Voreena

Az első rész nem lett kedvenc, viszont megadtam neki anno az 5 ⭐️-ot, és úgy gondolom, ezt abszolút meg is érdemelte. A HOSAB viszont… Maradjunk annyiban, hogy 860 oldalnyi hullámvölgyet éltem át az elmúlt hetekben, amíg ezt a könyvet olvastam. 🥴 Az első 200 oldal kellemes bevezető volt, egész érdekes dolgok történtek. 🤭 Aztán a következő pár száz oldal egyre nehezebben csúszott, főképp az motivált az olvasásra, ha Ruhn, Ithan vagy Tharion szemszöge jött, mert Bryce-t és Huntot elkezdtem borzasztóan unni. 🙃

Nem is értem, mi történt itt, vagy lehet hogy velem van a baj, hogy akiket az első részben szerettem, most nem kedvelem… Huntot például szerettem volna most jobban megismerni, de minél többet voltam a fejében, annál jobban csalódtam a személyiségében. 😖 Abszolút semleges érzelmeket váltott ki belőlem, és nagyon irritált, hogy állandó jelleggel Shaharhoz hasonlítgatta Bryce-t, és agyon ajnározta magában. 😑 Nagyon kiábrándító volt, és semmi újat nem mutatott meg magából. Bryce-nak meg láthattam olyan oldalait, amelyek nem sok szimpátiát váltottak ki belőlem, valamint számos húzásával nem értettem egyet, és nem értem, hogy bizonyos dolgokat miért úgy intézett, ahogy. A mártírkodása is kezd roppant unalmassá válni egyébként...

Ezzel szemben ott van Ruhn, Ithan és Tharion, ja meg persze Cormacet se hagyjam ki a sorból! Imádtam a srácokat. 🥰 Igaz, eleinte nagyon bosszantó volt, hogy ott van Bryce egy seregnyi alfalágyult hímmel, nem éreztem kiegyenlítettnek a nemi egyensúlyt, de Celestina és Hypaxia jelenléte kicsit enyhítette a kantúltengést. 😅 Cormac kicsit Erisre emlékeztetett, egyébként, és ő sok meglepetést okozott. Ruhntól sokat vártam, és úgy érzem, meg is kaptam, amit szerettem volna. Most már nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ő a kedvencem a sorozatból. ❤️‍🔥 Ithan felforgatta a lelki világomat, imádnivaló a srác, Tharion pedig abszolút pozitív csalódás volt. Hozzá sok negatívum kötődik, de pont ez teszi számomra érdekessé a személyiségét. Legtöbbször önös célok vezérlik, legfőbb vágya a szabadság, amiért bármire hajlandó. Izgalmas karakter. 🙈🔥

Vissza a sztorira: miért kell mindig újra és újra visszatérni Danikához? Értem én, hogy mindenhez IS köze van, és tetszik, hogy Sarah ennyi összefüggést hozott vele kapcsolatban, valamint számos kérdésre is választ kaptunk a kötet végére, de maga a tudat nagyon idegesít, hogy világi legjobb barátnőkként hogy tudhatott ennyire kevés dolgot róla Bryce? Aki pedig képtelen ezt elengedni, dühös és csalódott, ami abszolút érthető. Egyedül ezek az érzések jöttek át tőle ebben a részben. 

Amik tetszettek, azok az akciódús jelenetek voltak leginkább, vagy amikor nagyon érzékletes leírással történt a cselekmény. Abból viszont kezd elegem lenni kicsit, hogy soha senki nem kap egy normális halál-jelenetet ebben a rohadt sorozatban. Pont, ahogy az előző részben, ezúttal sem jutott idő, hogy megsirassam a holtakat. De egyben meg nagyon is igaz, hogy a valóságban sem áll meg az idő, amikor meghal valaki, hiába szeretnénk egy kis lelki belenyugvást…

A csavarok számomra igencsak kiszámíthatóak voltak, semmi olyan nem történt, amire azt mondtam volna, hogy “OMGG EZT NEM HISZEM EL!”, és ez szintén csalódást okozott. Persze ettől függetlenül a fordulatok tetszettek, csak többet vártam, pláne SJM-tól. Viszont Ruhn és Nap szála nagyon szépen fel lett vezetve, tetszettek az apró nyomok, amik alapján idő előtt ki is találtam, hogy ki lehet Nap ügynök. Az volt a kedvenc “nem meglepő” fordulatom. 🤭😍 Sajnos hallottam spoilert a végéről (köszi, booktok! 🤡), de egyébként ez sem igazán lepett volna meg akkor sem, ha nem tudok róla. Valami ennél is extrábbat vártam volna… Na mindegy. Összességében a könyvre 4 ⭐️-nál kevesebbet nem vagyok hajlandó adni, mert a minőség benne van, csak Sarah rossz szokása szerint brutálisan elhúzta a sztorit, és ahhoz képest meg nem volt elég tartalmas. 😅

IDE KATTINTVA TUDJÁTOK MEGRENDELNI A KIADÓTÓL!

Bryce Quinlan nappal kemény munkával, éjszakánként pedig bulizással töltött élete egészen addig tökéletes volt, amíg egy démon meg nem gyilkolta a legjobb barátait, magára hagyva őt a veszteségével és a fájdalmával. A tettes rács mögött ül ugyan, a gyilkosságok mégis folytatódnak, és Bryce hirtelen egy nyomozás kellős közepén találja magát. Bármire kész, hogy megbosszulja a barátai halálát.

