Voreena

Kiadó: Maxim Könyvkiadó Kft.

Oldalszám: 432

Fordította: Stier Ágnes

Megjelenés: 2024

ISBN szám: 9789634997825

Misery Lark, a Délnyugat legbefolyásosabb vámpírtanácsosának egyetlen lánya kívülálló... ismét. Az emberek között névtelenségben töltött napjainak vége. Hívatták, hogy támogasson egy történelmi, békét megőrző szövetséget a vámpírok és halálos ellenségeik, a vérfarkasok között, és nem lát más lehetőséget, mint hogy feláldozza magát ezért... már megint. A vérfarkasok könyörtelenek és kiszámíthatatlanok, ez alól az alfájuk, Lowe Moreland sem kivétel. Megkérdőjelezhetetlen tekintéllyel, de igazságosan irányítja a falkáját. És a Vámpírtanáccsal ellentétben nem érzelmek nélkül. Abból, ahogy szemmel tartja Misery minden mozdulatát, egyértelmű, hogy nem bízik benne. Ha tudná, mennyire igaza van... Mert Miserynek megvannak a saját indokai, amiért beleegyezett ebbe a kényszerházasságba, olyan okai, melyeknek semmi köze cselszövésekhez vagy szövetségekhez, csakis az egyetlen dologhoz, ami valaha fontos volt számára. És kész bármit megtenni azért, hogy visszaszerezze, ami az övé, még ha ehhez együtt is kell élnie... magával a farkassal. Misery és Lowe kapcsolata érdekből indul, de a kettejük között fellángoló perzselő szenvedély hamarosan mindent megváltoztat – és veszélybe sodor. Vajon sikerül megőrizniük a népeik közötti békét, vagy forró románcuk mindenki vesztét okozza?

Hajnalban kivégeztem Ali Hazelwood fantasy szüleményét, és őszintén szólva hozta azt, amit vártam tőle. Tudjátok rólam, mennyire rá vagyok kattanva a vámpíros new adult sztorikra, és evidens volt, hogy ha maga ALI HAZELWOOD is lemerészkedik eme fanatikusságot okozó gödör bugyraiba, azt nem hagyhatom ki. 

Annyiban is különleges a kapcsolatom a regénnyel, hogy ez lett az első annotated könyvem, vagyis bejelölőztem minden olyan részt, ami izgalmas volt, megható, vicces, spicy blablabla… Magyarán mindent, amit érdemesnek találtam kiemelni. (Megjegyzem, meglepően kevésnek tűnik a jelölés ahhoz képest, hogy elfogyott egy adag piros... Mindenesetre hasznosnak találom, és tetszik, hogy ha mondjuk csak gyorsan fel akarom idézni, mi minden történt a könyvben, egyszerűen csak elolvasom a kiemelt részeket.)

Na, de mondjak már valamit a könyvről is, igaz? Maga a világfelépítés nagyon tetszett, egyszerű, de nem tipikus: minden ember tud a vámpírok és a vérfarkasok létezéséről, de a fajok elkülönülten élnek, legalábbis ezen a területen, ahol a cselekmény zajlik, a fajok közötti béke pedig törékeny, akár az üveg. Misery, a vámpír belemegy egy „kényszerházasságba” a vérfarkasok Alfájával, Lowe-val. Természetesen ez hozza magával az enemies to lovers trope-ot, ami nekem bármikor jöhet, ezúttal is örömmel fogadtam. Persze Misery nem azért csinálta ezt, mert unta az agyát; egy nyomot követett, és azt remélte, megtalálja eltűnt barátnőjét, Serenát, akivel felnőtt. Nagyon közel állnak egymáshoz, érdekes volt megismerni a közös múltjukat úgy, hogy a jelenben sokáig nem ismertük a rejtélyes lányt.

Nem voltak nagy elvárásaim, és nem ez az első könyvem az írónőtől, így nagyjából tudtam, mire számítsak. Persze ezúttal sem maradhatott ki, hogy főhősnőnk kiválóan ért valamihez, egy igazi tech guru! Megkönnyebbülés, hogy kiléptünk a tudósok világából, de felőlem még ez is kimaradhatott volna. De értem én, poénos és kreatív jeleneteket tudott az írónő komponálni, amelyek feldobták a könyvet, szóval nem panaszkodom.

Hamar megszerettem a szereplőket, működött is köztük a kémia, viszont az erotikus jeleneteknél ez a „dirty talking” háááát… Nekem nagyon cringe volt, azt kívántam, hogy Lowe bárcsak meg se szólalna. Ez a csomózós dolog is omg... Naggggyon fura!! Már maga a kifejezés is wtf, na mindegy... Ezen kívül sajnáltam, hogy nem tudhattam meg többet Misery és Owen kapcsolatáról, hiszen ikerként nagyon érdekelt volna az ő kapcsolatuk. Jaj, és ki ne hagyjam, hogy mi volt az az utolsó néhány bekezdés???? Adja magát, hogy legyen egy kövi rész. Argggh, ha nem lesz, nagyon mérges leszek!

