Voreena: Lisa Jane Smith

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lisa Jane Smith. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 7., péntek

Lisa Jane Smith: Vámpírnaplók 3-4. rész – Tombolás és Sötét szövetség

Voreena augusztus 07, 2015 0 Comments

3. Tombolás

Vegyük pontokba, miért is ez a rész tetszett eddig leginkább:

1. Elena végre vámpírrá változott. Éljen, hurrá, túlestünk rajta, hál' istennek.

2. Hasonló történt, mint a sorozatban: Elena valamilyen okból kötődést érzett Damon iránt – igen, VÉGRE VALAMI, ami tetszett, emberek –, csakhooogy ez az áldott állapot nemigen tartott sokáig. Ahj, pedig még olvasgattam volna Stefan gyűrődéseit (nem bírom a srácot, mivel olyan egyértelműen epekedik szerencsétlen Elena iránt, hogy az már fizikai fájdalmat okoz nekem.)

3. A bizonyos Elena-kiderül-hogy-él dolog viszonylag érdekes volt, főleg a húgánál, akit roppantul kedvelek, aranyos teremtés. Viszont annak is örültem, hogy a csaj nevelőszülei vagy micsudái nem tudták meg az igazságot, ugyanis annyira utálom őket, amennyire egy karaktert csak lehet, szenvedjenek csak nyugodtan. Egy szót szólnak, bennem már felmegy a pumpa, hát még ha lezavarnak egy komplett párbeszédet…! Totális idegösszeomlás.

4. VÉGRE itt a színpadon mindenki naaagy kedvence: Katherine Pierce. Katherine, a szuperönző, hipernárcisztikus és ultraidióta vámpírcsajszi, akit Nina Dobrev mentett meg a teljes beégéstől. Merthogy mennyivel jobb lett volna már az egész, ha Nina lenne a könyvben? Nem tartom nagyra a színészi tehetségét, de amit Katherine szerepével művelt… hát, mit ne mondjak, csupán miatta megéri elkezdeni a Vámpírnaplókat – mármint nézni.

5. Damon varjú ÉS farkas IS lehet??? Kész, vége, meghaltam; Damon Salvatore hivatalosan is a kedvenc könyv- és sorozatszereplőm. :3

6. Köszönöm az értékelhető borítót, bravó.

És ezzel a ponttal zárnám a pozitívumokat.

Negatívumok:

1. Vickie (így kell írni a nevét egyáltalán? ahh, kit izgat…) hülyeségeiből már elegem van! Oké, sajnáljuk, vigasztaljuk, aztán meg hagyjuk a francba, mert úgy vonzza a bajokat, mint cukor az ötévest.

2. Ha valami hihhhetetlen rejtélyes módon meghalnak emberek Fell's Church-ben, miért kell azon nyomban Damonre fogni? MIÉRT? Ó, de még ha csak gyanakodtak volna, nemnem, ezek konkrétan ráripakodtak, hogy: na ne játszd itt a hülyét, tudjuk, hogy te voltál! Elena drágám, mutass fel nekem kézzelfogható vagy legalább logikusan hangzó bizonyítékokat, és esküszöm, elhiszem neked, hogy Damon azt meg azt meggyilkolta, de ha csak a pofidat szereted járatni, akkor állj be egy sarokba, oszt mondd a magadét, mert engem nem érdekel. Arigatou.

3. Miért hiszi MINDENKI azt, hogy mindenben Damon a hibás? Komolyan, attól még, hogy nem egy szent, SENKI sem ismeri valójában, mégis ítélkeznek fölötte.

4. Katherine hogy lehet ennyire hülye?

5. Alaric hogy lehet ennyire béna?

6. Meredith és Bonnie miért idegesítenek állandóan?

7. Hogy merészelik megkínozni az ÉN kis fekete Damonömet?!

Mindezektől függetlenül, valamiért még mindig tetszik a sorozat, szívesen olvasom – mégha közben nem is tetszik –, gyorsan végzek egy-egy résszel, és esküszöm, ha éjfélkor, gyertyafénynél olvastam volna egyes fejezeteket, elvisz a szívroham, mert hihetetlen, de Smith ért a sötét hangulat megteremtéséhez.

Következő rész: kikölcsönözve és kiolvasva, véleményezésre készen.

4. Sötét szövetség

Nem olyan rég olvastam ki, de már alig emlékszem a benne történtekre. Ez vagy azért van, mert nem fogott meg, vagy azért, mert selejtes memóriával áldott meg a jó ég, de hogy őszinte legyek, utóbbi valószínűbb. Kínos… Mindenesetre nem volt rossz rész, bár az, hogy Bonnie szemszögéből élhettem át az eseményeket, olykor nem volt valami kellemes a csajszi iránt érzett ellenszenvemből kifolyólag. Viszont az is igaz, hogy így sikerült jobban megkedvelnem, hisz megismerhettem a nézőpontjait, félelmeit meg egyebeit. Ráadásul nem Elena hülyeségeivel tömte az agyam az írónő – mivelhogy kinyírta, hahaha –, ez pedig üdítő hatással volt rám, fellélegezhettem végre.

