A filmet már vagy hatszor láttam, a könyvet meg bezzeg még nem olvastam! Efféle gondolatokkal szemeztem a Harry Potter-könyvekkel a könyvtárban az elmúlt hetekben, és nemrég rászántam magam, hogy kivegyem, ugyanis konkrétan szégyelltem magam, hogy eddig eszembe sem jutott elolvasni. Mondjuk, mikor a filmet először megnéztem, annyi idős voltam, hogy nem is tudtam róla, hogy könyv alapján készült – de szerintem nem is érdekelt. Ám mivel a filmet egyszerűen imádtam – és imádom most is a többi részével együtt –, nagy (nagyon nagy) elvárásaim voltak az iromány kapcsán. Persze, pozitívan álltam hozzá, gondolván, ha ennyien szeretik, csak nem lehet rossz! És szerencsére igazam volt.
A szereplők. Sajnos összehasonlítási alapon értékelek egy csipetnyi elfogultsággal fűszerezve, amiről, őszintén szólva, nem tehetek. Ez a hátránya annak, ha a film előbb kerül a szemünk elé, mint a könyv. Szóval: Harry Potter. Hát, mit ne mondjak, nem lett a szívem csücske, sőt, szerintem az őt megtestesítő színész jobb alakítást nyújtott nála. Nem becsmérelni akarom szegény főszereplőt, csupán nem tudom, hogyan reagáljak a jellemére. Nekem eleinte egy megszeppent, gyámoltalan és picit esetlen gyermeknek tűnt, legalábbis annak tartottam. A könyv végére viszont – hát, csúnyán fogalmazva – mintha kinyílt volna a csipája, és ez ellenszenvet váltott ki belőlem, még ha próbáltam is kedvelni. Ron Weasley. A filmben is szerettem, a könyvben is… több megjegyzésem nincs hozzá. Hermione Granger. Hát azért elég jókat nevettem vele kapcsolatban, hisz a vásznon nem volt ilyen beszédes és okoskodó kisasszony. Ennyire legalábbis nem. De számomra pont ezért vált még szimpatikusabbá. Ami viszont zavart – nem is kicsit –, hogy ennek a három jó barátnak a kapcsolata nem is lett igazán kidolgozva. Jó, oké, Rowling leírta, hogyan és miért, nekem mégis úgy jött le a dolog, hogy hopp egy oldal, hopp egy oldal, hopp, és nahát, hoppá, legjobb barátok, érdekes… Eeh. Dursley-éket nem hinném, hogy érdemes szavakkal illetni. A Roxfort nebulóit és tanárait nagyon megkedveltem, a tanulók közül is legjobban aWeasley testvéreket és Lee Jordant, ugyanis hatalmasakat nevettem rajtuk. A tanárok közül természetesen Dumbledore és Piton professzor lopták be magukat leginkább a szívembe, meg talán McGalagony asszonyság. Hagrid is szimpi volt. Draco Malfoy. Jaj, ez a gyerek… fájdalom. De legalább azt kaptam tőle, amit vártam.
Nézzük csak, kiket hagytam ki… Mindegy, nem lényeges.
A cselekmény. Meglepődtem, ugyanis nem hittem, hogy ennyit fogok nevetni a könyvön. (Oké, az az „ennyit” nem jelent valami sokat, de na.) A kedvencem Lee Jordan közvetítése volt a kviddics meccsen:
- És a griffendéles Angelina Johnson azonnal megszerzi a kvaffot! Remek hajtó ez a lány, és mi tagadás, látványnak se utolsó…
Aztán:
- Nos, ez után az undorító, alattomos csalás után…
- Jordan! – pirított rá McGalagony professzor.
- Úgy értem, ez után a nyilvánvaló és visszataszító szabálytalanság után…
- Jordan, nem szólok többször!
- Jól van, rendben. Szóval Flint kis híján a mélybe taszította a Griffendél fogójátékosát, de hát előfordul az ilyesmi.
És végül:
A Nimbusz Kétezres cikcakkban repült, és időről időre hirtelen megugrott, életveszélyesen kibillentve Harryt az egyensúlyából.
Közben Lee zavartalanul folytatta kommentárját.
- A kvaff a Mardekárnál van – Flint suhan előre vele – kicselezi Spinnetet – elhalad Bell mellett – és bekap az arcába egy gurkót, remélem, eltört az orra – csak vicceltem, tanárnő. Gólhelyzetben a Mardekár – jaj, bent is van…
Szóval ezeken azért elég jókat röhögtem. Hogy viszont konkrétan a történésekre tereljem vissza a dolgokat, megjegyezném: nem tudtam meg sok újdonságot, hisz meglepő (számomra az volt), de a film szinte az egész könyvet feldolgozta úgy, ahogy van. Csak kevés helyen volt különbözőség meg olykor kimaradt egy-egy jelenet, de semmi különösebb, és azért ezt a teljesítményt nem valami könnyű elérni úgy, hogy az még jó is legyen.
Az elejétől a végéig tetszett, imádtam olvasni – pont úgy, ahogy nézni. Szóval amíg el nem megyek a könyvtárba, a sóvárgásom a következő rész után azt hiszem, enyhítem egy hetedszeri újranézéssel.
Varázs, varázs, ősi varázs
Éget éjjel az izzó parázs
Varázs, varázs, ősi varázs
Éget, mint az izzó parázs
Varázs, varázs, ősi varázs
Éget, mint az izzó parázs
Átkot, ártást kergess el!
Kár, hogy ez a dal nincs benne a könyvben… Vagy egy másik kötetben benne lesz? o.O Egyáltalán a film hányadik részében hangzik fel? :"D
Értékelés: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kéretik a blogon feltüntetett szövegeket máshova nem feltölteni! Köszönöm! :)