Swati Avasthi: Ököl/Jog

Oldalszám: 296
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Split
Fordító: Acsai Roland

A tizenhat éves Jace Witherspoon apja keze által átrendezett arccal régen látott testvére küszöbéhez ér – a zsebében 3,84 dollárral, a lelkében egy titokkal.

    Úgy voltam vele, hogy ha már könyvhöz nyúlok – magyarán: próbálok visszatérni könyvmoly énemhez :D –, az legyen minőségi, és lehetőleg ne kapjak tőle nyálgörcsöt vagy hányingert. Az a könyv, aminek már az 5. oldalán a szememet forgatom, hogy Kérlek, neeeeee!!, eleve halálra van ítélve, épp ezért igyekeztem nem romantikus, inkább komolyabb irományt választani. Családi bántalmazásról még úgysem olvastam nagyon, talán csak az Elakadó lélegzetet – amit egyébként utáltam.

    Szóóóval… Nem tervezetem hosszúra ezt a kritikát, nem is szeretnék úgy külön részletezni dolgokat. Ami rögtön megragadott, az a főszereplő, Jace jelleme. Megvan a tökéletes alap: a sérült, fiatal fiúcska, akinek a szociális készségein, nos, van mit javítani, nem is keveset. Ennek a fiúnak van egy támasza, aki egyben fejlődésének kulcsa: Christian, a bátyja. A mintaférfi, akinek sikerült feldolgoznia a múltját, s egyben mégsem, hisz senkinek sem beszélt róla, ami azt eredményezi, hogy túlságosan titokzatos. A csaja, Miriam, a tipikus „megold minden szitut”-karakter, aki sosem habozik közölni a meglátásait a másik féllel. Mindenről van valami véleménye, és amit kiejt a száján, az csakis okosság lehet. Bírtam. Aztán kihagyhatatlan az ex, Lauren és az új barátnő, Dakota, plusz egy fölösleges rivális (hogy is hívják?), akiről később kiderül, hogy tényleg fölösleges. És természetesen adott a bántalmazó apa és a másik áldozat a fiúk mellett; az anya.

    Írok egy történetet, amiben a főszereplő lány exe egy pszichopata, és őt pontosan úgy képzeltem el, mint ebben a könyvben Mr. Bíró uraságot, az apát – csak egy picit durvábban. Ahogy egyre több részlet tárult fel a múltból, fény derült az apa kegyetlen természetére. Igencsak nagyot néztem a „verjük be a szöget a falba”-jelenetnél… Akkor hasonlított Mr. Witherspoon a legjobban az általam kreált pszichopatára.

    Az egy, másfél évvel ezelőtti énem valószínűleg idegbajt kapott volna az anyától. Ki nem állhatom szerencsétlenkedő, szánalmas, idegesítő és még sorolhatnám embereket, és ő pont ilyen. Beragadt az apa által teremtett ördögi körbe, és kisebb agymosást is kapott. Mégis valamiért teljesen át tudtam érezni ezt a „nem tudok nélküle élni” megszállottságot, valószínűleg azért, mert láttam erről egy filmet, vagy olvastam róla valahol.

    Igényes, hiteles alkotás az elejétől a végéig. Sok benne a visszatérő szimbólum, amelyek segítettek a főszereplőnek továbblépni, például a lopott királynők, amik bár fontosak voltak Jace számára (ahw, imádom ezt a nevet), elvesztette őket valahol, mégsem bánta. Gondolom, ezzel az írónő azt akarta üzenni, hogy Jace a változás útjára lépett, a rajtvonalhoz, mellette bátyjával, hogy együtt végigfussanak az előttük elterülő rögös úton, hisz még mindig van min változtatni, még mindig van hová fejlődni, de tudják, hogy együtt biztosan elérik a célt.