Voreena

Szerző:

Scarlett St. Clair

Fordító:

Kádár Pál

Sorozat:

Zafír pöttyös könyvek

,

Hades és Persephone

Kötésmód:

kartonált

Persephone csak névleg a Tavasz Istennője. Az igazság az, hogy a virágok kislánykora óta elhalnak az érintése alatt. Új-Athénba költözése után abban reménykedik, hogy feltűnés nélkül vegyülhet el az emberek között, halandó újságírónak álcázva magát. Hades, a Halál Istene egy szerencsejáték-birodalmat épített fel a halandó világban, a szóbeszéd szerint pedig a leglehetetlenebbfogadásokat kedveli a legjobban.Miután véletlenül összetalálkozik Hadesszal, Persephone rádöbben, hogy alkut kötött a Halál Istenével. Az alku feltételeit pedig képtelenség teljesítenie: életet kell teremtenie az Alvilágban, különben elveszíti a szabadságát. Az alku azonban nem csak arra világít rá, hogy Persephone egy bukott istennő. Miközben ugyanis igyekszik elhinteni szabadságának magvait, egyre jobban beleszeret a Halál Istenébe – ez pedig tilos. Hades és Persephone történetének modern és kreatív feldolgozása.

A sötétség érintése egy romantikus fantasy regény, amely egy népszerű páros, Hades és Persephone történetét meséli el. A sztori középpontjában az alvilág istene, Hades és a tavasz istennője, Perszephoné közötti szenvedélyes, de sokszor viharos kapcsolat áll, egy modern mitológiai környezetben. A regény nemcsak romantikus, de kalandos is, hiszen a karaktereknek számos akadállyal és veszéllyel kell szembenézniük. St. Clair írása modern, élénk nyelvezettel hozza közel az ókori görög mitológia világát a mai olvasókhoz, és új szemszögből mutatja be a klasszikus isteni alakokat, ám az érzéki és szenvedélyes szálak miatt a könyv inkább felnőtt olvasóknak szól.

Sajnos azonban akármilyen jól indult a könyv és akármennyi potenciál is volt benne, nekem sajnos csalódást okozott. Ahogy Instagramon és TikTokon is beszámoltam róla, nem azt mondom, hogy rossz. 4 csillagot adtam neki, azt nemigen lehet negatív értékelésnek venni, és nem is annak szántam; nem tudtam ennél lejjebb értékelni, mert alapvetően egy egészen olvasmányos könyv, pikkpakk kiolvastam én is, viszont hiányérzetet hagyott maga után.

Hiányoltam a karakterfejlődést; sem egyénileg, sem mint páros nem éreztem őket sokrétűnek, nem mélyülnek igazán az érzelmeik, nem tudtam együtt érezni velük. Perszephone motivációi és döntései nem mindig következetesek, ami miatt néha nehéz megérteni vagy együtt érezni vele. A görög mitológia vonzó volt számomra, de nem kaptam belőle eleget, hiányoltam a részletesebb világépítést, sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle, sok a kiaknázatlan lehetőség, és ez elszomorított.

A kapcsolat ábrázolása olykor túlságosan dominálja a cselekményt, és kevésbé kap teret a háttérvilág vagy a mellékszereplők kidolgozása, a romantikus jelenetek pedig egy idő után már nem nagyon tudtak lázba hozni... Hadest sötétebb figurának képzeltem, de a második rész fülszövege alapján lehet, hogy oda spórolta meg az írónő a titkokat. Mondjuk ez a másik, ami engem kiégetett, hogy már NÉGY RÉSZES a sorozat! Azt hogy??? Szerintem minden simán belefért volna egy, de maximum kettő kötetbe, ám ezt nem valószínű, hogy valaha megtudom, mivel nem tervezem folytatni a sorozatot.

Annyiból bánom ezt a döntésemet, hogy tényleg nem volt rossz élmény, és nem hazudtam, mikor azt írtam, éreztem benne a potenciát, a hitemet azonban elvesztettem, és már rég elhatároztam, hogy olyan könyvekbe fektetem az időm és energiám, amikben van hitem, hogy szeretni fogom őket.

Mindenesetre nem akarom elvenni a kedvetek, hiszen A sötétség érintése ideális választás azoknak, akik szeretik a romantikus urban fantasyket, különösen, ha szívesen olvasnak görög mitológiai alapokon nyugvó történeteket, grumpy x sunshine sztorikat. Ajánlm azoknak, akik vonzódnak a szenvedélyes történetekhez, és szívesen merülnek el egy titokzatos, isteni világban, ahol a szerelem, a hatalom és a sötét múlt összeütközése dominál.

