Hm. Elgondolkodtat, hogy a kezdeti ellenszenvem a könyv iránt milyen szép fokozatossággal váltott át szimpátiává, és hogy milyen mértékben változott meg a véleményem egyes szereplőkről időről időre. Ugyanis az imént leírtak valamilyen szinten egy bizonyos kategóriába sorolják az irományt, ami értelmezhető pozitívnak, illetve negatívnak is, és ezt rögtön ki is fejteném. Az Elidegenítve egy felépítésében szinte tökéletes alkotás; tartalmazza a szereplők pozitív irányú jellemváltozását, a cselekmények izgalomszintjének növekedését, tartalmaz rejtélyeket, majd megválaszolt kérdéseket, drámát, ingadozó kedélyeket, reális érzéseket, amelyek a körülményeknek megfelelően változnak, és ne felejtkezzünk el a szép fogalmazásmódról sem, amely felélénkítette a sorokat. És bár igaz, hogy E/3.-ben íródott (amit alapjába véve nemigen kedvelek), de ez nem jelenti azt, hogy nehezebb volt azonosulnom a karakterekkel, sőt! Azt hiszem, ha E/1.-ben kellett volna végigolvasnom a sztorit, az agyam már rég kisült volna.
Na de ássunk mélyebbre. Kezdeném is a főszereplőkkel, élükön Cara Sweeney. Borzalmasan irritált eleinte, de ez várható volt, hisz az írók többsége egyszerűen képtelen megalkotni az összes olvasó igényeinek megfelelő női főszereplőt. Vagyis tulajdonképpen egyetlen ilyen szereplő sem létezik. Ez tény és való, sajnos. Viszont Cara már egy kis idő elteltével elkezdett olyan dolgokat csinálni, amiket én is megtettem volna a helyében, ez pedig nagy előrelépés volt számomra, ugyanis nálam ritka jelenség az ilyen. Aelyx. Általa az olvasók megismerhették a l'eihrek életmódját, ami hát… ööh… szokatlan. És szürke. És a legtöbb érzelmet mellőző. Ééés olykor embertelen és kritikusan fejlett és és és… Szóval értitek. A lényeg, hogy én személy szerint nem szívesen lennék l'eihr, bár egy Aelyxhez hasonló űrcsávót én is szívesen vendégül látnék az otthonomban. :D Egyébként hozzátenném, hogy Aelyx sem volt ám mindig szimpi. Zavart az előszeretettel használt lekezelő hangneme, az érzéketlensége, meg hát nyilván az is, hogy a Föld ellen áskálódott. Utóbbi miatt nálam hatalmas mínusszal indított. Ám itt megint villog a jókora VISZONT! Merthogy nem pont az ilyen szereplőkből lehet a legjobbakat faragni? Naná, hogy igen, és tényleg, Aelyx egyszerűen lenyűgözött. A Carával való kapcsolata volt szerintem a könyv csúcspontja, amely bár lassan, de annál szebben bontakozott ki végül. Talán még sosem olvastam ennél csodálatosabb szerelmi szálat, és ezért hatalmas bónuszpont jár az írónőnek. Gratulálok! További (jelentősebb) karakterek: Aelyx barátai, Cara szülei/barátai és az ELME-szervezet tagjai. Syrine-t már a kezdetektől fogva nem kedveltem, a finálé felé pedig egyenesen gyűlöltem, míg Eront (bár nem sikerült rendesen megismernem) szerettem. Cara szülei közül Bill volt a humorosabb (plusz: egy igazi hős!), és ez az a tulajdonság, amit még igazán tudok díjazni, szóval velük nem volt problémám, ellenben Torival és Erickel, akik közül talán Eric az, akit egy picit megszerettem a végére. Tori meg menjen a… tudjuk hova. Az ELME meg… Hát, szó, mi szó, nem a semmibe beszéltek, mikor a l'eihr cserediákokat hibáztatták bizonyos dolgokért, de ami sok, az sok, és mindenhol megvan a határ.
Maga a cselekmény nem volt túlontúl pörgős, és ez az állapot sajnos egészen az utolsó egynéhány fejezetig megmaradt. Nem mondom, voltak érdekesebbnél érdekesebb momentumok, viszont a történések többsége vagy semlegesen hatottak rám, vagy szimplán csak untattak. Ám ez azért nem olyan nagy baj, mert a sorok közt mindig megbújt valami, amire oda kellett figyelnem, nehogy elveszítsem a fonalat. Ezt hívják az érdeklődés fenntartásának, ami tökéletesen van alkalmazva a szövegben. Egyedül a cserediák programhoz kapcsolódó etyepetyéket untam igazán, köztük az interjúkat és Cara blogját is beleértve. Ezek olyan kis töltelékek, amelyek bár szükségesek, oltják az érdeklődést. Na de most beszéljünk a fináléról, emberek! Úristen, majdnem elvesztettem a fejem, annyi minden történt hirtelen, ez a sokk mégis pozitív hatással volt rám, felpezsdített. Egyszeriben olyan sok mindenért és mindenkiért kezdtem aggódni, hogy attól elzsibbadt az agyam, és csak tátogni tudtam, hogy mimimiii???
És a vége…!
Cara és Aelyx kapcsolata olyan, akár a világűr. Néhány nyamvadt kis fényév nem állhat közéjük.
És erre mondják azt, hogy a szerelem mindent legyőz.
Értékelés: 10/9
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Kéretik a blogon feltüntetett szövegeket máshova nem feltölteni! Köszönöm! :)