Voreena

Nagy ritkán a kezembe kerül egy-egy “űrbéli sci-fi” (bevallom, nem tudom, hogy hívják ezeket), jobb szeretem a Földön játszódó utópikus/disztópikus fajtáját, ami mellőzi a fantasy elemeket, viszont ez nem  azt jelenti, hogy képtelen vagyok élvezni ezeket a könyveket. 🙅🏽‍♀️ Inkább csupán arról van szó, hogy az olyan szavak, mint “űrhajó” és “szkafander” automatikus ellenérzést váltanak ki belőlem, és még csak magyarázatom sincs rá, hogy miért van ez. Lehet, hogy a tudomány és technológia e magas, számomra elérhetetlen szintje okozza bennem ezt az enyhe szorongást. 😆 

Visszatérve az Aurora Risingra, szeretem az olyan típusú “found family” könyveket, amikben az írók fognak adott számú teljesen különböző személyiségtípusú emberkét, és behajítják őket egy csapatba. Ez egy olyan sablon, amiben rengeteg a lehetőség, és még mindig nem aknázták ki teljesen, épp ezért ritkán találkozom ilyen tekintetben hasonló könyvekkel. Egyébként ezen trope-on belül az én kedvenceim a Hat varjú, a Hollófiúk, a Fekete Tőr Testvériség, és most már az Aurora Risingot is a listához írhatom. 

⁣⁣

Az Aurora felemelkedése tipikus példája annak az esetnek, amikor szinte lehetetlen, hogy ne várjam azt, hogy kilövök a Marsra, annyira jó lesz, hiszen a molyos figyeltjeim 70%-a 5 ⭐️-ra értékelte ezt a könyvet előttem. Olyan könyvmolyok, akiknek valóban adok a véleményére, és azért e mellett nehezen tud eltekinteni az ember. Spoiler: beálltam a sorba, és én is ennyire értékeltem, annyira meggyőzött a végére! 🤯

⁣

Viszont bevallom őszintén, a könyv feléig nem voltam lenyűgözve. Tetszett, de közben meg arra gondoltam: “én nem egy ilyen komolytalan, vicceskedő űrbéli felfordulásra fizettem be”; magyarán kicsit több mélységre számítottam… 🙄⁣ Meglepett a sok szemszög, de örültem a jelenlétünknek, mert általuk volt egy jó lendülete a könyvnek, bár ehhez is hozzá kellett szoknom. Scarlett és Cat például eleinte nagyon hasonlónak tűnt nekem, és Finian is olyan volt, mint a fiú megfelelőjük. Ők az örök ironizálók. Aztán szép lassan mindenkinek kialakultak a csak hozzá köthető személyiségjegyei, és a karakterek rétegeket kaptak. Alapvetően nagyon jól lett adagolva minden, pont a kellő mennyiségben. 

⁣

Nagyon jók voltak a poénok, rengeteget nevettem, de Catet ki nem állhattam (szinte a legvégéig), valamint utáltam, ahogy a csapat Aurorát kezelte a könyv nagy részében (aki amúgy dicsérendő módon nem kattant be azok után, amin keresztülment). 😵‍💫⁣ Abszolút hiteles reakció volt az osztag részéről, hogy nem bíztak Auriban, mégis örültem volna, ha legalább egyvalaki mindig ott van neki… Tylert tiszteltem és csodáltam, és tökre azt hittem, hogy összejönnek Aurival! Hát NO COMMENT. 😂 Számomra egyébként Finian volt az abszolút kedvenc, a humorérzéke verhetetlen, és a lelke imádnivaló. 🥰⁣ Kal is hamar szimpatikussá vált, Scar pedig belevaló csaj, nagyon shippelem Finnel, hiába tűnik reménytelennek, hogy valaha összejönnek. 😅 Zila is érdekes karakternek bizonyult, remélem, jobban megismerhetem a későbbiekben. 😊

⁣

Összességében egy jó felépítésű, izgalmas témájú, pörgős, fordulatokban gazdag és vicces könyvnek tartom, teljesen magával ragadott, egyre jobban beleéltem magam a kalandokba. 😍 Annyi minden történt ebben a rövid történetben, és annyira kiszámíthatatlan és izgalmas volt az utolsó 100 oldal, hogy őszintén fogalmam sincs, hogy mire számítsak a folytatásban, de már alig várom! 🤩⁣ 