Szerző:

Danielle L. Jensen

Fordító:

Borz Alexandra

Sorozat:

Zafír pöttyös könyvek

,

A híd királysága

Kötésmód:

kartonált (éldekorált)

Mi történik, ha beleszeretsz abba,

akinek az elpusztítása a küldetésed?

Lara hercegnőt harcosnak nevelték, és mindig is tisztában volt a végzetével:

el kell pusztítania ellenségét, Aren királyt.

A Híd Királyság, Aren király országa ugyanis arra használja a hatalmát,

hogy kifossza és tönkretegye Lara hazáját.

Amikor elküldik Larát, hogy Aren király felesége legyen,

végre lehetőséget kap, hogy a közelébe férkőzzön. Nincs más dolga,

mint belülről emészteni fel a királyságot – és újdonsült férjét.

Ám amikor az ellenséges érzelmek szenvedéllyé alakulnak át,

a lány hűségét a legkeményebb próbák elé állítják…

𝐓𝐫𝐨𝐩𝐞𝐬: ⁣

Szerző

:

Holly Black

Fordító:

Szabó Krisztina

Sorozat:

Vörös pöttyös könyvek

,

A levegő népe

Kötésmód:

kartonált

De mi történt Tarynnel? Míg Jude a hatalomért küzdött a kegyetlen herceggel, Cardannal az elfhoni udvarban, a nővére, Taryn beleszeretett a szélhámos Locke-ba. Taryn részben bocsánatot kér, részben magyarázkodik, és kiderül, hogy neki is megvannak a maga titkai.

Nekem az egyik legnagyobb kedvenc könyvsorozatom A levegő népe, és azt hittem, bármilyen megjelenést kitörő örömmel fogadnék vele kapcsolatban, viszont Az elveszett nővéreket illetően erős kétségeim támadtak (ettől függetlenül nem is volt kérdés, hogy el fogom olvasni). Jude-dal ellentétben Taryn az agyamra ment, és úgy éreztem, rosszul van ábrázolva mint iker, nem éreztem őt sem hitelesnek, sem szerethetőnek, és jogosnak véltem az olvasók ellenszenvét iránta.

Viszont.

Most ez lehet, hogy sokakat megdöbbent majd…

Sokan nem is fogják érteni…

És az is lehet, hogy rohadtul nem érdekel titeket a hablatyolásom, de…

De be kell vallanom, szkeptikusságom és előítéleteim ellenére nekem ez a kis rövid történet igenis tetszett! Talán mert pontosan tudom, milyen egy ikerpár egyik tagjának lenni, hiszen mindössze 10 perc van köztem és a tesóm, @bookta_mary között. Így noha Taryn abszolút nem egy könnyen kedvelhető személy, mégis, ahogy az ő szemszögéből olvastam, és a gondolatain át ahogy megismertem a kapcsolatát Jude-dal AZ Ő OLDALÁRÓL, sok minden értelmet nyert. Például különös módon gyakran magamra ismertem benne. Sokszor azon kaptam magam, hogy igenis tudok azonosulni vele, mert én is éreztem hasonlót. Ezt nagyon nehéz szépen megfogalmazni, és azt hiszem, talán tényleg csak az ikrek fogják ezt a kötetet olyannak látni, amilyennek Holly Black szerette volna.

Az ikrek kapcsolata egészen más. Az életükben elkerülhetetlen, hogy egymáshoz hasonlítsák magukat; van olyan időszak, amikor a lehető legjobban szeretnének különbözni, hogy bizonyítsák, ők teljesen egyediek külön-külön. (Most tekintsünk el az egy-és kétpetéjű ikrek különbözőségétől.) Szerintem minden ikerben van egy kis féltékenység a másik iránt, de ez más, mint amikor egy 10 éves lány féltékeny a 16 éves nővérére; az ikrek mindig ugyanannyi idősek. Ugyanúgy nőnek. Ugyanolyan a hangszínük. Ha az egyik elkezd különbözni a másiktól, az mindig az ikernek fog feltűnni először és akaratlanul felül akarja múlni az ő “fejlődését”.

