Amie Kaufman, Jay Kristoff: Aurora Rising – Aurora felemelkedése
Kötéstípus: kartonált
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Aurora Rising
Fordító: Sereg Judit
Országos megjelenés: 2022.09.16
2380-at írunk, az Aurora Akadémia frissen végzett kadétjai megkapják első küldetésüket. Tyler Jones az akadémia sztárja, és alig várja, hogy összeállítsa álmai osztagát, de makacs hősiessége miatt végül azok kerülnek a csapatába, akiket senki más nem akart kiválasztani… Egy beképzelt diplomata, fekete öves szarkazmussal. Egy szociopata tudós, aki előszeretettel lő a szobatársaira. Egy nagyszájú techmágus a galaxis legfejlettebb egójával. Egy indulatkezelési problémákkal küzdő földönkívüli harcos.
Nagy ritkán a kezembe kerül egy-egy “űrbéli sci-fi” (bevallom, nem tudom, hogy hívják ezeket), jobb szeretem a Földön játszódó utópikus/disztópikus fajtáját, ami mellőzi a fantasy elemeket, viszont ez nem azt jelenti, hogy képtelen vagyok élvezni ezeket a könyveket. 🙅🏽♀️ Inkább csupán arról van szó, hogy az olyan szavak, mint “űrhajó” és “szkafander” automatikus ellenérzést váltanak ki belőlem, és még csak magyarázatom sincs rá, hogy miért van ez. Lehet, hogy a tudomány és technológia e magas, számomra elérhetetlen szintje okozza bennem ezt az enyhe szorongást. 😆
Visszatérve az Aurora Risingra, szeretem az olyan típusú “found family” könyveket, amikben az írók fognak adott számú teljesen különböző személyiségtípusú emberkét, és behajítják őket egy csapatba. Ez egy olyan sablon, amiben rengeteg a lehetőség, és még mindig nem aknázták ki teljesen, épp ezért ritkán találkozom ilyen tekintetben hasonló könyvekkel. Egyébként ezen trope-on belül az én kedvenceim a Hat varjú, a Hollófiúk, a Fekete Tőr Testvériség, és most már az Aurora Risingot is a listához írhatom.
Az Aurora felemelkedése tipikus példája annak az esetnek, amikor szinte lehetetlen, hogy ne várjam azt, hogy kilövök a Marsra, annyira jó lesz, hiszen a molyos figyeltjeim 70%-a 5 ⭐️-ra értékelte ezt a könyvet előttem. Olyan könyvmolyok, akiknek valóban adok a véleményére, és azért e mellett nehezen tud eltekinteni az ember. Spoiler: beálltam a sorba, és én is ennyire értékeltem, annyira meggyőzött a végére! 🤯
Viszont bevallom őszintén, a könyv feléig nem voltam lenyűgözve. Tetszett, de közben meg arra gondoltam: “én nem egy ilyen komolytalan, vicceskedő űrbéli felfordulásra fizettem be”; magyarán kicsit több mélységre számítottam… 🙄 Meglepett a sok szemszög, de örültem a jelenlétünknek, mert általuk volt egy jó lendülete a könyvnek, bár ehhez is hozzá kellett szoknom. Scarlett és Cat például eleinte nagyon hasonlónak tűnt nekem, és Finian is olyan volt, mint a fiú megfelelőjük. Ők az örök ironizálók. Aztán szép lassan mindenkinek kialakultak a csak hozzá köthető személyiségjegyei, és a karakterek rétegeket kaptak. Alapvetően nagyon jól lett adagolva minden, pont a kellő mennyiségben.
Nagyon jók voltak a poénok, rengeteget nevettem, de Catet ki nem állhattam (szinte a legvégéig), valamint utáltam, ahogy a csapat Aurorát kezelte a könyv nagy részében (aki amúgy dicsérendő módon nem kattant be azok után, amin keresztülment). 😵💫 Abszolút hiteles reakció volt az osztag részéről, hogy nem bíztak Auriban, mégis örültem volna, ha legalább egyvalaki mindig ott van neki… Tylert tiszteltem és csodáltam, és tökre azt hittem, hogy összejönnek Aurival! Hát NO COMMENT. 😂 Számomra egyébként Finian volt az abszolút kedvenc, a humorérzéke verhetetlen, és a lelke imádnivaló. 🥰 Kal is hamar szimpatikussá vált, Scar pedig belevaló csaj, nagyon shippelem Finnel, hiába tűnik reménytelennek, hogy valaha összejönnek. 😅 Zila is érdekes karakternek bizonyult, remélem, jobban megismerhetem a későbbiekben. 😊
Összességében egy jó felépítésű, izgalmas témájú, pörgős, fordulatokban gazdag és vicces könyvnek tartom, teljesen magával ragadott, egyre jobban beleéltem magam a kalandokba. 😍 Annyi minden történt ebben a rövid történetben, és annyira kiszámíthatatlan és izgalmas volt az utolsó 100 oldal, hogy őszintén fogalmam sincs, hogy mire számítsak a folytatásban, de már alig várom! 🤩
