James Dashner: Halálkúra

Lassan felébredtem a téli álomból, és találkoztam régi jó barátommal, a Halálkúra című könyvvel, amelyet ismeretlen okokból kifolyólag több mint két éve kerülök. Aztán hirtelen kiderül, hogy 2018 januárjában filmként is megjelenik, és hopp, varázslatos úton ismét a kezemben találom a regényt. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy akárcsak az első kötetnél, úgy ennél is ez a löket kellett, hogy befejezzem a trilógiát – amely sajnos valójában szerintem nem is trilógia, pedig milyen menőn hangzik már! Útvesztő-trilógia… Na nem mintha bánnám azt a plusz kettőt, csak legyen már kerek egész a sztori!

(Egyébként ettől függetlenül trilógia, nem?)

Két nappal a mozi előtt leültem, hogy én ezt igenis ki fogom olvasni addig, erre persze realista énem megszólalt, hogy „Álmodozz csak!”, és valóban álom lett az elhatározásból. Védelmemre szóljon, a háromnegyedét sikerült kivégeznem, és azzal nyugtattam magam, hogy legalább a moziban nem fogok unatkozni. Na de a filmről majd később.

!!SPOILER!!

Kicsit nehezen indult be nekem a sztori, és tartottam attól, hogy nem lesz elég izgalmas számomra – pedig a befejező kötetnek igenis a legizgisebbnek kellene lennie; mégsem ezt sugallta a könyv (hozzátenném, elég sokáig). De aztán hozták a formájukat a srácok, pl. a VESZETT-től való szabadulás kis csavaros volt, és ki is derült néhány dolog… Brenda a VESZETT-tel. Nekem ez annyira abszurdum! Szinte nevetséges, mert egyáltalán nem illik oda. Majd Teresa hirtelen pálfordulása. Aztán Denver. Gally él?! Áhá, gyanús volt! Szóval voltak meglepik dögivel. Dashner fantasztikusan írja le a hátborzongató részeket, és teljesen átélhetően; mintha mindig ott loholtam volna Thomas nyomában. Azt hiszem a legnagyobb veszteség Newt volt. Szegényt nagyon szerettem. Úgy vélem, ő volt a szükséges áldozat. Minden könyvbe kell egy ilyen, hogy az írók fenntartsák az egyensúlyt, mert a való életben sem klappol minden, semmi sem tökéletes.

Jöjjön a film, ami lespoilerezte nekem Teresa halálát. Őszintén szólva, a film és a könyv vegyületéből zseniális mű születhetett volna. Például a Teresával történtek sokkal megfogóbbak voltak, jobban átjöttek az érzelmek. A könyvben meg… Hirtelen kiderül, hogy a csaj ismét velük van, felbukkan, Thomas meg így meg úgy van, etyepetyél Brendácskával… Én bírlak, de döntsd már el, mit akarsz! De azért tetszett, hogy mindkét változatban végül segítették egymást. Az már kevésbé, hogy így is, úgy is meghalt… Egyébként annyira összecsapottnak érzem a befejezést. Mint kiderült, a VESZETT terjesztette el a vírust, hogy csökkentse a világ népességének számát – a Halálparancsban ugyebár ez bővebben van kifejtve –, és erre az a megoldás, hogy elmenekültek valami Paradicsomba, ami egyébként hol is van? Véleményem szerint ez egyet jelent azzal, hogy az emberiség ki fog pusztulni, mert hiába az új generáció, hová mehetnének? Vagy egy másik univerzumba kerültek? Hogy ez mennyire elcseszett, már bocsánat! Megható sztori, bőgtem rajta meg minden; a könyv szinte a kezemhez ragadt, annyira lebilincselő volt… Aztán ahogy így utólag elgondolkodik rajta az ember: nem kellett volna máshogy végződnie?

Na de ki vagyok én, hogy ezt mondjam? Amatőr író. Így hát el tudom képzelni, hogy ha Dashner ilyen véget szánt szereplőinek, akkor ennek így kellett történnie. Alapvetően semmi kivetnivalóm nincs a könyvvel. Kicsit ugyan meglepett, hogy a Jobb Kar végül ellenséggé vált, Gally pedig „jó” lett, meg ugye még sorolhatnám, de egy csodálatos történet zárult le ezzel a kötettel. Én büszke lennék magamra, ha ilyet tudnék alkotni. Merem ajánlani minden sci-fi/fantasy kedvelő olvasónak, mert az Útvesztő-trilógia igenis megállja a helyét a legjobbak közt.

Értékelés: 10/10