Én 24 éves fejjel még mindig szoktam így érezni, és ez nem azt jelenti, hogy kevesebbnek érzem magam. Néha elfog egyfajta sürgető érzés, hogy próbáljam meg felülmúlni Annamarit, és azt hiszem, nincs ebben semmi rossz. És bármit is tett Taryn, hiszem, hogy Jude-ban az ikertestvére számára mindig lesz megbocsátás, mert ahogy Taryn is megfogalmazta, ezt semmi sem másítja meg. Óriási áldás, ha az embernek van egy ikertestvére. Ez egy olyan kapocs, amit nem lehet elszakítani, sem az idő, sem a távolság, sem a féltékenység, sértettség nem ejthet rajta sebet.

Így hát köszönöm az írónőnek, hogy megadta az esélyt Tarynnek, hogy közelebbről is megismerhessük őt (igaz, lehetett volna kicsit több teret adni neki 70 oldalnál). Ez nem azt jelenti, hogy megszerettem őt, vagy megbocsátottam neki. Majd idővel az is eljön talán. Egyelőre azonban elég, hogy megértettem, mi zajlott a lelkében, amivel magasabb szintre emelkedett a karaktere, és így az újraolvasások alkalmával már befogadóbb szívvel tudok hozzá fordulni. :)

Köszönöm szépen a Könyvmolyképző Kiadónak, hogy olvashattam! 💞

Noha nem mondanám, hogy a Briar U hatására el szeretnék kezdeni hokizni, de amikor Elle Kennedy könyveit olvasom, mindig előbújik bennem a vágy, hogy csapatsportot űzzek. Talán majd egyszer. :D Olyan nekem ez a könyvsorozat, mint amikor leülök újranézni a kedvenc romkomjaimat vagy mint amikor kinyitom a régi naplóimat – nosztalgia. Pedig még csak egyszer olvastam végig a Briar U részeit, mégis, amikor rájuk vetek egy pillantást a polcomon, ez a jóleső érzés jár át, mintha régi barátokat üdvözölnék. Talán nevezhetném őket komfort olvasmánynak? Így belegondolva határozottan igennel tudok erre a kérdésre felelni.

Huszonhét éve kelt utoljára a nap, így az éj lényei három évtizede prédálnak a halódó nap derengésében. Saját örök birodalmuk építésével a miénk egyre satnyul. Immár csupán néhány kihunyó fénypetty küszködik a sötétség növekvő tengerében.Gabriel de León a birodalom és az egyház védelmére felesküdött rend, az ezüstszentek utolsó tagja. De a nap eltűnésével már az Ezüst Rend sem bír az áradattal. Ősellenségei fogságában az utolsó ezüstszent kénytelen elmesélni a történetét. Legendás csaták és tiltott szerelem, elveszett hit és újjáéledő barátságok, a Vérháborúk és az Örök Király történetét, aminek végcélja az emberiség utolsó reménye: A Szent Grál.

Tudom, unjátok, hogy mindenki csak áradozik erről a könyvről, és hát sajnos, nem sajnos, én is beállok a sorba. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy szinte egymás után tudtam maximálisan csillagozni két könyvet (a másik a Bűnös birodalom volt.... hát igen, fantasyk :D), nálam ez ritkaság. Ez volt a második könyvem az írótól, de inkább tekintem elsőnek, mivel az Aurora Risingnál csupán társíróként működött, és nehezen jött át számomra az ő sajátos stílusa, itt viszont mintha megvilágosodás ért volna, és azt hiszem, új kedvenc írót avatok Jay Kristoff személyében.

A könyv írója sokat ugrál az időben; rögtön az elején a jelenből múltba, majd a fejezetek között, de jellemzően a végükön vissza-visszaugrál a “most”-hoz. Számomra ez nagyon érdekes és újszerű volt, valamint ennek a megvalósítása is fantasztikusan lett megoldva. Nagyban hozzá is járult ahhoz, hogy végig fenntartsa az érdeklődésemet a könyv olvasása közben, ami azért közel 800 oldalnál már nem kis feladat. Tetszettek Gabriel csípős szóváltásai a krónikással, élveztem, ahogy előrevetítettek ezek a részek jó és rossz eseményeket egyaránt. Ezek olyan szükségszerű átkötések voltak a könyvben, amik nagyban segítenek képben maradni az olvasónak.