A második rész megjelenése adta meg a végső löketet, hogy végre elolvassam ezt az agyonhype-olt SJM-könyvet, és azt kell mondjam, nem bánom, hogy kicsit vártam vele. Ugyanis ha korábban olvasom, szinte biztos vagyok benne, hogy kevésbé szerettem volna. 🙈 Nehéz volt elvárás és előítélet nélkül nekivágni a Crescent Citynek, mégiscsak Sarah J. Maas írta, valamint próbáltam elvonatkoztatni attól, mennyien vallják ezt a kedvencüknek az írónő tollából, mert ez túlságosan magasra tette volna a mércét, és ezt a kimenetelt szerettem volna nagy ívben elkerülni. 

Már annak is örülhetek, hogy egyetlen spoilerrel sem találkoztam azon kívül, hogy a szereplők hogy néznek ki. 😆 Még a műfajban sem voltam biztos egészen addig, amíg el nem kezdtem olvasni, viszont azt kell mondjam, SJM szerintem remekül megállta a helyét az urban fantasy, valamint a disztópia műfajában. Én sokakkal ellentétben egyáltalán nem éreztem soknak a világfelépítést, szinte meg sem éreztem, és az első 100-200 oldal hihetetlen gyorsan elrepült, hiszen annyi minden történt! 🤯Ezután jött inkább a társadalmi-politikai viszonyok felvázolása, ami már jobban érezhető volt, viszont számomra ez sem volt “tömény”, inkább kellemes eloszlásúnak éreztem. Kicsit reménykedem, hogy SJM majd ír egy olyan könyvet, amiben még ennél is nagyobb szerepet kapnak a disztópikus, posztapokaliptikus elemek, mert szerintem az nagyon vagány lenne, és ezek alapján meg is van az írónő fejében mindaz, ami egy sötétebb, nyomasztóbb ívű könyvhöz dukálna. 🙈

A szereplőkre térve: sajnos itt már nem jelenthetném ki tiszta szívvel, hogy elvárások nélkül álltam hozzá Hunthoz vagy Ruhnhoz (de főleg Hunthoz), és attól félek, némileg ez az oka annak, hogy egyikőjük sem került hozzám közel. 🥺 Hiába a 900 oldal, nekem ez nem volt elég ahhoz, a szívembe fogadjam Huntot, hiányoztak belőle a mélyebb érzések. Viszont úgy voltam vele, hogy a későbbi részekben minden bizonnyal jobban meg fogom ismerni, és talán annyira megszeretem, mint Chaolt vagy Doriant, esetleg Tamlint. Ruhnra ugyanez vonatkozik, azzal a kivétellel, hogy benne pozitívan csalódtam, és remélem, több szerepet kap a kövi részekben. 🙈Bryce már egy különleges eset. Féltem, hogy hasonlítani fog Aelinhez vagy Feyre-hoz (személyiségben), mert az kicsit elszomorított volna. Nem azért, mert nem szeretem őket, egyszerűen csak vágytam egy újabb egyéniségre… És Maas ezúttal sem okozott csalódást. 😌 Bryce-t határozottan NEM kedveltem az első 300 oldalban, de fokozatosan megismertem, felfedte előttem valódi arcát. Tetszett a gondolkodása, egészen más volt, mint Aelin mesterkéltsége vagy Feyre józansága. Önzetlen, bátor, mégis tele van félelemmel és szeretettel, amit annyira őrzött magában, hogy a végén már csak nehezen adott belőle. Nagyon átéreztem a vívódásait, miután megértettem a miértjüket. Iszonyúan büszke voltam rá, és arra is, hogy nem hagyta cserben Huntot, amikor Hunt “megérdemelte” volna. 

A cselekménnyel már nem vagyon annyira elégedett. Egyrészt azért, mert ahogy sokan is rámutattak értékeléseikben, Bryce és Hunt sok felesleges kört futott a nyomozás során, néha pedig azt éreztem, mintha dèja vu-m lenne, és ugyanazt olvasnám, ami egy idő után fárasztó és frusztráló volt. Nagyon jól meglettünk volna ezek nélkül, mert ezek az üresjáratok még csak semmi nagy pluszt sem adtak a sztorihoz. De persze amikor meg történt valami, annak mindig akkor kellett, mikor B és H “összejöttek” volna… 🙄 Na mindegy. Lényeg, hogy lehetett volna rövidebb, pláne hogy a tettes (szerintem) elég nyilvánvaló volt. 

A veszteségeket nagyon fájlaltam, egyik halálra sem számítottam, és még durvább volt, hogy olyan gyorsan történtek, gyászolni se jutott időm. 😢 De a végén kitört belőlem az összes elfojtott könny Bryce nagy jeleneténél, szerintem az egész nagyon megható és epic volt. Teljesen másra számítottam a könyvtől, és annak ellenére, hogy magamat is meglepve egy csomó dologra idő előtt rájöttem, így is okozott meglepetéseket, és nagyon élveztem minden sorát, még azokat is, ahol nem történt semmi. Ajánlom ezt a könyvet az SJM-rajongóknak, az urban fantasy, disztópia, paranormális romantikus műfajok kedvelőinek és mindenkinek, aki szereti ezeket a műfajokat krimivel keveredni látni. 🤭 Nekem nagyon bejött, bár egy kis 🌶-t hiányoltam belőle, de elvileg ez pótolva van a második részben. 😂🙈 Lényeg a lényeg, alig várom, hogy a következő részt is olvassam!