Voreena

Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft.

Oldalszám: 432

Fordította: Stier Ágnes

Megjelenés: 2024

ISBN szám: 9789634997825

Misery Lark, a Délnyugat legbefolyásosabb vámpírtanácsosának egyetlen lánya kívülálló... ismét. Az emberek között névtelenségben töltött napjainak vége. Hívatták, hogy támogasson egy történelmi, békét megőrző szövetséget a vámpírok és halálos ellenségeik, a vérfarkasok között, és nem lát más lehetőséget, mint hogy feláldozza magát ezért... már megint. A vérfarkasok könyörtelenek és kiszámíthatatlanok, ez alól az alfájuk, Lowe Moreland sem kivétel. Megkérdőjelezhetetlen tekintéllyel, de igazságosan irányítja a falkáját. És a Vámpírtanáccsal ellentétben nem érzelmek nélkül. Abból, ahogy szemmel tartja Misery minden mozdulatát, egyértelmű, hogy nem bízik benne. Ha tudná, mennyire igaza van... Mert Miserynek megvannak a saját indokai, amiért beleegyezett ebbe a kényszerházasságba, olyan okai, melyeknek semmi köze cselszövésekhez vagy szövetségekhez, csakis az egyetlen dologhoz, ami valaha fontos volt számára. És kész bármit megtenni azért, hogy visszaszerezze, ami az övé, még ha ehhez együtt is kell élnie... magával a farkassal. Misery és Lowe kapcsolata érdekből indul, de a kettejük között fellángoló perzselő szenvedély hamarosan mindent megváltoztat – és veszélybe sodor. Vajon sikerül megőrizniük a népeik közötti békét, vagy forró románcuk mindenki vesztét okozza?

Hajnalban kivégeztem Ali Hazelwood fantasy szüleményét, és őszintén szólva hozta azt, amit vártam tőle. Tudjátok rólam, mennyire rá vagyok kattanva a vámpíros new adult sztorikra, és evidens volt, hogy ha maga ALI HAZELWOOD is lemerészkedik eme fanatikusságot okozó gödör bugyraiba, azt nem hagyhatom ki. 

Annyiban is különleges a kapcsolatom a regénnyel, hogy ez lett az első annotated könyvem, vagyis bejelölőztem minden olyan részt, ami izgalmas volt, megható, vicces, spicy blablabla… Magyarán mindent, amit érdemesnek találtam kiemelni. (Megjegyzem, meglepően kevésnek tűnik a jelölés ahhoz képest, hogy elfogyott egy adag piros... Mindenesetre hasznosnak találom, és tetszik, hogy ha mondjuk csak gyorsan fel akarom idézni, mi minden történt a könyvben, egyszerűen csak elolvasom a kiemelt részeket.)

Na, de mondjak már valamit a könyvről is, igaz? Maga a világfelépítés nagyon tetszett, egyszerű, de nem tipikus: minden ember tud a vámpírok és a vérfarkasok létezéséről, de a fajok elkülönülten élnek, legalábbis ezen a területen, ahol a cselekmény zajlik, a fajok közötti béke pedig törékeny, akár az üveg. Misery, a vámpír belemegy egy „kényszerházasságba” a vérfarkasok Alfájával, Lowe-val. Természetesen ez hozza magával az enemies to lovers trope-ot, ami nekem bármikor jöhet, ezúttal is örömmel fogadtam. Persze Misery nem azért csinálta ezt, mert unta az agyát; egy nyomot követett, és azt remélte, megtalálja eltűnt barátnőjét, Serenát, akivel felnőtt. Nagyon közel állnak egymáshoz, érdekes volt megismerni a közös múltjukat úgy, hogy a jelenben sokáig nem ismertük a rejtélyes lányt.

Nem voltak nagy elvárásaim, és nem ez az első könyvem az írónőtől, így nagyjából tudtam, mire számítsak. Persze ezúttal sem maradhatott ki, hogy főhősnőnk kiválóan ért valamihez, egy igazi tech guru! Megkönnyebbülés, hogy kiléptünk a tudósok világából, de felőlem még ez is kimaradhatott volna. De értem én, poénos és kreatív jeleneteket tudott az írónő komponálni, amelyek feldobták a könyvet, szóval nem panaszkodom.

Hamar megszerettem a szereplőket, működött is köztük a kémia, viszont az erotikus jeleneteknél ez a „dirty talking” háááát… Nekem nagyon cringe volt, azt kívántam, hogy Lowe bárcsak meg se szólalna. Ez a csomózós dolog is omg... Naggggyon fura!! Már maga a kifejezés is wtf, na mindegy... Ezen kívül sajnáltam, hogy nem tudhattam meg többet Misery és Owen kapcsolatáról, hiszen ikerként nagyon érdekelt volna az ő kapcsolatuk. Jaj, és ki ne hagyjam, hogy mi volt az az utolsó néhány bekezdés???? Adja magát, hogy legyen egy kövi rész. Argggh, ha nem lesz, nagyon mérges leszek!

