Oldalszám: 440
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: The Deal
Fordító: Barthó Eszter
Hannah Wells végre talált valakit, aki megdobogtatja a szívét. Bár az élet más területein magabiztosan mozog, a szex és a csábítás nem éppen erős oldala. Ha fel akarja hívni magára a kiszemelt srác figyelmét, ki kell lépnie a komfortzónájából, és elérni, hogy észrevegyék… még ha az álrandiért cserébe korrepetálnia kell is a hokicsapat idegesítő, gyerekes és beképzelt kapitányát.
AZTAMINDENIT!
Olyan kellemes csalódásban volt részem, amit ritkán tapasztalok. Az első Rubin pöttyösöm talán a Zuhanás volt? Hát igen, nem vágtam magam hanyatt tőle, és az azt követő Rubin pöttyösöktől sem. Lassan már fel is adtam, hogy ez a kiadói sorozat bizony nem nekem való. Aztán bamm, a tesóm mutatta ezt, milyen jó kis idézetet rakott ki belőle a Könyvmolyképző.
És hirtelen feléledt bennem a vágy, vagyis inkább a remény, hogy hátha…
Egyébként nem tudom, ki hogy van vele, de én kimondom: igazán jóra sikerültek a könyv 18-as jelenetei. Szerintem érdemes ezt megemlíteni, hisz nem véletlenül Rubin pöttyös a drága. Úgy hiszem, túlságosan kislány voltam az első ilyen regényem olvasásakor, ezért nem tudtam igazán értékelni. Ezekhez a könyvekhez tényleg fel kell nőni, és ez nem csupán hegyi beszéd. Egyébként engem az erotikus jelenetek mindig vigyorgásra késztetnek, mintha előbújna belőlem a kisördög. Vicces belegondolni, hogy vajon az írók azért írnak erotikus regényeket, hogy kiéljék kiéletlen vágyaikat, vagy hogy dobjanak a könyvek hitelességén (hisz a szex a mindennapok része bizonyos korban és bizonyos körülmények között). Persze számos más oka is lehet.
Nem szeretnék fennakadni olyan semmiségeken, mint: miért néz ki mindegyik hokis úgy, mint egy fotómodell; miért kell ennyi ribancot súvasztani az egyetembe, és legfőképp, miért kell megint lelki nyomoros hormontúltengéses egyetemistákról olvasnom? Mintha ez előírás lenne a Rubin pöttyösöknél… Ki tudja? Mindezt megbocsátom ennek a szerethető műnek, hisz megérdemli. Visszaadta a reményt, és megajándékozott néhány szuper szereplővel. Hannah Wells. Nagyon bírtam. Ez is ritka. (Nehéz a kedvemben járni, mi?) Aranyos, vicces, beszólogatós, belevaló, de mégsem ringyós. A neve kiakasztott, szerencse, hogy Wellsy lett a beceneve, nem bírtam volna végigolvasni az egészet, ha állandóan Hannah-ztak volna. Tetszett, hogy reális, erős karakter, aki nem futamodik meg, de nem is megrendíthetetlen. Nem mondom, keményen meglepett olykor.
Ahogy Garrett Graham is. Az ő nevéhez fura volt hozzászokni. Mindig azt vártam, hogy mikor „grahamkenyerezik” le. :D Kicsit „túltolta a szlenget”, de üsse kő, imádtam a poénjait, és plusz pont, hogy a belső többet takar nála, és kivételesen az ő családi bonyodalma határozottan tetszett. Le voltam nyűgözve, főleg amikor segített Cindy(?)nek, és a végén, amikor egy pillantásra sem méltatta az apját. Imádom ezt a fajta jellemfejlődést.
A regény tetőpontja eszméletlenre sikeredett! Tűkön ültem, mi lesz, és reménykedtem, nem ezen a ponton, 70 oldallal a vége előtt fog minden végleg tönkremenni. Persze senki ne nézzen naivnak. Hát persze, hogy happy end lett! Én pedig ragyogtam az örömtől és a rajongástól. Egyediséget kölcsönzött az egésznek, hogy Wellsy énekel és hogy hokisokról sem olvasok ám mindennap. Plusz pont az alaphelyzetért is: Tolbert, ha te nem vagy, hol lenne most ez a regény? :D
Ui.: A borítóról csak annyit: mihéhéhééért?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kéretik a blogon feltüntetett szövegeket máshova nem feltölteni! Köszönöm! :)