Becca Fitzpatrick: Silence – Vihar előtt

Oldalszám: 392

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.

Eredeti cím: Silence

Fordító: Miks-Rédai Viktória

Nora Grey nem emlékszik élete elmúlt öt hónapjára. Azután, hogy egy temetőben ébred, és megtudja: hetekig keresték, megpróbálja életét visszazökkenteni a régi kerékvágásba. Iskolába jár, legjobb barátnőjével, Vee-vel lóg, igyekszik elkerülni édesanyja ijesztő új pasiját. Csakhogy néha megszólal a fejében egy hang, egy idegen gondolat, amelyet nem képes megérteni. Látomásaiban angyalszárnyak jelennek meg és földöntúli lények, akiknek semmi dolguk Nora életében.

    A Silence volt az első vörös pöttyös könyvem, így mindig is elfogult voltam vele kapcsolatban. Igen, nem tudtam, hogy egy sorozat harmadik része, szóval elég érdekes élményt nyújtott anno. :’) Viszont kedvenc lett, teljesen beleszerettem a Csitt, csitt-univerzumba. Azonban eltelt 6 év, és így majdnem 20 éves fejjel be kell látnom: ami egyszer kedvenc volt, nem biztos, hogy az is marad… Nem hittem volna, hogy valaha is ezt fogom mondani, de én ezt a könyvsorozatot kinőttem. Ez van, pont. Ettől függetlenül úgy érzem, nem lenne helyénvaló, ha módosítanám az évekkel ezelőtti csillagozásomat, sőt, az igazat megvallva nincs is rá szükség.

    Az elfuserált Crescendo után felüdülés volt ez a kötet. Sajnos sokan elhasalnak a második részt követően (amit meg is tudok érteni), pedig szerintem legalább egyszer érdemes a végére érni a sztorinak. Persze a Silence-nek is megvannak a maga hibái, és idegesítő szereplőkből sem szenved hiányt, viszont az nem változott (és nem is fog), hogy Becca Fitzpatrick milyen sajátosan tud írni. Imádom a stílusát. Egyszerű, de egyedi, és mindemellett szórakoztató is. Neki köszönhetem első könyves crushomat, Foltot (aki még mindig imádnivaló). Scottot mindig is bírtam, viszont erre a Dantéra most már nagyon kíváncsi vagyok, mert valamiért odáig voltam érte régen.

    Számomra még mindig az a legfurább és legfeltünőbb, hogy Nora és Folt milyen keveset van együtt, és hogy Foltról tulajdonképpen nem sokat tudunk. Ennek is megvan a maga varázsa, de azért kicsit elszomorító. Várni kellett, míg beindul a cselekmény, sokszor unatkoztam is olvasás közben, nem kötött le, de Scott miatt ezt megbocsátom, mert szerencsére elég sokat szerepelt, és gyakran megnevettetett. Örülök, hogy Fitzpatrick nem erőltette a szerelmi háromszöget. Hallelujah! Kíváncsian várom a következő részt, és nagyok az elvárásaim, mert ha jól emlékszem, a Csitt, csitt-tel egyenértékűnek tartottam a Finalét. Ami nagy szó!