Becca Fitzpatrick: Crescendo

Oldalszám: 392
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Crescendo
Fordító: Miks-Rédai Viktória

Nora tudhatta volna, hogy az élete messze nem tökéletes. Bár a barátja, Folt egyben a szó szoros értelmében vett őrangyala is (aki a rangja ellenére minden, csak nem angyali), a dolgai mégsem állnak jól. Először is ott a nyári iskola, és mint egy rémálomban, régi ellensége, Marcie Millar lesz a laborpartnere. Aztán meg Folt is mintha minden ok nélkül egyre távolabb kerülne tőle. Mindennek a tetejébe Norát lidércálmaiban és különös látomásaiban újra és újra kísérti apja meggyilkolása.

 

    …Talán harmadjára olvastam el ezt a részt, és nem csodálkozom, hogy még csak most jutottam el arra a szintre, hogy írni tudjak hozzá kritikát. Ugyanis ez egy hatalmas szenvedés 390 oldalon keresztül, és őszintén nem értem, hogy nem vette el a kedvét a 14-15 éves énemnek, hogy folytassa a sorozatot. Emlékszem, teljesen odáig voltam a Csitt, csitt-ért: olyan szinten rajongtam, hogy képes voltam elnézni a Crescendo hibáit.

    Nem hittem, hogy lehetséges fokozni Vee idegesítő személyiségét, de megtörtént. Már-már elviselhetetlen, a falnak megyek minden megszólalásától és borzalmas barátnak tartom. Komplett idióta. Szinte szégyellem magam, hogy nekem is V betűvel kezdődik a nevem… Emellett Nora szintén ugrott egy szintet, és még annál is hülyébb és naivabb lett, mint eddig. Az egyetlen értékelhető szereplő Scott volt (persze Folton kívül), akit én az elejétől fogva különös módon kedveltem, vagyis már 14-15 éves koromban. Vee nem tud vezetni, logikátlan és felelőtlen, Nora elhisz minden szirszart, és közben szörnyen büszke meg makacs (negatív értelemben), Folt viszont mindig közel fog állni a szívemhez, kedves, gondoskodó, de mindig az az érzésem, mintha egyáltalán nem ismerném. Emlékszem, az utolsó rész elolvasása után is így éreztem, és az azért elég durva, ha egy szereplővel négy részen keresztül ismerkedsz, és mégse ismered, nem? Viszont van ebben valami intimitás, amit nem tudnék megmagyarázni, de tetszik.

    Elképesztő, hogy bár a legrosszabb rész mind közül, és a cselekmény is néhol megkérdőjelezhetően irreális, mégis tetszett a könyv összességében. Az írásmód nagyon érdekes, egyszerű, mégis újszerű, ez Becca Fitzpatrick veleszületett adottsága. Épp emiatt gördülékenyen olvasható, jól lehet vele haladni, a történések rejtélyesek, fordulatosak és izgalmasak; na nem egy Üvegtrón, de egy laza romantikus fantasynak tökéletes lefekvés előtti olvasmánynak.

    Úgy kezdtem írni ezt az értékelést, hogy a korábbi 4 csillagot 3,5-re redukálom, de úgy hiszem, a leírtak tükrében ez nem lenne megfelelő. Ugyanis tényleg tetszett. Igaz, akárhányszor visszagondolok erre a részre, elkap a hányinger, hogy mennyire egy sz*r volt, de mindig rá kell jönnöm, hogy szeretek túlzásokba esni. Hisz olyan nincs, hogy a Csitt, csitt bármely része sz*r legyen, igaz? :D