Colleen Hoover: November 9

Oldalszám: 368
Kötéstípus: kartonált (új)
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: November Nine
Fordító: Sándor Alexandra Valéria
ISBN: 9789633736586
Országos megjelenés: 2023.02.24

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, aki találkozott egy lánnyal. A Lánnyal. Fallon megismerkedik Bennel, az ígéretes regényíróval – egy nappal azelőtt, hogy az ország másik felére költözik. A szerencsétlenül időzített vonzalmuk a lány eseménydús életével együtt megadja azt az ihletet, amire Ben mindig is vágyott a regényéhez. Telik-múlik az idő, párhuzamosan futó életükben jönnek-mennek a kapcsolatok és a csalódások, de továbbra is találkoznak évente egyszer, mindig ugyanazon a napon. Egészen addig, ameddig Fallon el nem bizonytalanodik, hogy Ben vajon igazat mond-e neki, vagy csak tökéletes valóságot kreál a regényéhez az ütős konfliktus kedvéért. Lehet-e egyáltalán szerelmi történetnek nevezni Ben kapcsolatát Fallonnal – és egyúttal a regényét is –, ha szívfájdalommal végződik?

Mondom, mi az, ami tetszett: lendületes, könnyed (CoHo többi könyvéhez viszonyítva), az alapötlet pedig jól meg lett valósítva. De akkor vajon miért adtam rá “csupán” 4 csillagot? Kezdjük ott, hogy nem igazán sikerült megbarátkoznom a főszereplőkkel, emellett a témát nem tartom eléggé kidolgozottnak. Azt reméltem, hogy kicsit jobban belemegy CoHo az áldozat-okozó pszichológiájába, mert ez számomra még igencsak felületes munka. Valamint érzelmileg szinte egyáltalán nem érintett meg, valószínűleg pont ezért. 

Úgy tűnik, mostanában ez az általános véleményem az írónő könyveiről, hiszen hasonló gondjaim léptek fel a Minden tökéleteseddel kapcsolatban is. Talán ha évekkel korábban talál meg a November 9, kedvenc is lehetett volna, de ezek csak találgatások.

Ráébredtem, hogy Hoover komolyabb könyvei sokkal jobban tetszenek (például a Regretting You vagy a Velünk véget ér), mint esetleg a Slammed, ami számomra a November 9-hez hasonló élmény volt. De továbbra is tartom magam ahhoz a kijelentésemhez, hogy CoHo fantasztikus író, mert mindig sikerül meglepnie. Ötletei egyediek, könyveinek cselekménye és mondanivalója teljesen elkülönül egymástól. 

Egy dologban viszont nem nagyon tud újat mutatni: a szereplői terén. Számomra főként a női főszereplők azok, akik kisugárzásukban nagyon hasonlítanak egymásra. Lehet, épp ez a célja, engem ez kicsit idegesít, de lehet, hogy csak én látok bele többet, és CoHo-nak egyszerűen ilyen a stílusa, és csupán ebből adódik ez a hasonlóság. Igazából lényegtelen, ha az ember el tudja különíteni egy szerző könyveit egymástól.

Vicces, hogy sokak kiszámíthatónak tartják a November 9 csattanóját, és valóban az; én mégis kicsit meglepődtem rajta. Igazából tényleg baromira egyértelmű a szitu a tapasztalt olvasóknak, és én annak is tartom magam, de ezt valahogy nem láttam előre. Érzelmileg nem igazán hatott rám, viszont mindig nagyra értékelem, ha meg tudnak lepni, és meg is ragadom az alkalmat, hogy újra megdicsérjem emiatt Hoovert. Már 10 könyvét olvastam, épp ezért is nagy szó, hogy újra és újra újdonsággal hatnak rám a művei; szeretem a sokoldalú írókat. Nemrég azon elmélkedtem, hogy ha végre nekiállnék az írásnak, olyan író szeretnék lenni, mint CoHo. A saját stílusomban írnék fiatal felnőttekről bizonyos élethelyzetekben, olykor vicces, olykor komolyabb jelenetekkel, és persze sok-sok meglepetéssel.

Most, hogy ügyesen megszámoltam, hány könyvét olvastam Hoovernek, szeretném őket sorrendbe állítani az alapján, mennyire tetszettek nekem. (Az első a kedvenc, az utolsó pedig az általam legkevésbé kedvelt.)

Sorrend:

1. Velünk véget ér
2. Elrontott életek
3. Minden tökéletesed
4. Csúf szerelem
5. Soha, de soha 1.
6. Soha, de soha 2.
7. November 9
8. Vallomás
9. Slammed
10. Soha, de soha 3.

Hm. Hát, ha ti ezen meglepődtetek, akkor megnyugtatlak titeket; én is. :D

Köszönöm szépen a Könyvmolyképző Kiadónak a recenziós példányt!