Kiadó: KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ KFT

Oldalak száma: 402

Miért kellett összefacsarnod a szívem? Egyszerűbb lett volna, ha a könyv végén kiderül, hogy te valójában gonosznak születtél… De ahogy mindenki esetében, ez rád sem volt igaz. Senki sem eredendően rossz, én legalábbis ebben hiszek. Te egy csodálatos személyiség vagy, akinek a lelkét bemocskolta a magány, a fájdalom és az irigység. Ám még ez sem oltotta ki szívedből a melegséget. Én láttam. És Theo is látta, talán mindenkinél jobban, sőt, szerintem ő volt az egyetlen, aki igazán megértett. Ki gondolta volna, igaz? Egy ember…

Bevallom, meglepődtem, hogy milyen gyorsan haladok könyveddel, kedves Loki. Imádtam, ahogy Thorral mindig viccelődtél, zseniális ez a csak rád jellemző ironizáló humor. És egy percig sem hagytál unatkozni; te aztán belevágtál a lecsóba, és nem kevés zűrt kavartál Amorával (fú, az a csaj, te jó ég, jobb, ha nem is hozom szóba, igaz?). Egyébként jobban bírtad Midgardot (a Földet), mint gondoltam, és milyen érdekes emberekkel találkoztál ott! Nekem Theo volt a kedvencem abszolúúút. Bárcsak lenne egy saját Theóm!

Ami kicsit fáj, hogy úgy érzem, hiába ez a 400 oldal, nem kaptam belőled eleget. Szerettem volna tudni, mi történik a midgardi kalandod után, mégis olyan hirtelen ért véget a sorsod meséje, hogy az utolsó oldalt követően majdnem a FALHOZ CSAPTAM a könyvet. Ilyen indulatokat is csak te tudsz kiváltani belőlem, mi? De most komolyan, nekem kell egy második rész!

Úgy kezdtem bele ebbe a történetbe, hogy semmit sem tudtam róla, csupán azt, hogy mindenki imádja és hogy molyon első helyezett jelenleg sci-fi kategóriában. Ezt a címkét nem is tudtam hova tenni hirtelen, mivel még sosem olvastam sci-fi műfajban klasszikus könyvet, de üdítő volt ezzel is megismerkedni.

És most már végre értem, miért rajonganak Charlie Gordon történetéért annyian. Egyszerűen letehetetlen volt. Az első 20-30 oldalnál adódtak gondok egyedül, hiszen nehéz volt úgy olvasni, hogy minden egyes szó helytelenül volt írva, de ez adta meg az egésznek a keretét, ami egyben a legsokkolóbb része a sztorinak. Rengeteg érzelem futott át rajtam, miközben elmélyültem a könyvben; az érdektelenségtől a szívfájdalomig minden megvolt. De szerintem mindent elmond, hogy felvettem, és nem tettem le, amíg ki nem olvastam.

Nagyon mélyen elgondolkodtam az utolsó mondat után, hogy valóban vannak ilyen kegyetlen emberek, akik mások visszamaradottságán, másságának szerencsétlenségén szórakoznak? Sajnos az a borzasztó igazság, hogy tudom, hogy vannak. De milyen érdekes az emberi természet! Tényleg ennyire megváltoztathatja az emberek hozzáállását az alsóbb- és felsőbbrendűség érzete?

Nem sok negatívumot tudnék mondani a könyvre, hiszen tökéletes hosszúságú, egyedülálló a stílusa, a szereplők hitelesek, valamint nagyon izgalmasnak találtam a biológiai és kémiai magyarázatokat. Charlie okozott egyedül csalódást a közepe táján, de ezt a lezárás elfeledtette velem. Így összességében nagyon tetszett, és minden egyes felnőtt ember kezébe belenyomnám.

Keresd a bit.ly/ejegetok linken!

    Először is szeretném megköszönni a Prológus csapatának és a Főnix Könyvműhelynek, hogy elolvashattam az Éjégetőket. Meg kell hagyni, McIntosh ezzel a könyvével nem kis meglepetést okozott számomra. Bevallom, én már az első oldalon ledöbbentem, mert valahogy nem erre számítottam, de ezt pozitív és egyben negatív értelemben gondolom. Stílusában sokkal lazább volt a könyv, mint azt a fülszöveg alapján gondoltam, de ez talán nem kellett volna, hogy annyira meglepjen, hiszen ez egy YA könyv. Nem is tudom... mégis azt reméltem, hogy kicsit komolyabb hangvételű lesz. Viszont tetszett, hogy ezáltal elég gyorsan haladtam az Éjégetőkkel, gyorsabban, mint a mostani olvasmányaimmal. Érdekes volt, átélhető, hisz azért kb. az én korosztályomnak íródott.

