Sarah Dessen: Altatódal

Az első könyv, amit Sarah Dessentől olvastam...

Az a baj, hogy ez a könyv jó, mégse lehet sok mindent írni róla. Élveztem Remy gondolatmeneteit, olykor igencsak megindítóak voltak, főképp az utolsó oldalaknál, na, ott még a könnycsatornáim sem bírták tovább. Viszont a makacssága gyakran megnehezítette számomra, hogy továbbra is kedveljem. Eleinte teljesen el voltam ámulva tőle, hogy végre valaki alkotott egy ilyen egyéniségű női főszereplőt, ám az utolsó fejezeteknél kockára tette a türelmemet. Ez a mértékű makacsság, félreértés, hadakozás – a saját érzelmeivel – betette a kiskaput, szóval igencsak kétségbe voltam esve, hogy egyáltalán happy end lesz Dexterrel, az anyjával vagy egyáltalán bárkivel is. Ebből a szempontból Sarah Dessen remek író, mivel képes volt fenntartani a bizonytalanság látszatát egészen a fináléig, ami nem kis teljesítmény, szóval csak annyit tudok mondani: bravó! Bravó Dexterért, akihez hasonló férfi karakterrel még nem találkoztam – hisz ő egyáltalán nem nyomta a tipikus szexi pasik csajozós dumáját, helyette totálisan önmaga maradt; egy kedves, édes, remek srác –, továbbá bravó az Altatóért, ami oly szép szimbóluma a műnek; a lányokért, akik ennyire jó barátnői Remynek; Barbara Starrért és könyve csodás befejezéséért; Chris és Jennifer Anne eljegyzéséért; és bravó ismét Sarah Dessenért, aki remek humorával és drámai írásával fenntartotta az érdeklődésemet a könyv iránt.

E kis altató néhány szó,
Egyszerű dallam csupán,
Halkan szól e kis szobában,
Mégis hallod, kicsi lány.
Utadat bármerre járod,
E dal mindig megtalál,
S ha valaha cserbenhagylak,
Ő örökké társad már…

Értékelés: 10/8,5