyi titkaira, és Lili egészen Velencéig megy, hogy megtudja az igazságot. Lili reméli, a saját életével kapcsolatban is tisztábban lát majd az utazás végére. Tudni fogja, érdemes-e még egy esélyt adni a házasságának, vagy új életet kell kezdjen, ha hazatér. Első állomása a Trattoria Venezia, ahova nagymamája útja is vezetett annak idején. Elandalítja a város, a gondolások éneke, egy régmúlt szerelem emléke és talán egy új ígérete is. Vajon Velence feltárja előtte titkait?

Amit kiemelnék, azok Róza mami írásai, itt éreztem egyedül, hogy élettel telnek meg az oldalak, viszont helytelenítettem, hogy Lili úgy gondolja, csakis Róza teljes sztorija adhatja meg a megoldást a saját problémáira. Viszont ettől eltekintve mozivásznon szerintem remekül mutatna a történet, a borító pedig csodás lett. Nem akarok senkit elkedvteleníteni a könyvtől, lehet, hogy csak túl kritikus vagyok, vagy csak tényleg nem nekem való, de ki tudja, lehet, hogy neked kedvenc lesz.

IDE KATTINTVA TUDJÁTOK MEGRENDELNI A KIADÓTÓL!

Bryce Quinlan nappal kemény munkával, éjszakánként pedig bulizással töltött élete egészen addig tökéletes volt, amíg egy démon meg nem gyilkolta a legjobb barátait, magára hagyva őt a veszteségével és a fájdalmával. A tettes rács mögött ül ugyan, a gyilkosságok mégis folytatódnak, és Bryce hirtelen egy nyomozás kellős közepén találja magát. Bármire kész, hogy megbosszulja a barátai halálát.

A második rész megjelenése adta meg a végső löketet, hogy végre elolvassam ezt az agyonhype-olt SJM-könyvet, és azt kell mondjam, nem bánom, hogy kicsit vártam vele. Ugyanis ha korábban olvasom, szinte biztos vagyok benne, hogy kevésbé szerettem volna. 🙈 Nehéz volt elvárás és előítélet nélkül nekivágni a Crescent Citynek, mégiscsak Sarah J. Maas írta, valamint próbáltam elvonatkoztatni attól, mennyien vallják ezt a kedvencüknek az írónő tollából, mert ez túlságosan magasra tette volna a mércét, és ezt a kimenetelt szerettem volna nagy ívben elkerülni. 

Már annak is örülhetek, hogy egyetlen spoilerrel sem találkoztam azon kívül, hogy a szereplők hogy néznek ki. 😆 Még a műfajban sem voltam biztos egészen addig, amíg el nem kezdtem olvasni, viszont azt kell mondjam, SJM szerintem remekül megállta a helyét az urban fantasy, valamint a disztópia műfajában. Én sokakkal ellentétben egyáltalán nem éreztem soknak a világfelépítést, szinte meg sem éreztem, és az első 100-200 oldal hihetetlen gyorsan elrepült, hiszen annyi minden történt! 🤯Ezután jött inkább a társadalmi-politikai viszonyok felvázolása, ami már jobban érezhető volt, viszont számomra ez sem volt “tömény”, inkább kellemes eloszlásúnak éreztem. Kicsit reménykedem, hogy SJM majd ír egy olyan könyvet, amiben még ennél is nagyobb szerepet kapnak a disztópikus, posztapokaliptikus elemek, mert szerintem az nagyon vagány lenne, és ezek alapján meg is van az írónő fejében mindaz, ami egy sötétebb, nyomasztóbb ívű könyvhöz dukálna. 🙈

A szereplőkre térve: sajnos itt már nem jelenthetném ki tiszta szívvel, hogy elvárások nélkül álltam hozzá Hunthoz vagy Ruhnhoz (de főleg Hunthoz), és attól félek, némileg ez az oka annak, hogy egyikőjük sem került hozzám közel. 🥺 Hiába a 900 oldal, nekem ez nem volt elég ahhoz, a szívembe fogadjam Huntot, hiányoztak belőle a mélyebb érzések. Viszont úgy voltam vele, hogy a későbbi részekben minden bizonnyal jobban meg fogom ismerni, és talán annyira megszeretem, mint Chaolt vagy Doriant, esetleg Tamlint. Ruhnra ugyanez vonatkozik, azzal a kivétellel, hogy benne pozitívan csalódtam, és remélem, több szerepet kap a kövi részekben. 🙈Bryce már egy különleges eset. Féltem, hogy hasonlítani fog Aelinhez vagy Feyre-hoz (személyiségben), mert az kicsit elszomorított volna. Nem azért, mert nem szeretem őket, egyszerűen csak vágytam egy újabb egyéniségre… És Maas ezúttal sem okozott csalódást. 😌 Bryce-t határozottan NEM kedveltem az első 300 oldalban, de fokozatosan megismertem, felfedte előttem valódi arcát. Tetszett a gondolkodása, egészen más volt, mint Aelin mesterkéltsége vagy Feyre józansága. Önzetlen, bátor, mégis tele van félelemmel és szeretettel, amit annyira őrzött magában, hogy a végén már csak nehezen adott belőle. Nagyon átéreztem a vívódásait, miután megértettem a miértjüket. Iszonyúan büszke voltam rá, és arra is, hogy nem hagyta cserben Huntot, amikor Hunt “megérdemelte” volna. 

A cselekménnyel már nem vagyon annyira elégedett. Egyrészt azért, mert ahogy sokan is rámutattak értékeléseikben, Bryce és Hunt sok felesleges kört futott a nyomozás során, néha pedig azt éreztem, mintha dèja vu-m lenne, és ugyanazt olvasnám, ami egy idő után fárasztó és frusztráló volt. Nagyon jól meglettünk volna ezek nélkül, mert ezek az üresjáratok még csak semmi nagy pluszt sem adtak a sztorihoz. De persze amikor meg történt valami, annak mindig akkor kellett, mikor B és H “összejöttek” volna… 🙄 Na mindegy. Lényeg, hogy lehetett volna rövidebb, pláne hogy a tettes (szerintem) elég nyilvánvaló volt. 

A veszteségeket nagyon fájlaltam, egyik halálra sem számítottam, és még durvább volt, hogy olyan gyorsan történtek, gyászolni se jutott időm. 😢 De a végén kitört belőlem az összes elfojtott könny Bryce nagy jeleneténél, szerintem az egész nagyon megható és epic volt. Teljesen másra számítottam a könyvtől, és annak ellenére, hogy magamat is meglepve egy csomó dologra idő előtt rájöttem, így is okozott meglepetéseket, és nagyon élveztem minden sorát, még azokat is, ahol nem történt semmi. Ajánlom ezt a könyvet az SJM-rajongóknak, az urban fantasy, disztópia, paranormális romantikus műfajok kedvelőinek és mindenkinek, aki szereti ezeket a műfajokat krimivel keveredni látni. 🤭 Nekem nagyon bejött, bár egy kis 🌶-t hiányoltam belőle, de elvileg ez pótolva van a második részben. 😂🙈 Lényeg a lényeg, alig várom, hogy a következő részt is olvassam!