A leírtakon kívül viszont perfekt volt a könyv, szuperek voltak a mellékszereplők is (Serena, Ana, Alex), izgalmas volt, fordulatos, nemigen volt lehetőségem unatkozni; ezért is úgy gondolom, megérdemel 4,5 csillagot.

Huszonhét éve kelt utoljára a nap, így az éj lényei három évtizede prédálnak a halódó nap derengésében. Saját örök birodalmuk építésével a miénk egyre satnyul. Immár csupán néhány kihunyó fénypetty küszködik a sötétség növekvő tengerében.Gabriel de León a birodalom és az egyház védelmére felesküdött rend, az ezüstszentek utolsó tagja. De a nap eltűnésével már az Ezüst Rend sem bír az áradattal. Ősellenségei fogságában az utolsó ezüstszent kénytelen elmesélni a történetét. Legendás csaták és tiltott szerelem, elveszett hit és újjáéledő barátságok, a Vérháborúk és az Örök Király történetét, aminek végcélja az emberiség utolsó reménye: A Szent Grál.

Tudom, unjátok, hogy mindenki csak áradozik erről a könyvről, és hát sajnos, nem sajnos, én is beállok a sorba. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy szinte egymás után tudtam maximálisan csillagozni két könyvet (a másik a Bűnös birodalom volt.... hát igen, fantasyk :D), nálam ez ritkaság. Ez volt a második könyvem az írótól, de inkább tekintem elsőnek, mivel az Aurora Risingnál csupán társíróként működött, és nehezen jött át számomra az ő sajátos stílusa, itt viszont mintha megvilágosodás ért volna, és azt hiszem, új kedvenc írót avatok Jay Kristoff személyében.

A könyv írója sokat ugrál az időben; rögtön az elején a jelenből múltba, majd a fejezetek között, de jellemzően a végükön vissza-visszaugrál a “most”-hoz. Számomra ez nagyon érdekes és újszerű volt, valamint ennek a megvalósítása is fantasztikusan lett megoldva. Nagyban hozzá is járult ahhoz, hogy végig fenntartsa az érdeklődésemet a könyv olvasása közben, ami azért közel 800 oldalnál már nem kis feladat. Tetszettek Gabriel csípős szóváltásai a krónikással, élveztem, ahogy előrevetítettek ezek a részek jó és rossz eseményeket egyaránt. Ezek olyan szükségszerű átkötések voltak a könyvben, amik nagyban segítenek képben maradni az olvasónak.

Teljesen odáig meg vissza voltam Gabriel de León karakteréért, szerintem zseniális személyiség, a káromkodásai pedig még annál is jobbak. Rajta kívül még Chloét szerettem meg nagyon, de ő okozott nagy meglepetéseket is... Amit még külön kiemelnék, az a világfelépítés, valamint a rengeteg apró részlet, amelyek tökéletesen, szinte precízen lettek adagolva.  A legtöbb fordulat engem váratlanul ért, és igazából csak egy dologra jöttem rá, de az is olyan elhanyagolható infó volt, ami eltörpül a többi mellett; tipikusan olyan fantasy ez, ami beledob a mélyvízbe, aztán a parton várja meg, sikerül-e kiúsznod.

Imádtam, hogy folyton izgulok, szomorkodok, nevetek; minden érzelem erősebben tört fel belőlem, miközben a Vámpírbirodalmat olvastam. Nagyon különleges New Adult fantasy, a maga műfajában szerintem kiemelkedő.  A vámpír rajongóknak pedig egyenesen kötelező olvasmány!  Nem unalmas, van benne romantika, sőt, egy kis erotika is, tehát szerintem sokak igényét kielégíti ez a Kristoff által megalkotott remekmű. Arról nem is beszélve, mennyire gyönyörű ez a kiadás; önmagában is megragadó a könyv hangulata, de a képek csak még inkább behúznak a sztoriba, elképesztően passzoltak a történethez.

Egy biztos: fogok még olvasni a szerzőtől. Köszönöm szépen a Könyvmolyképzőnek a bizalmat! 

IDE KATTINTVA TUDJÁTOK MEGRENDELNI A KIADÓTÓL!

Bryce Quinlan nappal kemény munkával, éjszakánként pedig bulizással töltött élete egészen addig tökéletes volt, amíg egy démon meg nem gyilkolta a legjobb barátait, magára hagyva őt a veszteségével és a fájdalmával. A tettes rács mögött ül ugyan, a gyilkosságok mégis folytatódnak, és Bryce hirtelen egy nyomozás kellős közepén találja magát. Bármire kész, hogy megbosszulja a barátai halálát.

A második rész megjelenése adta meg a végső löketet, hogy végre elolvassam ezt az agyonhype-olt SJM-könyvet, és azt kell mondjam, nem bánom, hogy kicsit vártam vele. Ugyanis ha korábban olvasom, szinte biztos vagyok benne, hogy kevésbé szerettem volna. 🙈 Nehéz volt elvárás és előítélet nélkül nekivágni a Crescent Citynek, mégiscsak Sarah J. Maas írta, valamint próbáltam elvonatkoztatni attól, mennyien vallják ezt a kedvencüknek az írónő tollából, mert ez túlságosan magasra tette volna a mércét, és ezt a kimenetelt szerettem volna nagy ívben elkerülni. 

