Az eleje tetszett. A vége is. Ami köztük volt, az nem mindig. Bár kezdjük inkább azzal, hogy nem igazán erre számítottam. Mármint az eléggé egyértelmű, hogy ez a könyv nagyrészt angyalokról szól, így én felkészültem mindenféle természetfeletti hűhóra, sötétségre, töménytelen akcióra és izgalomra meg persze a kihagyhatatlan romantikára (eeh…), de mégsem ezt kaptam. Ezért picit csalódott vagyok emiatt. (És kivételesen nem a romantika miatt.)
A szereplők. Kezdjük Clarával, alias Répafej, Gyufafej (:'D) és a többi. Nos, vele bajban vagyok. Nehéz eldöntenem, hogy szimpatikus vagy irritáló, mert egyszerre mindkettő és egyik sem. Ilyen lehetséges egyáltalán? (Az én fejemben biztos.) A történet kezdetekor besoroltam az elmegy kategóriába, pár oldallal később a most komolyan? szintre süllyedt, aztán jött a nanemá!, utána az ezazz – tehát egy szinttel feljebb csúszott –, utána az igenigenigen!!-ig emelkedett, és ezt meglepő módon, de sokáig tartotta. Sőt, azt kell mondjam, talán a legvégsőkig. Ez azért lepett meg nagyon, mert ritkán találkozom olyan női főszereplőkkel, akiknek sikerült szimpátiát kialakítaniuk felém. Christian. Eeeh… Próbáltam kedvelni, mert azért sejtem, hogy a sorozat végén vele fog összejönni Clara, de nem jött össze. Annyira… annyira… Fuh, valahogy nem tudom szavakba önteni. Bájgúnár. Fura. Jófiú. Nemalélokeltőle kategóriás. Ezekkel a jelzőkkel illetném. (Egyébként igencsak háttérbe szorul a karaktere ahhoz képest, hogy szinte főszereplő.) Tucker. Uh. Ő egy nagyon jól megírt szereplő, végig imádtam. Plusz pont neki, hogy egyszerre reális és hihetetlenül aranyos pasi. Remélem, Claraval minden rendben lesz köztük, de az a megérzésem, hogy mégsem fog nekik összejönni sajnos. Clara anyja. Nem bírom, ha egy anya így foglalkozik a gyerekével. Angela és Wendy. Áá, tipikus: egyszerre szimpik és irritálóak. Clara öccse. Nagyon bírom a srácot. :D
A cselekmény. Na erről van mit mondanom. Az tetszett, hogy szépen van felépítve a könyv szerkezete: van egy bevezetőféléje a, rendben van a közepe is, a lezárása pedig amolyan függővég-de-mégsem hatású, ami miatt bár nem annyira érdekel a folytatás, arra ösztönöz, hogy elmenjek a könyvtárba. Kanyarodjunk vissza. Clara olykor elég szánalmas lépéseket tett a céljai elérésének érdekében, de azért valamilyen szinten meg tudtam érteni a cselekedeteit. Az egész iromány csúcspontja szerintem Clara és Tucker kapcsolatának kialakulása. Nagyon kis édik voltak, és örültem, hogy sosem az az úristenmindjárthányok érzés fogott el, mikor együtt voltak. Aztán a várva várt tűz. Ajajj, hát nem erre számítottam, és iszonyatosan féltem, hogy Tucker meghal, de hál' istennek ez nem történt meg. A végén a dráma viszont nagyon tetszett, bár kissé hirtelen ért, még ha bevezetőnek ott is volt a fekete szárnyú akciója – ami egyébként szintén tetszett.
Hihetetlen, mikre képesek a jó zenék. Az egész kritika alatt Indila számait hallgattam, és tádáám: létrejött egy szokatlanul pozitív kritika tőlem. Már csak ezért is elolvasom a folytatást. :)
Értékelés: 10/8
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kéretik a blogon feltüntetett szövegeket máshova nem feltölteni! Köszönöm! :)