Bryce Quinlan és Hunt Athalar próbál visszarázódni a normál kerékvágásba – megmentették Crescent Cityt, de annyi minden fordult fel fenekestül az életükben, hogy leginkább csak pihenni szeretnének. Le akarnak lassítani. Kiderítenék, mit tartogat számukra a jövő. Az Aszterek eddig tartották a szavukat, békén hagyták őket. De így, hogy a lázadók lassacskán egyre inkább kikezdik az Aszterek hatalmát, az uralkodók jelentette fenyegetés nőttön-nő. Bryce, Hunt és a barátaik belekeverednek a lázadók terveibe, és választaniuk kell: vagy csendben tűrik az elnyomást, vagy megküzdenek azért, amit helyesnek tartanak. És mint tudjuk, a hallgatás sosem volt az erősségük…
Az első rész nem lett kedvenc, viszont megadtam neki anno az 5 ⭐️-ot, és úgy gondolom, ezt abszolút meg is érdemelte. A HOSAB viszont… Maradjunk annyiban, hogy 860 oldalnyi hullámvölgyet éltem át az elmúlt hetekben, amíg ezt a könyvet olvastam. 🥴 Az első 200 oldal kellemes bevezető volt, egész érdekes dolgok történtek. 🤭 Aztán a következő pár száz oldal egyre nehezebben csúszott, főképp az motivált az olvasásra, ha Ruhn, Ithan vagy Tharion szemszöge jött, mert Bryce-t és Huntot elkezdtem borzasztóan unni. 🙃
Nem is értem, mi történt itt, vagy lehet hogy velem van a baj, hogy akiket az első részben szerettem, most nem kedvelem… Huntot például szerettem volna most jobban megismerni, de minél többet voltam a fejében, annál jobban csalódtam a személyiségében. 😖 Abszolút semleges érzelmeket váltott ki belőlem, és nagyon irritált, hogy állandó jelleggel Shaharhoz hasonlítgatta Bryce-t, és agyon ajnározta magában. 😑 Nagyon kiábrándító volt, és semmi újat nem mutatott meg magából. Bryce-nak meg láthattam olyan oldalait, amelyek nem sok szimpátiát váltottak ki belőlem, valamint számos húzásával nem értettem egyet, és nem értem, hogy bizonyos dolgokat miért úgy intézett, ahogy. A mártírkodása is kezd roppant unalmassá válni egyébként...
Ezzel szemben ott van Ruhn, Ithan és Tharion, ja meg persze Cormacet se hagyjam ki a sorból! Imádtam a srácokat. 🥰 Igaz, eleinte nagyon bosszantó volt, hogy ott van Bryce egy seregnyi alfalágyult hímmel, nem éreztem kiegyenlítettnek a nemi egyensúlyt, de Celestina és Hypaxia jelenléte kicsit enyhítette a kantúltengést. 😅 Cormac kicsit Erisre emlékeztetett, egyébként, és ő sok meglepetést okozott. Ruhntól sokat vártam, és úgy érzem, meg is kaptam, amit szerettem volna. Most már nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy ő a kedvencem a sorozatból. ❤️🔥 Ithan felforgatta a lelki világomat, imádnivaló a srác, Tharion pedig abszolút pozitív csalódás volt. Hozzá sok negatívum kötődik, de pont ez teszi számomra érdekessé a személyiségét. Legtöbbször önös célok vezérlik, legfőbb vágya a szabadság, amiért bármire hajlandó. Izgalmas karakter. 🙈🔥
Vissza a sztorira: miért kell mindig újra és újra visszatérni Danikához? Értem én, hogy mindenhez IS köze van, és tetszik, hogy Sarah ennyi összefüggést hozott vele kapcsolatban, valamint számos kérdésre is választ kaptunk a kötet végére, de maga a tudat nagyon idegesít, hogy világi legjobb barátnőkként hogy tudhatott ennyire kevés dolgot róla Bryce? Aki pedig képtelen ezt elengedni, dühös és csalódott, ami abszolút érthető. Egyedül ezek az érzések jöttek át tőle ebben a részben.
Amik tetszettek, azok az akciódús jelenetek voltak leginkább, vagy amikor nagyon érzékletes leírással történt a cselekmény. Abból viszont kezd elegem lenni kicsit, hogy soha senki nem kap egy normális halál-jelenetet ebben a rohadt sorozatban. Pont, ahogy az előző részben, ezúttal sem jutott idő, hogy megsirassam a holtakat. De egyben meg nagyon is igaz, hogy a valóságban sem áll meg az idő, amikor meghal valaki, hiába szeretnénk egy kis lelki belenyugvást…
A csavarok számomra igencsak kiszámíthatóak voltak, semmi olyan nem történt, amire azt mondtam volna, hogy “OMGG EZT NEM HISZEM EL!”, és ez szintén csalódást okozott. Persze ettől függetlenül a fordulatok tetszettek, csak többet vártam, pláne SJM-tól. Viszont Ruhn és Nap szála nagyon szépen fel lett vezetve, tetszettek az apró nyomok, amik alapján idő előtt ki is találtam, hogy ki lehet Nap ügynök. Az volt a kedvenc “nem meglepő” fordulatom. 🤭😍 Sajnos hallottam spoilert a végéről (köszi, booktok! 🤡), de egyébként ez sem igazán lepett volna meg akkor sem, ha nem tudok róla. Valami ennél is extrábbat vártam volna… Na mindegy. Összességében a könyvre 4 ⭐️-nál kevesebbet nem vagyok hajlandó adni, mert a minőség benne van, csak Sarah rossz szokása szerint brutálisan elhúzta a sztorit, és ahhoz képest meg nem volt elég tartalmas. 😅
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kéretik a blogon feltüntetett szövegeket máshova nem feltölteni! Köszönöm! :)