Teljesen odáig meg vissza voltam Gabriel de León karakteréért, szerintem zseniális személyiség, a káromkodásai pedig még annál is jobbak. Rajta kívül még Chloét szerettem meg nagyon, de ő okozott nagy meglepetéseket is... Amit még külön kiemelnék, az a világfelépítés, valamint a rengeteg apró részlet, amelyek tökéletesen, szinte precízen lettek adagolva.  A legtöbb fordulat engem váratlanul ért, és igazából csak egy dologra jöttem rá, de az is olyan elhanyagolható infó volt, ami eltörpül a többi mellett; tipikusan olyan fantasy ez, ami beledob a mélyvízbe, aztán a parton várja meg, sikerül-e kiúsznod.

Imádtam, hogy folyton izgulok, szomorkodok, nevetek; minden érzelem erősebben tört fel belőlem, miközben a Vámpírbirodalmat olvastam. Nagyon különleges New Adult fantasy, a maga műfajában szerintem kiemelkedő.  A vámpír rajongóknak pedig egyenesen kötelező olvasmány!  Nem unalmas, van benne romantika, sőt, egy kis erotika is, tehát szerintem sokak igényét kielégíti ez a Kristoff által megalkotott remekmű. Arról nem is beszélve, mennyire gyönyörű ez a kiadás; önmagában is megragadó a könyv hangulata, de a képek csak még inkább behúznak a sztoriba, elképesztően passzoltak a történethez.

Egy biztos: fogok még olvasni a szerzőtől. Köszönöm szépen a Könyvmolyképzőnek a bizalmat! 

Az első rész nem lett kedvenc, viszont megadtam neki anno az 5 ⭐️-ot, és úgy gondolom, ezt abszolút meg is érdemelte. A HOSAB viszont… Maradjunk annyiban, hogy 860 oldalnyi hullámvölgyet éltem át az elmúlt hetekben, amíg ezt a könyvet olvastam. 🥴 Az első 200 oldal kellemes bevezető volt, egész érdekes dolgok történtek. 🤭 Aztán a következő pár száz oldal egyre nehezebben csúszott, főképp az motivált az olvasásra, ha Ruhn, Ithan vagy Tharion szemszöge jött, mert Bryce-t és Huntot elkezdtem borzasztóan unni. 🙃

Nem is értem, mi történt itt, vagy lehet hogy velem van a baj, hogy akiket az első részben szerettem, most nem kedvelem… Huntot például szerettem volna most jobban megismerni, de minél többet voltam a fejében, annál jobban csalódtam a személyiségében. 😖 Abszolút semleges érzelmeket váltott ki belőlem, és nagyon irritált, hogy állandó jelleggel Shaharhoz hasonlítgatta Bryce-t, és agyon ajnározta magában. 😑 Nagyon kiábrándító volt, és semmi újat nem mutatott meg magából. Bryce-nak meg láthattam olyan oldalait, amelyek nem sok szimpátiát váltottak ki belőlem, valamint számos húzásával nem értettem egyet, és nem értem, hogy bizonyos dolgokat miért úgy intézett, ahogy. A mártírkodása is kezd roppant unalmassá válni egyébként...

Ezzel szemben ott van Ruhn, Ithan és Tharion, ja meg persze Cormacet se hagyjam ki a sorból! Imádtam a srácokat. 🥰 Igaz, eleinte nagyon bosszantó volt, hogy ott van Bryce egy seregnyi alfalágyult hímmel, nem éreztem kiegyenlítettnek a nemi egyensúlyt, de Celestina és Hypaxia jelenléte kicsit enyhítette a kantúltengést. 😅 Cormac kicsit Erisre emlékeztetett, egyébként, és ő sok meglepetést okozott. Ruhntól sokat vártam, és úgy érzem, meg is kaptam, amit szerettem volna. Most már nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ő a kedvencem a sorozatból. ❤️‍🔥 Ithan felforgatta a lelki világomat, imádnivaló a srác, Tharion pedig abszolút pozitív csalódás volt. Hozzá sok negatívum kötődik, de pont ez teszi számomra érdekessé a személyiségét. Legtöbbször önös célok vezérlik, legfőbb vágya a szabadság, amiért bármire hajlandó. Izgalmas karakter. 🙈🔥

Vissza a sztorira: miért kell mindig újra és újra visszatérni Danikához? Értem én, hogy mindenhez IS köze van, és tetszik, hogy Sarah ennyi összefüggést hozott vele kapcsolatban, valamint számos kérdésre is választ kaptunk a kötet végére, de maga a tudat nagyon idegesít, hogy világi legjobb barátnőkként hogy tudhatott ennyire kevés dolgot róla Bryce? Aki pedig képtelen ezt elengedni, dühös és csalódott, ami abszolút érthető. Egyedül ezek az érzések jöttek át tőle ebben a részben. 