Ami a többi szereplőt illeti, mindegyikük szimpatikusabbá vált kicsit, bár Meredith még mindig nem a szívem csücske. Rideg, és sokszor nem értem a cselekedeteit. Matt hozta a formáját, nem csalódtam benne, Stefantól viszont lassan idegösszeomlást kapok. Gyakran elgondolkodom arról, hogy vajon azért van ez, mert a sorozatban sem volt épp a kedvencem, vagy szimplán csak idegesít. Mindkettőt elképzelhetőnek találom. Haladjunk. Vickie meghalt, hállelúja! (Mert ugye meghalt, UGYE? Nem emlékszem…) Na de itt van vadonatúj, szépséges szereplőnk, Klaus, akitől azért voltak elvárásaim, hiszen a sorozatban Joseph Morgan hatalmas alakítást nyújtott a szerepében, imádtam! (Mondjuk erre azért nagyban rásegített a… khm, külső megjelenése és a hangja. :3) Damonben sem kellett csalódnom, és azt hiszem, a következőkben is ő lesz a favorit, mert ő az egyetlen karakter, akiből egyrészt, sokat lehet kihozni, másrészt meg egy jól megírt szereplő, gratula érte. Ami Caroline-t illeti… hát, ő okés. Ennyi. Ja, és Tyler, persze, ki ne hagyjam! Hát, ő szimplán szánalmas. Remélem, hamar meghal. :')

A cselekményről szólva… Nem különösebben ragadott meg, de azt sem mondhatom, hogy nem tetszett. Persze megint Elena körül forgott a világ, de akkor sem az ő szemszögét és gondolatait kellett elviselnem – ez, gondolom, a következő részekben sajnos nem így lesz… (Brühü, hülye lelkek, minek kellett feléleszteni??) Egyébként Smith a sötét hangulat megteremtéséhez még mindig remekül ért, engem legalábbis nagyon megfog egy-egy ilyen jelenet.

Következő rész ( azaz a 480 oldalnyi szenvedés) kikölcsönözve.

2015. július 7., kedd

Lisa Jane Smith: Vámpírnaplók 1-2. – Ébredés és Küzdelem

Voreena július 07, 2015 0 Comments

Tudomásom szerint a Vámpírnaplók első, illetve második része eredetileg egy könyvben jelent meg (ott a pont!), így az értékeléseimet is eszerint fogom közzétenni. De ha a sorozatos borítókra ránézek... Blah, még ha imádom is Ian Somerhaldert, ezektől elmegy az étvágyam, sorry. :') Pedig az eredeti borítók olyan kis szolidak és szépek és... Hagyjuk.

1. Ébredés

Oldalszám: 216

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.

Eredeti cím: Vampire Diaries 1. The Awakening

Fordító: Farkas Veronika

Hát, nem is tudom, hol kezdjem. Ha össze kéne hasonlítanom a sorozattal (amit, természetesen, most meg is teszek), szörnyű nagy csalódásomra azt kell mondjam, a könyv csúf vereséget szenvedett. Igen nagy elvárásaim voltak, ugyanis erősen kételkedtem benne, hogy az én szeretett sorozatomat felülszárnyalhatja akár a könyv, akár egy – isten mentsen – másik hasonló sorozat (a The Originalst félretéve). Nos… igazam lett.

Első nagy koppanásom: Elena Gilbert szőke. Mi? Mi van? Biztos csak elnéztem, olvassuk vissza: Még csak rá se pillantott a cseresznyefa öltözőasztalka feletti díszes, antik tükörre. Tudta, mit látna. Elena Gilbertet, a hűvös, SZŐKE, divatdiktátort… Aham, jól olvastam. Elena könyvbeli jellemét ez pedig csak még mélyebbre süllyeszti abban a cafka társadalomban, ahol a szerző szerint aki szőke, nyilván lotyó. Én legalábbis Elena karakteréből erre következtettem, mert nem igaz, hogy adott egy lány, aki tudja magáról, hogy bombázó (pff...), úgy viselkedik, mint aki tegnap nyerte meg az idei év legnagyobb szépségversenyét, úgy beszél másokhoz, mint ahogy anno a nemesek beszélhettek a jobbágyokhoz, és ahogy szakít Mattikével, és meglátja az olasz istent, életcéljává válik megszereznie őt, akkor is, ha belehal. Igen, pontosan így fogalmazott, amit azért nem értek, mert szerintem még csak nem is tetszett meg neki annyira Stefan, hogy meghaljon érte. És az a szomorú, hogy valószínűleg ezt komolyan is gondolta, pedig én még nem hallottam róla, hogy valaki belehalt volna abba, hogy – például – randizni hívott egy fiút, szóval… érdekesss.