    És akkor itt beszéljünk kicsit a szereplőkről. Főhősünk, Sully, mindössze 17 éves, szóval ezért is érzem azt, hogy egyszerűen nem róhatom fel az írónak a fiatalos, laza írásmódját, hiszen valójában tök hitelesen adta át a srác gondolatait. Nem sokszor olvasok fiú/férfi szemszögből ilyen jellegű könyveket, de az eddigi tapasztalataimhoz viszonyítva ez abszolút kellemes csalódás volt. Azonban be kell vallanom, Huntert nem igazán kedveltem. Még a háttérsztorija se hatott meg, egyáltalán nem jöttek át az érzelmek az ő részéről, a könyv nagy részében szimplán csak idegesített, és szerintem Sully baromi elnéző volt vele végig. Na mindegy. A "romantikus szálról" annyit mondanék, hogy hál' isten, hogy nem kapott nagyobb szerepet a sztoriban. Nem mondom, hogy rossz volt, de szerintem nagyon jól meglettünk volna nélküle is. 😅 Viszont a két fő mellékszereplő Mandy és Dom nekem nagy pluszt adtak a könyvnek, főleg Dom, őt nagyon megkedveltem, sőt, ő lett a kedvencem: hűséges, igaz barát.

    A cselekmény számomra végig izgis volt, talán túlságosan is izgis, ugyanis ha jól emlékszem, kétszer is azt hittem, hogy na most értünk a tetőpontra, erre neeem, ó, nagyon nem! Szóval kicsit az idegeim készen voltak a végére, főleg az utolsó 50 oldalnál... Ugyanis 50 oldallal a történet vége előtt minden megváltozott. Olyan hirtelen váltás volt, mintha már nem is ugyanazt a könyvet olvasnám. Feszült figyelemmel bújtam a sorokat, és addig nem voltam hajlandó semmi mást csinálni, amíg a végére nem értem. Még sosem olvastam ehhez hasonlót, és nagyon tetszett. El is gondolkodtam rajta, hogy több sci-fit kéne olvasnom (amúgy nyugi, ha nem szereted ezt a műfajt, ne aggódj, ebben szerintem abszolút elenyésző mennyiségben van jelen). Ekkor döbbentem rá arra is, hogy ez tipikusan az a könyv, amit meg kéne filmesíteni. Szinte megelevenedett előttem a mozivásznon. Nem vicc. ⁣⁣⁣⁣Szerintem sokan megnéznék. 😁

    Viszont sajnos nem kaptunk valami sok magyarázatot azokra a dolgokra, amik abban az említett 50 oldalban történtek, és ettől kicsit furcsa lett az egész. Hiányoltam egy jó kis epilógust, amiben minden darabka a helyére kerül, például egy 50 évvel későbbi kutatás a gömbökről vagy egy 100 évvel korábbi jóslat... Na az nagyon vagány lett volna! Így viszont kicsit összecsapott lett, vagy nem is tudom, lógva hagyott. Persze értem én, Sully szemszögéből van megírva a könyv, jóhogy nem tudunk meg többet, hiszen szegény gyerek se tud semmit... Pont ezért lett volna jó a végére egy E/3. személyben megírt lezárás, vagy valami hasonló, mint Az Útvesztő sorozat részeiben az utolsó fejezet... Na mindegy. Egy biztos: hogy nekem mindennek ellenére nagyon tetszett, és tuti újra fogom még olvasni. 

    Így a végén a borítóról is szólnék néhány szót, ugyanis te jó ég, BAROMI menő! Kezdjük azzal, hogy alapból nagyon jól néz ki, de azt egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ennyire illik a könyvhöz.⁣⁣⁣⁣ Vagyis inkább, hogy ennyire a könyvhöz lett megtervezve. Na, lényeg a lényeg, imádom! 😍 És mivel kívül-belül is ennyire tetszett, megítélem neki a 4,5 csillagot.