Amik tetszettek, azok az akciódús jelenetek voltak leginkább, vagy amikor nagyon érzékletes leírással történt a cselekmény. Abból viszont kezd elegem lenni kicsit, hogy soha senki nem kap egy normális halál-jelenetet ebben a rohadt sorozatban. Pont, ahogy az előző részben, ezúttal sem jutott idő, hogy megsirassam a holtakat. De egyben meg nagyon is igaz, hogy a valóságban sem áll meg az idő, amikor meghal valaki, hiába szeretnénk egy kis lelki belenyugvást…

A csavarok számomra igencsak kiszámíthatóak voltak, semmi olyan nem történt, amire azt mondtam volna, hogy “OMGG EZT NEM HISZEM EL!”, és ez szintén csalódást okozott. Persze ettől függetlenül a fordulatok tetszettek, csak többet vártam, pláne SJM-tól. Viszont Ruhn és Nap szála nagyon szépen fel lett vezetve, tetszettek az apró nyomok, amik alapján idő előtt ki is találtam, hogy ki lehet Nap ügynök. Az volt a kedvenc “nem meglepő” fordulatom. 🤭😍 Sajnos hallottam spoilert a végéről (köszi, booktok! 🤡), de egyébként ez sem igazán lepett volna meg akkor sem, ha nem tudok róla. Valami ennél is extrábbat vártam volna… Na mindegy. Összességében a könyvre 4 ⭐️-nál kevesebbet nem vagyok hajlandó adni, mert a minőség benne van, csak Sarah rossz szokása szerint brutálisan elhúzta a sztorit, és ahhoz képest meg nem volt elég tartalmas. 😅

Oldalszám: 688

Kötéstípus: kartonált

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.

Eredeti cím: From Blood and Ash

Fordító: Rácz Kata

Országos megjelenés: 2022.05.06

IDE KATTINTVA MEGRENDELHETED! 

Fülszöveg:

Egy új korszak hajnalán, a születésekor kiválasztották Poppyt, ezért az élete sosem volt igazán a sajátja. A Szűz élete magányos. Sohasem érinthetik meg. Sohasem nézhetnek rá. Sohasem szólhatnak hozzá. Sohasem tapasztalhatja meg az élvezeteket. Ám ő Felemelkedésének napjára várva szívesebben tölti idejét a testőreivel, és inkább harcol a gonosszal, ami elvette tőle a családját, mint hogy arra készüljön, hogy az istenek méltónak találják. De ez a döntés sem volt sohasem az övé. Az egész királyság jövőjének terhe Poppy vállát nyomja, és ez olyasvalami, amire egyáltalán nem biztos, hogy vágyik. Hiszen egy Szűznek is van szíve. És lelke. És vágyai. És amikor Hawke, az arany szemű őr felesküszik rá, hogy biztosítja a Felemelkedését, így belép az életébe, a végzet és a kötelesség összekuszálódik a sóvárgással. Hawke felkorbácsolja a lány indulatait, elülteti benne a kételyt azzal szemben, amiben eddig hitt, és megkísérti azzal, ami tilos.

TE JÓ ÉG! Rájöttem!! 🤯 Mi a fenéért vesztegettem az időmet JLA YA fantasy könyveire? Számomra egyértelmű, hogy ő a New Adult, azon belül is a high fantasy világában tud a leginkább kiteljesedni. Nem csoda, hogy az Obszidián meg a Komor elemek nem tudtak magukkal ragadni… Na meg ÚRISTEN, ez a könyv!! Bevallom, picit szkeptikus voltam a nagy hype miatt, de már az első pár fejezet után tudtam, hogy én ezt imádni fogom.