A leírtakon kívül viszont perfekt volt a könyv, szuperek voltak a mellékszereplők is (Serena, Ana, Alex), izgalmas volt, fordulatos, nemigen volt lehetőségem unatkozni; ezért is úgy gondolom, megérdemel 4,5 csillagot.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, aki találkozott egy lánnyal. A Lánnyal. Fallon megismerkedik Bennel, az ígéretes regényíróval – egy nappal azelőtt, hogy az ország másik felére költözik. A szerencsétlenül időzített vonzalmuk a lány eseménydús életével együtt megadja azt az ihletet, amire Ben mindig is vágyott a regényéhez. Telik-múlik az idő, párhuzamosan futó életükben jönnek-mennek a kapcsolatok és a csalódások, de továbbra is találkoznak évente egyszer, mindig ugyanazon a napon. Egészen addig, ameddig Fallon el nem bizonytalanodik, hogy Ben vajon igazat mond-e neki, vagy csak tökéletes valóságot kreál a regényéhez az ütős konfliktus kedvéért. Lehet-e egyáltalán szerelmi történetnek nevezni Ben kapcsolatát Fallonnal – és egyúttal a regényét is –, ha szívfájdalommal végződik?

Mondom, mi az, ami tetszett: lendületes, könnyed (CoHo többi könyvéhez viszonyítva), az alapötlet pedig jól meg lett valósítva. De akkor vajon miért adtam rá “csupán” 4 csillagot? Kezdjük ott, hogy nem igazán sikerült megbarátkoznom a főszereplőkkel, emellett a témát nem tartom eléggé kidolgozottnak. Azt reméltem, hogy kicsit jobban belemegy CoHo az áldozat-okozó pszichológiájába, mert ez számomra még igencsak felületes munka. Valamint érzelmileg szinte egyáltalán nem érintett meg, valószínűleg pont ezért. 

Úgy tűnik, mostanában ez az általános véleményem az írónő könyveiről, hiszen hasonló gondjaim léptek fel a Minden tökéleteseddel kapcsolatban is. Talán ha évekkel korábban talál meg a November 9, kedvenc is lehetett volna, de ezek csak találgatások.

Ráébredtem, hogy Hoover komolyabb könyvei sokkal jobban tetszenek (például a Regretting You vagy a Velünk véget ér), mint esetleg a Slammed, ami számomra a November 9-hez hasonló élmény volt. De továbbra is tartom magam ahhoz a kijelentésemhez, hogy CoHo fantasztikus író, mert mindig sikerül meglepnie. Ötletei egyediek, könyveinek cselekménye és mondanivalója teljesen elkülönül egymástól. 

Egy dologban viszont nem nagyon tud újat mutatni: a szereplői terén. Számomra főként a női főszereplők azok, akik kisugárzásukban nagyon hasonlítanak egymásra. Lehet, épp ez a célja, engem ez kicsit idegesít, de lehet, hogy csak én látok bele többet, és CoHo-nak egyszerűen ilyen a stílusa, és csupán ebből adódik ez a hasonlóság. Igazából lényegtelen, ha az ember el tudja különíteni egy szerző könyveit egymástól.

Vicces, hogy sokak kiszámíthatónak tartják a November 9 csattanóját, és valóban az; én mégis kicsit meglepődtem rajta. Igazából tényleg baromira egyértelmű a szitu a tapasztalt olvasóknak, és én annak is tartom magam, de ezt valahogy nem láttam előre. Érzelmileg nem igazán hatott rám, viszont mindig nagyra értékelem, ha meg tudnak lepni, és meg is ragadom az alkalmat, hogy újra megdicsérjem emiatt Hoovert. Már 10 könyvét olvastam, épp ezért is nagy szó, hogy újra és újra újdonsággal hatnak rám a művei; szeretem a sokoldalú írókat. Nemrég azon elmélkedtem, hogy ha végre nekiállnék az írásnak, olyan író szeretnék lenni, mint CoHo. A saját stílusomban írnék fiatal felnőttekről bizonyos élethelyzetekben, olykor vicces, olykor komolyabb jelenetekkel, és persze sok-sok meglepetéssel.

Most, hogy ügyesen megszámoltam, hány könyvét olvastam Hoovernek, szeretném őket sorrendbe állítani az alapján, mennyire tetszettek nekem. (Az első a kedvenc, az utolsó pedig az általam legkevésbé kedvelt.)

1. Velünk véget ér
2. Elrontott életek
3. Minden tökéletesed
4. Csúf szerelem
5. Soha, de soha 1.
6. Soha, de soha 2.
7. November 9
8. Vallomás
9. Slammed
10. Soha, de soha 3.

Hm. Hát, ha ti ezen meglepődtetek, akkor megnyugtatlak titeket; én is. :D

Köszönöm szépen a Könyvmolyképző Kiadónak a recenziós példányt! 

