Lisa Jane Smith: Vámpírnaplók 3-4. rész – Tombolás és Sötét szövetség

3. Tombolás

Vegyük pontokba, miért is ez a rész tetszett eddig leginkább:

    1. Elena végre vámpírrá változott. Éljen, hurrá, túlestünk rajta, hál' istennek.

    2. Hasonló történt, mint a sorozatban: Elena valamilyen okból kötődést érzett Damon iránt – igen, VÉGRE VALAMI, ami tetszett, emberek –, csakhooogy ez az áldott állapot nemigen tartott sokáig. Ahj, pedig még olvasgattam volna Stefan gyűrődéseit (nem bírom a srácot, mivel olyan egyértelműen epekedik szerencsétlen Elena iránt, hogy az már fizikai fájdalmat okoz nekem.)

    3. A bizonyos Elena-kiderül-hogy-él dolog viszonylag érdekes volt, főleg a húgánál, akit roppantul kedvelek, aranyos teremtés. Viszont annak is örültem, hogy a csaj nevelőszülei vagy micsudái nem tudták meg az igazságot, ugyanis annyira utálom őket, amennyire egy karaktert csak lehet, szenvedjenek csak nyugodtan. Egy szót szólnak, bennem már felmegy a pumpa, hát még ha lezavarnak egy komplett párbeszédet…! Totális idegösszeomlás.

    4. VÉGRE itt a színpadon mindenki naaagy kedvence: Katherine Pierce. Katherine, a szuperönző, hipernárcisztikus és ultraidióta vámpírcsajszi, akit Nina Dobrev mentett meg a teljes beégéstől. Merthogy mennyivel jobb lett volna már az egész, ha Nina lenne a könyvben? Nem tartom nagyra a színészi tehetségét, de amit Katherine szerepével művelt… hát, mit ne mondjak, csupán miatta megéri elkezdeni a Vámpírnaplókat – mármint nézni.

    5. Damon varjú ÉS farkas IS lehet??? Kész, vége, meghaltam; Damon Salvatore hivatalosan is a kedvenc könyv- és sorozatszereplőm. :3

    6. Köszönöm az értékelhető borítót, bravó.

És ezzel a ponttal zárnám a pozitívumokat.

Negatívumok:

    1. Vickie (így kell írni a nevét egyáltalán? ahh, kit izgat…) hülyeségeiből már elegem van! Oké, sajnáljuk, vigasztaljuk, aztán meg hagyjuk a francba, mert úgy vonzza a bajokat, mint cukor az ötévest.

    2. Ha valami hihhhetetlen rejtélyes módon meghalnak emberek Fell's Church-ben, miért kell azon nyomban Damonre fogni? MIÉRT? Ó, de még ha csak gyanakodtak volna, nemnem, ezek konkrétan ráripakodtak, hogy: na ne játszd itt a hülyét, tudjuk, hogy te voltál! Elena drágám, mutass fel nekem kézzelfogható vagy legalább logikusan hangzó bizonyítékokat, és esküszöm, elhiszem neked, hogy Damon azt meg azt meggyilkolta, de ha csak a pofidat szereted járatni, akkor állj be egy sarokba, oszt mondd a magadét, mert engem nem érdekel. Arigatou.

    3. Miért hiszi MINDENKI azt, hogy mindenben Damon a hibás? Komolyan, attól még, hogy nem egy szent, SENKI sem ismeri valójában, mégis ítélkeznek fölötte.

    4. Katherine hogy lehet ennyire hülye?

    5. Alaric hogy lehet ennyire béna?

    6. Meredith és Bonnie miért idegesítenek állandóan?

    7. Hogy merészelik megkínozni az ÉN kis fekete Damonömet?!

    Mindezektől függetlenül, valamiért még mindig tetszik a sorozat, szívesen olvasom – mégha közben nem is tetszik –, gyorsan végzek egy-egy résszel, és esküszöm, ha éjfélkor, gyertyafénynél olvastam volna egyes fejezeteket, elvisz a szívroham, mert hihetetlen, de Smith ért a sötét hangulat megteremtéséhez.

    Következő rész: kikölcsönözve és kiolvasva, véleményezésre készen.

4. Sötét szövetség

Nem olyan rég olvastam ki, de már alig emlékszem a benne történtekre. Ez vagy azért van, mert nem fogott meg, vagy azért, mert selejtes memóriával áldott meg a jó ég, de hogy őszinte legyek, utóbbi valószínűbb. Kínos… Mindenesetre nem volt rossz rész, bár az, hogy Bonnie szemszögéből élhettem át az eseményeket, olykor nem volt valami kellemes a csajszi iránt érzett ellenszenvemből kifolyólag. Viszont az is igaz, hogy így sikerült jobban megkedvelnem, hisz megismerhettem a nézőpontjait, félelmeit meg egyebeit. Ráadásul nem Elena hülyeségeivel tömte az agyam az írónő – mivelhogy kinyírta, hahaha –, ez pedig üdítő hatással volt rám, fellélegezhettem végre.

    Ami a többi szereplőt illeti, mindegyikük szimpatikusabbá vált kicsit, bár Meredith még mindig nem a szívem csücske. Rideg, és sokszor nem értem a cselekedeteit. Matt hozta a formáját, nem csalódtam benne, Stefantól viszont lassan idegösszeomlást kapok. Gyakran elgondolkodom arról, hogy vajon azért van ez, mert a sorozatban sem volt épp a kedvencem, vagy szimplán csak idegesít. Mindkettőt elképzelhetőnek találom. Haladjunk. Vickie meghalt, hállelúja! (Mert ugye meghalt, UGYE? Nem emlékszem…) Na de itt van vadonatúj, szépséges szereplőnk, Klaus, akitől azért voltak elvárásaim, hiszen a sorozatban Joseph Morgan hatalmas alakítást nyújtott a szerepében, imádtam! (Mondjuk erre azért nagyban rásegített a… khm, külső megjelenése és a hangja. :3) Damonben sem kellett csalódnom, és azt hiszem, a következőkben is ő lesz a favorit, mert ő az egyetlen karakter, akiből egyrészt, sokat lehet kihozni, másrészt meg egy jól megírt szereplő, gratula érte. Ami Caroline-t illeti… hát, ő okés. Ennyi. Ja, és Tyler, persze, ki ne hagyjam! Hát, ő szimplán szánalmas. Remélem, hamar meghal. :')

    A cselekményről szólva… Nem különösebben ragadott meg, de azt sem mondhatom, hogy nem tetszett. Persze megint Elena körül forgott a világ, de akkor sem az ő szemszögét és gondolatait kellett elviselnem – ez, gondolom, a következő részekben sajnos nem így lesz… (Brühü, hülye lelkek, minek kellett feléleszteni??) Egyébként Smith a sötét hangulat megteremtéséhez még mindig remekül ért, engem legalábbis nagyon megfog egy-egy ilyen jelenet.

    Következő rész ( azaz a 480 oldalnyi szenvedés) kikölcsönözve.