Nagy megkönnyebbülésemre azonnal beindult a sztori, Poppynak (csak nekem szokatlan kicsit ez a név?) nem sok nyugodt perce volt, na meg nekem se. 😅 A világfelépítés, a különböző lények, a rejtélyek, a váratlan fordulatok… Minden nagyon izgalmas volt! Bár nem tudom, hogy az írónő szokott-e animéket nézni, de el tudom képzelni, hogy ehhez a könyvhöz az Attack on Titanből, a Kabaneri of the Iron Fortressből vagy esetleg a The Promised Neverlandből inspirálódott, mert engem abszolút rájuk emlékeztetett. 🤭

Tetszett a nyomasztó hangulat és az állandó feszültség, sose tudhattam, hogy a következő fejezetben vajon meghal-e valaki, vagy Teerman herceg kegyetlenkedése következik a sorban. Persze nem mondom, hogy tökéletes ez a könyv. Muszáj kiemelnem, hogy egy idő után roppant idegesítő volt, hogy az írónő állandóan ismételgette magát, sőt, olykor még túlságosan egyértelműen utalt dolgokra, amikre jobb esetben nem jön rá azonnal az olvasó (szerencsére én ezt a tábort erősítettem, de csak mert béna vagyok 😅), rosszabb esetben azonnal leesik a tantusz, és a könyv további részében végig unatkozik. 

Örültem, hogy több helyszínen játszódott a történet, mert azért a kastély egy idő után már nem valami érdekfeszítő. Tetszett az is, hogy Poppy bár naiv és tapasztalatlan, képes megvédeni magát, és nem pánikol be egy kis vértől. Na és persze ott van Hawke. Vele kicsit hullámzó volt a kapcsolatom, vonzott, de féltem, hogy nincs benne több annál, amit mutat, ugyanis az nagyon kevés volt. Épp ezért reménykedtem, hogy valóra válnak a sejtéseim vele kapcsolatban, de erről inkább nem mondanék többet… A könyv végére felkerült a bookboyfriendjeim listájára. 🤭

Annak ellenére egyébként, hogy bizonyos csavarokra rájöttem, még számos meglepetés ért a könyv utolsó fejezeteiben, és örültem, hogy végre gondolkodnom kell, hogy összerakjam a képet. Összességében szerintem ez egy szuper sorozatindító kötet, tele lehetőségekkel, izgalmas karakterekkel, sötétséggel, vérrel, na meg persze egy csipetnyi erotikus fűszerezéssel. 🔥

A főszereplő, Kinch Na Shannack egészen páratlan karakter, a humora mindent vitt, és érdekes személyiségével azonnal a kedvenc szereplőmmé vált. Szinte minden oldalon elejtett egy-egy megjegyzést, amin nevethettem, de ezen kívül okos, figyelmes, valamint jószívű (bár kicsit szemtelen) fiúként ismertem meg. Imádtam, ahogy a kalandjai során így vagy úgy, de mindig kibújt a slamasztikából; túlélt. Útitársai, a vak cica, Galva, valamint a többiek mind a szívemhez nőttek, és számos meglepetést okoztak.

Tetszett, hogy minden fejezet egy újabb kalandot ígért, és hogy állandóan izgultam, hogy vajon hogy ér véget, és milyen lénnyel szemben győznek vagy veszítenek a szereplők. Krakenek, varázslók, boszorkányok, goblinok, óriások… Nehéz lenne unni egy könyvet, ha ennyi ellenséggel kell megküzdeni, és én bizony egy percig nem unatkoztam.

Volt egy jelenet, kifejezetten egy, ami újra és újra lejátszódik a fejemben; a fejezetnek, amiben szerepelt, az a címe, hogy “A húzás”. Na az hátborzongató volt, és azóta imádkozom. egy szereplő épségéért. Valahogy az egész könyv annyira magával ragadó volt, hogy így hónapokkal azután is, hogy olvastam, emlékszem apró részletekre, és higgyétek el, ez nálam nagy szó! Igaz, néha elvesztem a helységek, a királyságok és az uralkodók neveiben, de többnyire világos volt előttem az egész történet, emiatt tudnám felidézni a könyvet az elejétől a végéig.

Tervezgetem az újraolvasást is, mert ez tipikusan a hidegebb, csípősebb időjáráshoz illik, mint amilyen az ősz, és vágyom elmerülni a sötétebb hangulatú fantasykben. Nem tudom, hogy fogom kibírni a következő rész megjelenését, hiszen elég durva függővége lett, ráadásul még meg sincs írva! Hajjajj, muszáj erősnek lennem. Mindenesetre ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik természetesen szeretik a dark fantasy műfaját, a vicces férfi főhősőket/antihősöket, a kalandokat, egy kis vért és mindemellett egy csipetnyi romantikától sem ódzkodnak.