Már annak is örülhetek, hogy egyetlen spoilerrel sem találkoztam azon kívül, hogy a szereplők hogy néznek ki. 😆 Még a műfajban sem voltam biztos egészen addig, amíg el nem kezdtem olvasni, viszont azt kell mondjam, SJM szerintem remekül megállta a helyét az urban fantasy, valamint a disztópia műfajában. Én sokakkal ellentétben egyáltalán nem éreztem soknak a világfelépítést, szinte meg sem éreztem, és az első 100-200 oldal hihetetlen gyorsan elrepült, hiszen annyi minden történt! 🤯Ezután jött inkább a társadalmi-politikai viszonyok felvázolása, ami már jobban érezhető volt, viszont számomra ez sem volt “tömény”, inkább kellemes eloszlásúnak éreztem. Kicsit reménykedem, hogy SJM majd ír egy olyan könyvet, amiben még ennél is nagyobb szerepet kapnak a disztópikus, posztapokaliptikus elemek, mert szerintem az nagyon vagány lenne, és ezek alapján meg is van az írónő fejében mindaz, ami egy sötétebb, nyomasztóbb ívű könyvhöz dukálna. 🙈

A szereplőkre térve: sajnos itt már nem jelenthetném ki tiszta szívvel, hogy elvárások nélkül álltam hozzá Hunthoz vagy Ruhnhoz (de főleg Hunthoz), és attól félek, némileg ez az oka annak, hogy egyikőjük sem került hozzám közel. 🥺 Hiába a 900 oldal, nekem ez nem volt elég ahhoz, a szívembe fogadjam Huntot, hiányoztak belőle a mélyebb érzések. Viszont úgy voltam vele, hogy a későbbi részekben minden bizonnyal jobban meg fogom ismerni, és talán annyira megszeretem, mint Chaolt vagy Doriant, esetleg Tamlint. Ruhnra ugyanez vonatkozik, azzal a kivétellel, hogy benne pozitívan csalódtam, és remélem, több szerepet kap a kövi részekben. 🙈Bryce már egy különleges eset. Féltem, hogy hasonlítani fog Aelinhez vagy Feyre-hoz (személyiségben), mert az kicsit elszomorított volna. Nem azért, mert nem szeretem őket, egyszerűen csak vágytam egy újabb egyéniségre… És Maas ezúttal sem okozott csalódást. 😌 Bryce-t határozottan NEM kedveltem az első 300 oldalban, de fokozatosan megismertem, felfedte előttem valódi arcát. Tetszett a gondolkodása, egészen más volt, mint Aelin mesterkéltsége vagy Feyre józansága. Önzetlen, bátor, mégis tele van félelemmel és szeretettel, amit annyira őrzött magában, hogy a végén már csak nehezen adott belőle. Nagyon átéreztem a vívódásait, miután megértettem a miértjüket. Iszonyúan büszke voltam rá, és arra is, hogy nem hagyta cserben Huntot, amikor Hunt “megérdemelte” volna. 

A cselekménnyel már nem vagyon annyira elégedett. Egyrészt azért, mert ahogy sokan is rámutattak értékeléseikben, Bryce és Hunt sok felesleges kört futott a nyomozás során, néha pedig azt éreztem, mintha dèja vu-m lenne, és ugyanazt olvasnám, ami egy idő után fárasztó és frusztráló volt. Nagyon jól meglettünk volna ezek nélkül, mert ezek az üresjáratok még csak semmi nagy pluszt sem adtak a sztorihoz. De persze amikor meg történt valami, annak mindig akkor kellett, mikor B és H “összejöttek” volna… 🙄 Na mindegy. Lényeg, hogy lehetett volna rövidebb, pláne hogy a tettes (szerintem) elég nyilvánvaló volt. 

A veszteségeket nagyon fájlaltam, egyik halálra sem számítottam, és még durvább volt, hogy olyan gyorsan történtek, gyászolni se jutott időm. 😢 De a végén kitört belőlem az összes elfojtott könny Bryce nagy jeleneténél, szerintem az egész nagyon megható és epic volt. Teljesen másra számítottam a könyvtől, és annak ellenére, hogy magamat is meglepve egy csomó dologra idő előtt rájöttem, így is okozott meglepetéseket, és nagyon élveztem minden sorát, még azokat is, ahol nem történt semmi. Ajánlom ezt a könyvet az SJM-rajongóknak, az urban fantasy, disztópia, paranormális romantikus műfajok kedvelőinek és mindenkinek, aki szereti ezeket a műfajokat krimivel keveredni látni. 🤭 Nekem nagyon bejött, bár egy kis 🌶-t hiányoltam belőle, de elvileg ez pótolva van a második részben. 😂🙈 Lényeg a lényeg, alig várom, hogy a következő részt is olvassam!