Quinn és Graham tökéletes szerelmét veszélybe sodorja a tökéletlen házasságuk. Az évek során felgyülemlett emlékek, a hibák és a titkok már eltaszítják őket egymástól. Az egyetlen dolog, ami megmentheti őket, éppen az lehet, ami a szakadék szélére sodorta őket. A Minden tökéletesed egy elgondolkodtató regény egy párkapcsolati gondokkal küzdő párról, akiknek múltbéli ígéreteken múlik a jövője. Szívszaggató, letehetetlen olvasmány. Az év legfelkavaróbb szerelmi története – lehet-e együtt tökéletesen boldog két tökéletlen ember?

Yorkshire megye, 1904. Ruby Mayt, a frissen végzett dadát felveszik Charles és Lilian England négy gyermeke mellé. Ruby reméli, hogy ez az a kiugrási lehetőség, amelyre mindig is várt, ugyanis Englandék befolyásos gyártulajdonos dinasztiából származnak, jelentős vagyonnal rendelkeznek. De az új dada számára, amint megszokja az élet rendjét az eldugott Hardcastle House-ban, világossá válik, hogy a titokzatos és szépséges Mrs. Englanddel valami nincs rendjén.

 A KÖNYVET IDE KATTINTVA MEGRENDELHETED!

Nem teherek róla, magas elvárásokkal vágtam bele Stacey Halls ezen regényébe, amely idén jelent meg a 21. Század Kiadó gondozásában ezzel a meseszép borítóval. 🥰 Talán ezért is tartott ennyi ideig, hogy belevágjak; féltem, hogy csalódni fogok, hiszen A lelenc és a Familiárisok azonnal repült a kedvenc könyveim közé. 🙈 És még egy kis időnek el kellett telnie, hogy méltó bejegyzés születhessen a könyvhöz, és ahogy a mondás is tartja, ami késik, nem múlik, tehát itt is vagyok egy újabb értékelővel/ajánlóval. 😁

A Mrs. Englandet olvasva határozottan visszaköszönt A lelenc hangulata, azon belül is az Alexandra szemszögéből megismert tehetősebb réteg hűvös udvariaskodása. 👀 Ezen kívül a Jane Eyre c. klasszikusra is emlékeztetett kicsit, és mások értékelését olvasva úgy láttam, nem csak nekem tűnt fel a hasonlóság. Vicces, hogy a könyvben valóban említésre került egy Brontë-regény, ami úgy gondolom, nem lehet véletlen. 🤭

Ezúttal is előtérben volt az anyaság témaköre, viszont teljesen másképpen, mint Halls eddigi műveiben, kezdve ott, hogy a főszereplő, akinek a szemszögéből a könyv íródott, nem anya. 🤱🏽🙅🏽‍♀️ Ami a kezdeti kétségek ellenére nagyon bejött, hiszen egy teljesen más szögből tekinthettem a szülőségre. Mrs. Englandet sokáig abszolút nem tudtam hova tenni, lévén ő a könyv címadója, azt gyanítottam, sötét titkokat rejteget, épp ezért óriási meglepetésként ért a könyv vége… 😳

De erről nem is mondanék többet. 🤫

Bevallom, nem jött az a lendület, amit vártam; nem ragadott magával azonnal a történet. 😓 Tetszett, hogy sejtelmes, tetszett, hogy az írónő arra késztetett, hogy folyamatosan megkérdőjelezzem a legerősebb sejtéseimet is az egész könyv lényegével kapcsolatban, de mégis hiányoltam valami plusz szikrát, ami megadta volna azt az érzést, hogy “wow, na ezért lesz ez az új kedvenc könyvem”, ami bár nem következett be, de azt sem mondhatom, hogy nem állt hozzá nagyon közel. 🤗

Ruby, a főszereplő számomra kissé jellegtelen, semmilyen volt, de így utólag belegondolva nem is baj, így még inkább borzongató volt az egész. Igen, hiszen ne feledkezzünk meg róla, hogy a Mrs. England részben thriller, és én úgy vélem, kellően rázott tőle a hideg. 🥶 Főleg az utolsó 50 oldalban, ahol már nem lehetett letenni a könyvet, annyi minden derült ki, és nagyon sok dolog történt, amire egyáltalán nem számítottam. Valamint szerintem ügyes volt az írónő, mert ahogy arra az imént is utaltam, nem sok mindenre jöttem rá végül, és pontosan emiatt ért annyi meglepetés is. 😅

Összességében kerek egész sztorit kaptunk, a thriller-klasszikus-krimi zsánerek kedvelői szeretni fogják, viszont számomra hiányzott belőle egy kis extra, valamint az érzések sem jöttek át annyira, abban viszont biztos vagyok, hogy ez nem vette el a kedvem attól, hogy továbbra is lelkesen várjam Stacey Halls újabb csodás alkotásait. 🥰