A többi szereplőre rátérve… Stefan. Sokként ért, hogy FEKETE hajú és zöld szemű, míg a sorozatban jóval világosabb a… hát, mindene, így nem is tudtam elképzelni efféle sötét alaknak. És Bonnie VÖRÖS?! Okééé… Ám vannak szereplők, akik szinte tökéletesen egyeznek sorozatbeli énükkel, mégpedig Damon, Matt és személyiségileg Caroline is. És Damon nem csak a sorozatban, de a könyvben is hozta ijesztő és csábító formáját, ami számomra nagyon megnyerő volt. Szerencsére Matt sem okozott csalódást, maradt a jólelkű, megértő fiúcska, akinek a sorozatban is megismertem.

Ó, de ki ne hagyjam, hogy még jómagam is meglepődtem, hogy egyes jelenetek mennyire elnyerték a tetszésemet, főképp a gyilkossági esetek, na meg a sötétben játszódó történések. Ráadásul mivel – szokásomhoz híven – félhomályban olvastam, méginkább átjött az a szokatlanul hátborzongató hangulat, amit az írónő teremtett. Ez üdítő hatással volt rám a sablonosabbnál sablonosabb irományok után, és még egy okot adott rá, hogy kikölcsönözzem a második részt is.

A végén viszont csak forgatni tudtam a szemem. Elena nagyon fárasztó.

2. Küzdelem

Oldalszám: 192
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Vampire Diaries 2. The Struggle
Fordító: Farkas Veronika

Pontokba gyűjtött kis apróságok...

Egy: A borítóra ránézve rögtön elfog a hányinger. Komolyan, ez egyszerűen… baah!!

Kettő: Nem fér a fejembe, miért kellett különszedni az első és a második részt, miközben, szerintem, nyugodtan egybe lehetett volna olvasztani őket, ráadásul még időeltolódás sincs a kettő között, ami csak egy újabb indíték az értetlenségemre. Persze ezek együtt köbö 400 oldalasak lennének, amit viszont nem bírtam volna ki, és ez az egyetlen ok, amiért megértem a fentebb említett dolgot.

Három: Magam sem értem, de valami kísérteties vonzást érzek aziránt, hogy minél előbb kiolvassam a sorozatot… és nem azért, mert annyira borzalmasa-és-visszavonhatatlanul-gáz-és-gagyi, hanem pont azért, mert… Tetszik? Hmmm. Ezt a tetszik dolgot még emésztgetnem kell. (Nem vagyok hozzászokva, hogy vámpíros, ráadásul E/3. személyben íródott könyvre azt mondjam: Tetszik. Micsoda dilemma…)

Négy: Maga a könyv tartalma… Bizarr? Kiszámítható? Hát, ja. De fogadok, ezzel nem mondtam semmit újat. Egyedül Damon karaktere volt az, ami tényleg érdekelt, mivel erős kényszert éreztem (érzek) aziránt, hogy összevessem könyvbéli jellemét a sorozatbelivel. Ami meglepő, hogy több hasonlóság van bennük, mint gondoltam, és nem is kellett csalódnom; akár Írásos Alapú Damonről, akár Vizuális Alapú Damonről beszélünk, Damon Salvatore kedvenc marad.

Öt: A szereplőkről szólva… Caroline és Tyler komoly ellentétben állnak a sorozatbeli énükkel – akiket egyébként jobban kedvelek, ám ez most mellékes célzás. De most komolyan: Caroline hogy lehet ekkora r*****? És Tyler meg mekkora egy elcseszett p*cs! Fájdalom volt olvasni, ha róluk volt szó. A kicsinyesség Bálkirály- és Királynéja. Pff... Nem mintha Stefan jobb lenne. Szörnyen irritáló az önutálata. Viszont felbukkant Alaric, és nem tartom kizártnak, hogy vámpírvadász, mint a sorozatban. Jee! Bonnie és Meredith is szépen hozták a formájukat, kedvelem őket, ahogy Mattet is, aki azt hiszem, a könyvsorozat legvalamibbrevalóbb szerencsétlenje. Elena… Hát, ő Elena, de durván nyálas kiadásban.

Hat: Hihetetlen, de több olyan momentum is volt a könyvben, ami a sorozatban is központú szerepű, és ez jó érzéssel töltött el… mindaddig, míg megint rá nem kellett jönnöm, hogy a Vámpírnaplókat a tévésorozat alapján kellett volna megírni. (Oké, ez csúnya volt, de nem igaz, hogy a forgatókönyvírók, vagy ki a csudák, leleményesebbek egy könyvírónál… Ez idegesítő.)

Hét: Már a következő rész felénél járok, és nem tagadom; tetszetős, szinte olvastatja magát. Damon, légy szíves, te vagy az utolsó reményem. Kaparintsd meg Elenát, és szabadulj meg Stefantól! A hajamat tépem tőle…

Arrivederci! – köszönnének a Salvatorék. Mert ez olasz, ugye? Ugye?