Sarah Dessen ismét nagyot nőtt a szememben. Végre van egy olyan író, aki nem olyan, mint a többi. Ő nem túloz, nincsenek perverz szájú pasiktól hemzsegő sorai, sőt, semmi sablon nincs abban, ahogyan ír. Sarah Dessen realista; olyan világot teremt meg a könyveiben, amelyek tényleg meg is valósulhatnak bárkinél. Okéé, szeret olykor kicsit több tragédiát és drámát gyúrni a szövegbe, mint amennyi tényleg előfordulhat a való életben, de én épp ezért szeretem. Ami magát a Tökéletest illeti, bár eleinte nemigen akaródzott haladnom vele, a végére gördülékennyé vált az olvasás, és azt kellett észrevennem, hogy egyszer sem azért néztem meg, hány oldal van hátra, mert pusztán egy fejezet kivégzése is kín volt, hanem azért, mert nem akartam, hogy befejeződjön ez az egész; Wes és Macy, a Wish és maga a Tökéletes.
A szereplők. Az tetszik a legjobban, hogy az írónő sosem hagyatkozik az általánosságra, és mindig visz egyes karakterekbe jellemfejlődést. A főszereplő, Macy, változott meg leginkább, és még ha csak egy kitalált személy is, szörnyen tisztelem. Ahogy haladtak az események, úgy tudtam egyre inkább azonosulni vele, így át tudtam érezni, ami fokozatosan lezajlott benne. Kemény menet volt, de a végkifejletért megérte; mert megszületett az új, szabadabb, élőbb Macy. A többi szereplőről szólva… Wes. Elszomorít, hogy annyira háttérbe szorult a kapcsolatuk Macyvel, amennyire. Még nem is az a problémám, hogy keveset beszélgettek egymással – jó, nem volt az olyan kevés –, vagy hogy esetleg nem illenek össze, semmi efféle. Egyszerűen csak hiányoltam az érzelmeket. Mármint oké, megdobban a csaj szíve, zavarba jön meg mit tudom én, de… szóval na, nem éreztem köztük a szikrát. Értem én, hogy együtt akarnak lenni, akkor viszont miért olyanok, mint két idegen; egy ufó és egy földlakó? Ehh… Jó, Sarah Dessen nem is az a fajta író, aki elmerül a romantika bugyraiban, sosem az ilyen dolgokat helyezi előtérbe, de azért szerintem nem halt volna bele, ha – kivételesen – mélyebbre úszik a témában.
Delia, Bert, Kristy, Monica. Nos, ők lennének azok a bizonyos karakterek, akik különlegesek. (Imádtam őket!) Az írónő mindegyik könyvében vannak ilyen csodabogarak (azokból kiindulva, amiket eddig tőle olvastam, tehát egy kivételével mindet – a lefordítottakból mármint), kivétel talán az Egy felejthetetlen év, mivel abban… hát, abban nincs valami sok szereplő. Na de közülük Monica volt a legszimpibb. Konkrétan besírtam rajta, az meg őszintén meghatott, mikor végre kerek egész mondatokat is olvashattam tőle. Jason. Fogalmam sincs, mit mondhatnék erről a srácról… Egyszer idegesített, másszor kedveltem. Mindenesetre remélem, nem léteznek ilyen emberek. Caroline. Szimpi. Macy és Caroline anyja. Bahhh, ez a nő valami borzalmas! Én komolyan megértem őt, de szinte fájt, mennyire letojta, hogy a tulajdon gyermeke boldogtalan. És nem vette észre…! Istenem, a Wish előtt Macy olyan volt, mint valami gép, aztán mikor egyértelműen boldogabb lett, ennek az idióta nőnek tönkre kellett vágnia mindent. Hogy a jóságos nénikéjét neki! De komolyan… Oké, a végére jóval elfogadhatóbban viselkedett, de… de… Argh, inkább abbahagyom.
A cselekmény. Erről nem szeretnék írni. Egyrészt nem is tudnék, mert úgy érzem, ezt a könyvet egyszerűen el kell olvasni és kész, inkább nem vesézgetek, másrészt… nos, szimplán csak nem. Ugyanis a mondanivaló fontosabb. Mi is a tökéletesség? Végre egy könyv, aminek ez a központi témája. Mint tudjuk, nem létezik tökéletes ember; nem lehetséges. Senki sem tökéletes, és én úgy vélem, senkinek sem szabad erre törekednie, merthogy nem ebből ered a nagyravágyás, az egyfajta kevélység és az ilyesmik? Áh, kinek hiányzik ez? Macy is messze állt a tökéletestől, hiába gondolta, hogy ő az. Pedig a tökéletlenség az egyik legszebb dolog a világon. Ám nem mondhatom, hogy nincsenek tökéletes pillanatok, tökéletes ajándékok, az élet pillanatai és ajándékai; látni egy szobrot, amelyen megcsillan a lemenő nap sugara, átélni az első szerelmet, egy gyermek születését, kapni egy meleg ölelést a rossz napokon.
Mert mi nem lehetünk tökéletesek, de bizonyos másodpercek annál inkább. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kéretik a blogon feltüntetett szövegeket máshova nem feltölteni! Köszönöm! :)